Január 25., Szerda

Jó dolog-e, ha a jövővel foglalkozom? És itt most nem arra gondolok, hogy melyik egyetemre akarok majd menni és milyen szakra; hanem arra, hogy azon filózom, meddig leszek együtt Márkkal. Közös lesz a jövőnk, vagy a mi kapcsolatunk is csak egy a gimis szerelmek tengerében? Ha szakítunk, akkor az miért lesz? És barátsággal válunk majd el, vagy még évekkel később is hadakozni fogunk egymással?
Nem, nem akarom elveszíteni Márkot, sőt, képes lennék az egészét életemet mellette leélni, de... mi van akkor, ha ő teljesen más irányba akar majd a gimi után haladni? Tudom, a távolság legyőzhető, meg minden, de csak rövid távon. Semmi se működik a végtelenségig.
És félek. A jövőtől.    
Valamikor hajnalban sokalltam be, és a gépemet bekapcsolva rögtön beléptem Facebookra. Nem is lézengtek arrafelé sokan, összesen öt online ismerőst jelzett a chat, köztük Palomát. Próba szerencse alapon ráírtam, és reménykedtem, hogy válaszoljon. Nagy szükségem volt egy-két megnyugtató szóra.
Egy percen belül jött a válasz, Paloma minden bevezető nélkül kérdezte, hogy mi a baj. Nincs mese, ismer annyira, hogy tudja, ha az éjszaka közepén fent vagyok, akkor valami nem stimmel.
--Nem bírom kiverni a fejemből a jövővel kapcsolatos kétségeimet. Mi lesz Márkkal és velem? --kérdeztem tőle.
Elolvasta. Nem jött válasz.
Már 5 perce olvasta, nem válaszolt.
10 perc után eldöntöttem, hogy kikapcsolom a gépet. Ujjam már a piros x-en volt, mikor üzenetem jött.
--Itt vagy még? --érdeklődött Paloma. --Bocsi, csak eszembe jutott egy idézet, amit az egyik sorozatban hallottam. Szerintem tanácsnak is megteszi :) "Ne tekints hátra, ne vájkálj a múltban, mert ami elmúlt, elmúlt. És ne aggodalmaskodj a jövő miatt, mert az messze van. Élj a jelenben és tedd olyanná, hogy érdemes legyen visszaemlékezni rá." (Tuti gimi) Sikerült levonnod a tanulságot?
Egy kicsit törnöm kellett a fejem, mert nem minden juthat az ember eszébe ilyen későn (vagy inkább korán?).
--Azt akarod ezzel, hogy... Ó! Lesz, ami lesz, élvezzem a Márkkal töltött időt addig, ameddig lehet?
--Ha neked ez jött át, akkor igen. :) A lényeg, hogy ne hagyd az aggályaid miatt tönkremenni a kapcsolatot!   
Most, hogy sikerült egy kicsit lenyugodnom, gondoltam megkérdezem Palomát mi a helyzet Rafival, hátha ezúttal nem lesz elutasító. De mégse tettem meg. No nem azért, mert nem voltam elég kíváncsi, csupán az álmosság miatt, ami kezdett eluralkodni rajtam, és már minden porcikám azért tiltakozott, hogy feküdjek végre vissza. Gyorsan elköszöntem hát a barátnőmtől, megköszöntem még egyszer a segítségét, majd kikapcsoltam a gépet. A fejem alig ért a párnára, máris nyugodt álomba merültem. Akár háború is lehetett volna közvetlenül mellettem, az se zavart volna...

