Január 26., Csütörtök

Nem fogok hosszasan magyarázkodni, ez most így alakult. Sajnálom.



A terembe érve Mono fogadott, aki mindenkit elzavart Lis padjának közeléből, hogy megbeszélést tudjunk tartani. Még most sem tudom eldönteni, hogy melyik volt számomra nagyobb meglepetés ezen a reggelen: az, hogy Márk az ígéretéhez híven ott várt a kapunkban vagy az, hogy az amerikai barátnőm miatt most Matt, Eric és Ági is céltalanul ácsorogtak a terem elejében. Nem tehettem mást, elfoglaltam a helyem a lányok gyűrűjében és vártam, hogy Lisette elkezdje a beszámolóját. Mert egyébként én se tudom, hogy mi is történt pontosan tegnap, mert hazafelé nem volt olyan állapotban, hogy elmesélje. Azt hiszem sokkot kapott, mint akkor, mikor először találkoztak. Létezik, hogy ennyire beleesett abba a... Bencébe? Egyáltalán létezik ilyen szerelem is? Korábban voltak rövidebb kapcsolataim, de ezek szóra se érdemesek, szóval marad Beni és Márk. Az az igazság, hogy egyiküknél se éreztem/érzek ilyesmit. Benivel úgy jöttem össze, hogy majd meglátjuk mi lesz belőle, Márkot pedig barátként már régóta kedveltem... Vajon ha szembejönne velem álmaim hercege (tegyük fel, hogy nem Márk az), akkor én is ilyen reakciót produkálnék? Elállna a lélegzetem, nem tudnék beszélni, a fellegekben járnék? Szóval most vagy velem van a gond (én nem vagyok ilyen típus), vagy még nem találkoztam az igazival. Mindegy, hagyjuk. Már megint túl sokat agyalok.   
--Melt vártam a mosdók előtt, és gyanútlanul mobiloztam --kezdte Lis. --Megállt mellettem valaki, és hát gondoltam had álljon ott, fel se néztem. De aztán az a valaki odahajolt és bámulta, hogy mit csinálok, így már épp rá akartam szólni, mikor feltűnt, hogy Ő az!!! --lelkesedett. Azt hiszem nem is értettem rendesen, hogy mit hadart. --És ránéztem, és ő meg rám, és mosolygott, és mondta, hogy ő Bence! Én meg alig tudtam megszólalni, meg féltem is, hogy kiröhög az akcentusom miatt, de aztán nem. Beszélgettünk, vagyis kérdezgetett, meg mondta, hogy örül, hogy újra lát, és számot cseréltünk.
--Lis, levegőt is vegyél! --szólt rá nevetve Paloma. --Szóval úgy néz ki lesz valami köztetek?
--Az álomhercegből valódi lett? --érdeklődött Mono is.
--Hát még nem írt, de szerintem fog. Remélem.
Megnyugtattam List, hogy ha már egyszer odament hozzá, akkor írni is fog neki. Szerintem el is hitte, mert bólintott, majd elbambult. Pillantása olyan volt, mintha valahol nagyon messze lenne (a fellegekben...). Közben csengettek, szóval ott is hagytuk.
Ofőivel kezdtünk, Kelemen kicsit szétszórt volt, mint mindig. Először nem találta a lapot, amire a jövő heti programokat írta fel (minden nap valamilyen előadás lesz), utána - mivel ez annyira megkeverte - elfelejtette, hogy melyik tanár hiányzik majd holnap és ki jön helyettesíteni. Tetézte a bajt, hogy amíg ő ezeken gondolkodott, addig mi elkezdtünk beszélgetni, így hatalmas hangzavar lett.
--Elég legyen! --kérte az ofő, de nem járt sok sikerrel. Egy idő után aztán kiment, és visszaérve egy halom papír volt nála. --Először is... tessék, oszd ki! --tette le a kupac kábé felét Tomi elé. --Ez egy kérdőív arról, hogy eddig mi a véleményetek az iskoláról, az osztályról, a tanárokról, a programokról, és szerintetek min kéne változtatni.
