Decemer 12., Hétfő

Ez egy rövid rész, szóval megkapjátok már ma :) 

M végre válaszolt az e-mailemre, és kiderült, hogy tényleg őt jelöltem be facebook-on. Bemásolom mit írt:

Szia Mel! Bocsi, hogy csak most válaszolok, de tagnap értem haza - Lengyelországba. A bátyámnál töltött idő meglehetősen rövid volt, de nem haszontalan, hisz mi lett volna veled, ha én nem találok rád? :)
Rob elmondta, hogy végül is miért szöktél meg, és nagyon remélem, hogy most már minden rendben veled, és rendeződtek otthon a dolgaid.
Egyébként meg, remélem, hogy tartjuk a kapcsolatot, mert tényleg szívesen meghallgatom mi van veled, és talán tanácsot is tudok adni. Persze csak ha te is úgy gondolod. :)
Szóval írj, ha úgy gondolod! M

Még nem válaszoltam neki, hisz annyi minden történt mostanában velem, hogy nem is tudtam, mit kellene elmesélnem neki először. Itthon tényleg rendbe jött minden, legalábbis én úgy érzem anya normálisabban viselkedik velem a szombati lányos csevegés után. Apának volt igaza, biztosan csak a munkája nyomasztotta ennyire. Én is valami ilyesmit éreztem vasárnap, miután az egész napot végigtanultam. Nem is hagytam, hogy bárki hozzám szóljon egészen addig, amíg nem végeztem. Nagyon remélem, hogy megérte a fáradozást, és a héten az összes témazárómat sikerült majd legalább négyesre megírnom.
Az elsőn már ma túlestem, törin. Kelemen szerette volna lezárni ezt az anyagot a szerdai nyíltóra előtt. Ezzel kapcsolatban nagyon remélem, hogy kevesen jönnek, mert bár kívülről nézni nagy élmény, de nekünk megtartani azért már nem annyira...
Az óra utáni szünetben a folyosón összefutottam Márkkal, és nem akartam szó nélkül elmenni mellette, úgyhogy beszélgetni kezdtünk. Eleinte a tézé volt a téma, aztán valahogy felvetődött a hétvége is.
--Hát... elég jól telt --feleltem szűkszavúan a "Hogy telt a hétvégéd?" kérdésére. Nem akartam arról áradozni neki, hogy Benivel milyen romantikusan töltöttük a szombatot. --És a tied?
--Jó volt. Moziban voltam.
--Tényleg? Mikor? És mit néztél meg? --Kíváncsi természetem van, na. :)
--Szombaton. De a pasid nem mondta, hogy találkoztunk? --kérdezte összehúzott szemekkel. --Gondolom együtt voltatok, vagy nem?
--De, de nem említette, hogy összefutott veled... --Gondolkoztam, hogy ez mikor lehetett, és arra jutottam, hogy biztos mikor a mosdóban voltam.
--Az azért túlzás. Mondjuk úgy, hogy köszönés nélkül elfordult tőlünk --mondta, majd gyorsan hozzátette: --Na nem mintha én annyira szerettem volna leállni és beszélgetni vele...
--Valahogy sejtettem --mosolyodtam el. De miért nem mondta ezt nekem Beni? Furcsa. Meg amúgy is... Kivel volt Márk? Mert többes számban beszélt. És akkor leesett: Zsani. Ezt beszélték meg pénteken a teremben. Vajon...?
Hirtelen nagy csend lett, és rájöttem, hogy Márk engem bámul. Valószínűleg kérdezett valamit, és most várta a választ.
--Bocsi, mit mondtál? Én... elgondolkoztam egy kicsit.
--Nem fontos --legyintett. --Gyere, menjünk. Csengettek.
Visszamentünk a terembe, és vártuk... Jobban mondva vártunk egy tanárra, mivel reggel közölték, hogy a tesióráink ma elmaradnak.
Ó, hogy mennyire meglepődtünk, mikor az igazgatóhelyettes jött be! A férfi kábé apával lehet egyidős, fekete haját szinte biztos, hogy festi (egy ősz hajszálat se láttam benne!). Az első negyvenöt percet végigbeszélte a házirendről, úgy általában a kéttannyelvű osztályokról, a londoni utazásról és a téli bálról. Elvileg az összes elsős osztályban megtartja ezt a kis beszédet, hogy biztosan tájékozottak legyünk a suli dolgaival kapcsolatban. Hát, szép próbálkozás volt, de nem igazán tudom hányan figyeltek rá. Én például folytattam egy beszélgetést Csongorral (az a gyerek nem normális!).
--Muszáj bámulnod? --kérdeztem, mikor észrevettem, hogy azzal az idióta pillantásával figyel.
--Nem.
--Akkor mégis miért csinálod? --suttogtam kissé hangosabban a kelleténél.
--Csak jólesik látni, hogy milyen fejet vágsz ilyenkor. Mintha ideges lennél, közben meg félsz tőlem...
--Nem félek tőled! --háborodtam fel. Mégis mit képzel ő magáról?
--Ó, na persze. Ezt mond annak, akit érdekel --vigyorgott rám önelégülten.
--Na jó, nem is értem egyáltalán miért veszekszem veled --fújtattam idegesen. Hogy tud valaki ennyire, de ennyire bosszantó lenni?!
--Szerintem ez nem veszekedés, legalábbis én teljesen nyugodt vagyok.
--Ennek örülök --morogtam, majd elkezdtem lapozgatni az egyik füzetemet jelezve, hogy most már hagyjon békén.
Hihetetlen! Egész eddig azt hittük, hogy nem is tud beszélni, most meg milyen... pimasz lett! Vagy nem tudom. De sokkal könnyebb volt elviselni, amíg nem mondott semmit!    
A második tesit a  védőnővel töltöttük, aki szexuális felvilágosítást próbált tartani nekünk, de a legtöbben simán kiröhögték Nekünk már nem tud újat mondani -stílusban. Én se nagyon figyeltem, hisz volt már ilyen óránk általánosban, sőt otthon is beszélgettünk már erről. Helyette Márkon és Zsanin gondolkoztam. Most akkor együtt vannak? Mert nem láttam őket a suliban ma beszélgetni, de hát ez nem jelent semmit. A szombati tuti, hogy randi volt. De ennek örülnöm kéne, nem? A barátom végre talált magának valakit, és most már Beni se aggódhat... Akkor mégis miért érzem magam ilyen furán? Mi ez a... szorító érzés a mellkasomban?