Hiába húztam a párnát a fejemre, a telefonom csörgését az sem tudta kellően tompítani. Legújabb csengőhangom, egy David Guetta-szám csak nem akart elhallgatni. Mikor nagy nehezen felültem, rá kellett jönnöm, hogy fogalmam sincs honnan jön a hang. Kómásan járkáltam körbe-körbe, belerúgtam az asztalomba, végül megláttam a mobilt a polcon.
Felvettem, de időm se volt megszólalni, a vonal másik végén Márk kezdett el idegesen hadarni.
--Mel! Már azt hittem nem élsz! Hol vagy? Már rég megy az első óra!
Na ettől az információtól aztán kipattantak a szemeim.
--Micsoda? --sikítottam hisztérikusan. Rápillantottam az órára, és rájöttem, hogy ez nem átverés: elaludtam! --Rohanok! --mondtam, majd letettem.
Villámsebesen rángattam magamra a ruháimat, közben fésülködtem és fogat mostam (igen, egyszerre), magamhoz vettem egy kis pénzt büfére, majd lerohantam a lépcsőn. Aztán fél perccel később visszarohantam: fent maradt a táskám. Legnagyobb meglepetésemre a bejárati ajtó be volt zárva, szóval bárki ment is el utoljára, azt hitte, hogy én már elmentem itthonról. De nem volt időm ezen gondolkodni, szinte repültem a suliba. A - szokás szerint  jeges - járdán csak háromszor csúsztam meg, de már hozzászoktam, így nem is lassítottam. Rekordidő alatt értem be, öt perccel kicsengetés előtt ott álltam a terem ajtajában. Gondoltam már nem megyek be, inkább vettem magamnak reggelit, most legalább nem volt sor a büfénél. :)
A szünetet úgy kezdtem, hogy Kelemennek elmagyaráztam a késésem okát. Nem örült neki túlságosan, hogy elaludtam, de azt mondta, hogy nem írja be az igazolatlant.
--De többet ne forduljon ilyen elő! --figyelmeztetett, majd otthagyott.
Ahogy számítottam rá, Márk már azelőtt letámadott, hogy beléptem volna a terembe. Elkísért a helyemig, megvárta amíg lepakolok, és csak utána kezdett el kérdezősködni, hogy mégis mi történt.
--Hívtalak egy csomószor reggel. Az utolsó reményem volt, mikor kikéredzkedtem óráról. Ha akkor se vetted volna fel, akkor tuti, hogy ellógtam volna! --magyarázta komoly arccal.     
--Nem aludtam túl jól éjjel, valószínűleg azért nem hallottam a csörgést. --Lesütöttem a szememet. Magamban azért fohászkodtam, hogy ne kérdezzen rá. Nem vágytam arra, hogy a tegnapi hullámvölgyem részleteivel traktáljam.
Mosolyogva megsimította az arcom.
--Mostantól minden reggel együtt jövünk. Ha kell, az ablakodat dobálom addig, amíg fel nem kelsz!
Adtam neki egy gyors csókot. Nem kell, hogy a többiek mindent lássanak...
--Képzeld, még az ajtó is be volt zárva --mondtam. --Te nem tartod furának, hogy senkinek se tűnt fel, hogy én még alszok?
Márk önkéntelenül felnevetett.
--Bocs, tudom, szerinted ez komoly dolog, de... --próbált mentegetőzni, de megint elnevette magát. --Figyelj, szerintem apámnak az se tűnne fel, ha nem laknék otthon. Apropó apám... --jutott eszébe valami. --Betti elkotyogta neki, hogy te meg én... szóval, hogy járunk, így most nem száll le rólam. Azt akarja, hogy hívjalak meg vacsorára, meg szervezzünk vele közös programot...
--Uh. Ez most ugyanaz a rajongás, mint év elején? Szóval megint arra pályázik, hogy összehozok neki egy találkát anyuékkal? --kérdeztem felvont szemöldökkel. Márknak nincs jó kapcsolata az apjával, és az az igazság, hogy én sem kedveltem meg...
--Ja, asszem. De nyugi, előbb vagy utóbb elküldöm a francba.
--Oké, már csak egy kérdésem van: mostantól hol fogunk találkozni? Mert nálam ott van anya, nálad az apád...
Márkkal egyszerre kezdtünk el nevetni. Fura szüleink vannak, mi tagadás. 
--Ti vagytok a modern Rómeó és Júlia --szólalt meg Csongor a hátam mögül.
Érdekes, azt hittem, hogy zenét hallgat, de ezek szerint csak úgy süketen használja a fülhallgatóját (biztos megvan rá az oka). Márk, aki annyira nem lepődött meg rajta, hogy Csongor beszélt, vigyorogva bólintott felé egyet, majd visszafordult hozzám, és a szünet végéig röviden elmondta mi volt irodalmon.         