Megkaptam a lapot. Nem sokat gondolkodtam a válaszokon, mindenhol az első gondolatom szerint jelöltem. Ilyen kérdések voltak: Melyik a kedvenc órád? Miért?; 1-től 5-ig értékeld az eddigi programokat (5 a legjobb); Szereted az osztályod?; Másokkal is jóban vagy az osztályodon kívül?; stb. 
Negyed óra után egy önkéntes (Ági) összeszedte, és jöhetett a következő napirendi pont: a tanárok panaszai. Kelemen megkért minket, hogy dolgozzunk rajzon, ne lógjunk infóról, hagyjuk kémián Mrs Duncant tanítani, hozzunk felszerelést nyelvtanra, ne beszélgessünk órákon, felejtsük el az állandó telefonozást, tesizzünk rendesen (ez föleg  ránk, lányokra vonatkozik)... Azt hiszem még egy darabig sorolta volna, ha nem szólal meg a csengő.
--Jól van, tessék, még mindenki vegyen el egy ilyet mielőtt kimegy. A jövő heti program! --mondta az ofő a legutolsó pillanatban.
Szóval ez várható hétfőtől:
Hétfő - Egy kommandós élete (előadás)
Kedd - Osztályok süteményversenye
Szerda -Nyelvi vetélkedő, Rajzverseny
Csütörtök - Az olimpia (előadás), Sportválasztó
Péntek - Zenei nap
Én magam se tudom, hogy ez mit is jelent pontosan, de remélhetőleg irodalmon Kelemen még több információval tud majd szolgálni. Patrik mesélte, hogy néha vannak ilyen előadásokkal és programokkal teli hetek, ilyenkor minden délutánra szerveznek valamit. Mindegy, hogy milyen osztályba jársz, ilyenkor biztosan találsz kedvedre való programot. 
--Szerinted ez milyen lesz? --lengette meg előttem a lapot Márk. --A régi sulimban nem volt semmi ehhez hasonló.
--Én se emlékszek semmi ilyenre, még Angliából se --vontam meg a vállam. --Csak annyit tudok, amit Patrik elmondott.
--Beavatnál engem is? --kérte, mire elmondtam neki azt a keveset, amit már előbb leírtam. --Aha, hát kíváncsi leszek. Részt veszünk majd valamin?
--Miért is ne? Itt nem kell tartanunk a szüleinktől  --viccelődtem.  
A semmiből hirtelen mögöttünk termett Leon.
--Na, elég lesz! --állt elénk. --Sajnálom, de azt kell mondanom, hogy túl sokat vagytok együtt --mondta, majd Márkhoz fordult szenvedő arccal. --Haver, hanyagolsz!
Találkozott a tekintetem Márkéval, és finoman a terem felé biccentettem jelezve, hogy kettesben hagyom őket. Leon... a féltékenysége nagyon cuki volt. :)
Gondoltam becsengetésig átnézem az angolt, mert sok új szót vettünk a héten, ezen kívül olvastunk egy szöveget is, szóval megvolt az esély a felelésre. Az ember azt hinné, hogy ha majdnem minden óra angolul van, az osztály felének meg ez az anyanyelve, akkor ez  gyerekjáték, de nem. Közel sem az! Írtatok már legalább 6 oldalas beadandót egy olyan témáról, amiről a felnőtteknek is nehezükre esik? Kellett már 150 szót megtanulnotok egyik napról a másikra? Tudnátok fél órát beszélni folyamatosan a semmiről? Ezeken mi mind túl vagyunk már, de folyamatosan rettegünk, hogy a tanárnő mit talál ki nekünk legközelebb. Szóval talán azzal járnék a legjobban ha most, ebből a "kevésből" felelnék.