Ma táncpróba is volt, de kicsit hamarabb befejeztük, hogy legyen időnk megbeszélni a ruhát. Igazából sok megbeszélnivaló nem volt rajta, mivel Ábel már eldöntötte, hogy miben leszünk, csak a színbe szólhattunk bele: piros, kék vagy zöld. Ezen aztán elég sokáig ment a vita, de végül a kék nyert. Szóval kék melegítőben kell majd kiállnom az egész iskola elé. Szuper. Mennyire izgulok? Egy tízes skálán? 250!
Nem tudom, valahogy mindig is megrémített a gondolat, hogy kiálljak mások elé. Talán a sok figyelő szempár, talán a tudat, hogyha elrontom mindenki rajtam fog nevetni... Huh, már attól remegni kezdtem, hogy mindez eszembe jutott.
--Minden rendben? --ölelt át Beni.
--Hát, fogalmam sincs hogyan fogom végigcsinálni ezt az egészet. Mármint az előadást. Én... azt hiszem lámpalázas vagyok. 
--Semmi baj, sikerülni fog --próbált nyugtatni a barátom, majd egy puszit nyomott a fejemre. --Én ott leszek melletted.
Ezzel egyáltalán nem nyugtatott meg, de visszamosolyogtam rá. Majd csak lesz valahogy.  
Többek között ezt is megírtam este M-nek. Meg azt, hogy mi van Márkkal. És Csongorral. És hogy rendeződtek a dolgok itthon. És... úgy összességében mindent, ami a mai nap történt, és hogy ezeknek mi az előzménye. Hát, remélem nem sokkoltam le teljesen az életemmel. :)