Mono ma temetésre ment (még csak nem is ismerte a faszit, de mindegy), így Paloma felajánlotta, hogy elkísér spanyolra, hogy csengetésig tudjunk beszélgetni. Gyorsan lepakoltam a cuccomat, majd siettek ki a folyosóra, ahol az ablaknál állva egyszerre tudtunk beszélgetni, és az udvaron focizó végzősöket nézni (biztos duplatesi). Nem lehetett valami kellemes ilyen hidegben kint lenni, de ők úgy rohantak a labda után, mintha mindig is ilyen körülmények között kellett volna játszaniuk.
--Nem miattad késtem el! --próbáltam meggyőzni Palomát, aki magát okolta. --Saját magam miatt. Ha nem problémázok ilyen hülyeségeken, akkor tudtam volna rendesen aludni.
--Hát jó, tegyük fel, hogy tényleg nem az én hibám --mondta egy nagy sóhaj kíséretében. --Legalább sikerült a lelkedre beszélnem? Ugye most már nem fogsz görcsölni azon, hogy mi lesz veletek?
--Minden oké --feleltem mosolyogva, aztán nagy levegőt vettem. --Figyelj, és... veletek mi van? 
Paloma vállat vont.
--Semmi.
--De... ugye nem szakítottatok?
--Nem.
--És nem is fogtok, ugye? --próbáltam még több információt kihúzni a hirtelen szűkszavúvá lett barátnőmből.
--Nem hiszem.
Még vagy ezer dolgot akartam kérdezni, de mivel úgy tűnt, nem szándékozik hosszabban válaszolni, így inkább hagytam az egészet. Ha komoly gond van, és ha akarja, akkor majd biztos elmondja.
Valaki hirtelen megfogta a vállam, én meg nagyot ugrottam ijedtemben. Ahogy megfordultam, Benivel találtam magam szembe. Haja fel volt zselézve, és vörös színe miatt tényleg úgy nézett ki, mint egy kakastaréj.
--Mel! Tudod, hogy nem bujkálhatsz előlem örökké --mondta. A szemembe nézett, és úgy láttam, hogy már nincs annyira kiborulva. --Még mindig nem értem, mi volt a baj.
Nem válaszoltam. Nem tudtam mit válaszolni. Ezek szerint még nem hallott róla, hogy összejöttem Márkkal, és én nem is szándékoztam elmondani neki.
--Már nem érdekled, ennyi, vége. Fogadd el! --közölte Paloma helyettem.
--Nem veled beszélgetek! --szólt rá Beni egy kicsit durvábban a kelleténél, majd megint felém fordult. --Tőled akarom hallani, Mel. Én nem elégszek meg egy telefonbeszélgetéssel és egy filmből vett sablonszöveggel.
Na most hogy koptassam le? Bár meg tudtam volna állítani az időt, hogy ki tudjam találni mit mondjak! De mivel ez nem egy sci-fi, így ott helyben kellett improvizálnom, ami nálam ritkán sül el jól.
--Meguntalak --mondtam ki az első dolgot, ami eszembe jutott. A reakciók alapján eléggé mellé lőttem: Paloma pislogás nélkül meredt rám, Beni pedig levegőt venni is elfelejtett. --Vagyis... úgy értettem... már... mást szeretek...
Szinte suttogtam, de Beni hallotta. Rezzenéstelen arccal meredt rám, a szemében pedig a felismerés szikrája villant. Már nyitotta volna a száját, hogy szóljon, mikor Paloma elrángatott onnan. A mosdóban aztán jól leteremtett, hogy ezt nem kellett volna elmondanom neki, meg biztosan rájött, hogy Márkról van szó, meg amúgyis. Jó, igaza volt. De nem tehetek róla, hogy nyomás alatt össze-vissza beszélek!
--Reméljük a legjobbakat. Még csak az hiányzik, hogy nekiessen Márknak --zárta le a dolgot Paloma, majd mentünk is (elkísért, nehogy Beni még ott legyen). 
Spanyolon rájöttünk, hogy a tegnapi napot nem csak képzeltük, nem voltunk betépve se. Igen, Szende Gábor itthagyott minket. És igen, egy vén banya lett az új tanárunk. Nem, nem túlzok. A mai órán egy tesztet írtunk az egész eddigi anyagból (!), hogy lássa mit tudunk. Hát kösz szépen. Év eleji szavak, nyelvtani kérdések, szövegértés... Csak ne adjon rá jegyet!   

  

Lisette a tudtom nélkül délutáni programot szervezett nekem. Természetesen megint a plázába mentünk az ismeretlen srácot kutatni. De most meg is találtuk!
Úgy volt, hogy kábé egy óra bolyongás után elmentem mosdóba, és addig Lis kint várt. Nos, mire visszaértem már nem volt egyedül: ott állt vele a srác. Pont ugyanúgy nézett ki, mint legutóbb: bőrdzsekiben, fogkrémreklám mosollyal, sőt, arra is rá kellett jönnöm, hogy a szeme kék. Mégpedig nagyon. Kékebb, mint Ericé.
Lis megbabonázva bámulta a fiút, aki épp mesélt valamit. Azt hittem észre se vesz.
--Ó, szia! --nézett rám meglepetten, mikor megálltam mellettük. --Mel, ő Bence. Bence, ő a barátnőm Mel --mutatott be minket egymásnak.
A srác nem túl kedvesen végigmért, egy aprót biccentett (!), majd visszafordult Lisette-hez.
--Akkor majd írok --mondta, majd ellökte magát a korláttól, és búcsúzóul intett egyet.      
A barátnőm tátott szájjal meredt utána.
--Föld hívja List --lengette meg előtte a karom. --Lis, mehetünk?
Nem válaszolt, szóval karon kellett ragadnom. Legközelebb a buszon sóhajtott egy hatalmasat, és azt suttogta, hogy "Írni fog. Nekem."
Azt hiszem, Lis most már hivatalosan is szerelmes.