Aztán a tanulásos tervem mégis meghiúsult. Áron ma beszélgetős kedvében volt és engem talált meg, amit egyébként nem bántam. Az utóbbi időben Márk miatt én is sok embert hanyagoltam - többek között őt is.
Igazából nem is tudom hogyan, de valahol a társalgás felénél azt vettem észre, hogy Ericre terelődött a szó.
--Szegény teljesen kétségbe van esve --magyarázta Áron. --Tudod, szőke haj, kék szem... Csak épp nem a mi korosztályunk kattant rá, hanem az összes negyedikes-ötödikes kiscsaj. Azon gondolkodtam, hogy kéne neki randit szervezni.
--Lehet. Ötleted van már? --érdeklődtem. Egyébként teljes mértékben egyet értettem vele, Eric megérdemli, hogy egy kedves, aranyos, nem túl fiatal barátnője legyen.
--Az az igazság, hogy van. Csak épp nem tudom, hogy kéne megvalósítani...
--Na, részletezd! --noszogattam.
--Nos, szerintem... vagy a B-ből azzal a szőke csajjal kéne összehozni, nem jut eszembe a neve, na. Vagy az osztályból... Ágival.
Meglepődtem.
--Ágival?
--Igen, tudod, zongorázik! És arra gondoltam, hogy ha lenne közös fellépésük, akkor esetleg kiderül, hogy illenek egymáshoz! --tárta szét a karjait. Szerintem arra várt, hogy elismerjem, ez mennyire jó ötlet.
--Hát nem tudom... --kicsit szkeptikus voltam, de végül vállat vontam. --Egy próbát talán megérhet. Nem hinném, hogy ez elsülhet rosszul.
--Remek! Már csak egy terv kéne --gondolkozott hangosan Áron (gyakran csinál ilyet). --Mit szólnál hozzá, ha te...
--Mi? Én biztos nem, bele se kezdj! --figyelmeztettem. Az ég világon semmi bajom az ötletével, de semmi kedvem szervezkedni. Ő találta ki, vigye is véghez.
Áron nagyot sóhajtott.
--Jó, akkor kitalálom mi legyen, te meg elmondod a véleményed, oké?  
--Legyen --bólintottam rá.     

A nap összességében fárasztó volt, a hideg téli idő miatt nem nagyon tudtunk koncentrálni az órákon. Ajj, már vége lehetne a télnek, a iskolában mindenfelé zombifejű diákokat látni, a "plázacica-négyes" (Aida, Zsani, Lea, Ivana) kivételével, mert ők mindig, minden körülmények között úgy néznek ki, mintha épp a kifutóról jöttek volna: teljes harci smink, miniszoknya még a legnagyobb hidegekben is (átöltöznek a vécében) és olyan parfümmenyiség, amitől 20 méteres körzetben mindenki elkábul. De inkább nem mondok róluk semmit. Ők ilyenek, ezt eddig is tudtam róluk, már a természetüket is ismerem, de én nem fogok pocskondiázni senkit. Megvan róluk a véleményem, egyszer leírtam, és ezzel el is van felejtve részemről a dolog.
Ugyanez érvényes anyára. Ma se viselkedett normálisabban, és talán nem is fog soha többé. Nem tudom mi baja lett, vagy miért nem próbál meg kezdeni valamit magával, de úgy érzem, ez nem állapot, ami nálunk folyik. Zsinórban negyedszer feledkezett meg Jankáról. Legalább szólna előre, ha nem akar elmenni érte! Patrik biztos elugrott volna kocsival, de még én is gyalogoltam volna, ha kell. Oké, hogy apa nincs itthon, de attól még mi létezünk!!!
Egyébként apa valószínűleg hétfőn már jöhet haza, egyelőre legalábbis úgy néz ki. Még lesz egy-két vizsgálat, meg gyógyszert is kapnia kell, de már sokkal jobban van. Miért van, az hogy az ő állapota is képes napról-napra változni, anyáé meg nem?
Á, inkább befejezem mára. Nem vagyok képes rendesen gondolkodni.