2012. július 31., kedd

Október 3., Hétfő

Meglepetés! Kivételesen már most hoztam az új részt! :)


Több, mint két hétig voltam szobafogságban a kémia miatt. Ez idő alatt nem mehettem sehová (sulin kívül persze). De azért nem voltam teljesen elszigetelve a külvilágtól sem: heti háromszor Matt átjött segíteni kémiából (mert kiderült, hogy eléggé ért hozzá). Közben az is kiderült, hogy Matt és Patrik ismerik egymást még abból az időből, mikor Angliában éltünk. (Matt is abba a fiúintézetbe járt.)
És persze Márk is minden nap itt volt. Anya nem örült neki, így előfordult, hogy apa titokban engedte be. Amúgy ő is sokat segített az angollal, mert néhány természettudományi kifejezést egyszerűen képtelen voltam megjegyezni.
Szóval sok-sok segítséggel, de sikerült néhány jobb jegyet szereznem. Így végre elhagyhatom a házat délután is. Szerencsére a szakkörök csak ebben a hónapban kezdődnek, így nem maradtam le a táncról sem. Sajnos az osztályból nem jön senki, de azért nem leszek egyedül: Szabina minden nap elmondta, hogy mennyire várja már, és örül, hogy én is megyek. Sőt, ha jól tudom Patrik barátnője is járni fog. Igen, a bátyám becsajozott. Az eddigiekkel ellentétben úgy néz ki, hogy Laurával komoly a dolog. Csak párszor találkoztam vele, de jófejnek tűnik, kedvesen viselkedett velem és Jankával is (ezt az elődeiről nem mondhatom el). A szüleink is támogatják a kapcsolatot, ami igazi ritkaság náluk.
Eközben a suli egyre nehezebb, néha ki se látok a tanulnivalóból. Most csak az lebeg a szemem előtt, hogy nemsokára őszi szünet. Nem lesz hosszú, de az nem érdekes. Szünet, pihenés, szünet, pihenés. Egyedül ez a fontos. Meg persze az, hogy akkor lesz a szülinapom. Nagyon várom, remélem rendezhetek bulit is. Mondjuk ez nem rajtam múlik. Már kérdeztem anyáékat, de annyit mondtak, "most a tanulásra koncentráljak, majd meglátjuk". Ez kb annyit jelent, hogy jó jegyek = buli. (Remélem.)
Egyébként most már teljesen beköszöntött az ősz. Az időjárás vagy esős, vagy szeles, de mindenképp hideg. Komolyan, egyik nap gondolkodtam rajta, hogy a téli cuccaimban megyek suliba! Persze tesin attól még kint vagyunk az udvaron. Szerintem ez a tanár valami katonai kiképzőtiszt volt. (Előző életében biztosan.)
Ma reggel csak azért nem fagytam halálra, mert totál izgatott voltam a tánc miatt. Szegény Márk, egész úton azt kellett hallgatnia. Sokáig tűrte, de láttam rajta, hogy örült, mikor megérkeztünk. Néha így felpörgök, és olyankor nehéz kibírni, de majd a táncra használom fel a felesleges energiámat.
Az első két óra hamar elrepült, de utána a két tesi... igazi kínszenvedés volt. A fiúk tanára hiányzott, úgyhogy össze voltunk vonva. Először - bemelegítésképp - 5 kört kellett futni a pályán. Nem sokon múlt, hogy a szél elfújjon bennünket. Ezt szerencsére túléltük, és után focizhattunk. A tanár kijelölt 4 csapatot, ami így pont jó volt, mert nem volt hiányzó és mindenki tesizett. Én Kellyvel, Áronnal, Mattel és Gabóval kerültem össze. Mindenki játszott mindenki ellen (egyszerre két meccs volt, félpályán), és mi nyertünk. (Még jó. Gabóval veszíteni?)
A második tesin végre bementünk a csarnokba. Ez nagyon jól jött, mert kb jégcsapok lógtak az orrunkról. Egy keveset gimnasztikáztunk, majd kidobósoztunk óra végéig, amit Márk és Paloma nyert (ők ketten maradtak a végére).
Hullafáradtan estünk be kémiára, ahol meg se szólaltunk. Mrs Duncan furán is nézett ránk, el sem tudta képzelni mi bajunk lehet. De azért biztos örült, hogy végre egyszer odafigyelünk.
Később, éneken már kicsit jobban voltunk, de nem eléggé. Szép Viktória, tekintettel az állapotunkra, most csak elméleti anyagot adott le, nem kellett énekelnünk.
Mikor kicsengettek, az ajtóban már ott várt Szabina.
--Szia! Gyere, nehogy elkéssünk! --Megragadta a kezem, és húzott maga után.
--Várj, nem bírom. --Értetlenül nézett rám, úgyhogy még hozzátettem: --Duplatesi.
--Ó, értem. Gyere, a büféből kapsz egy Snickers-et, az majd segít.
És tényleg segített. Mire átértünk a csarnokba, már tele voltam energiával. Azért éreztem, hogy majd leesnek a lábaim (holnapra garantált az izomláz), de nem törődtem vele. Tánc,tánc, tánc.
Viszonylag hamar ott voltunk, csak páran ültek a lelátón. Mi is felültünk, és vártuk a tanárt. Közben odajött hozzánk, egy fiú. A haja halvány vörös, enyhén szőkés, a szeme pedig világoszöld volt. És mindehhez még szeplők is társultak. Nem olyan sötétek, de azért láthatóak.
--Szia, biztos te vagy Mel --nézett rám mosolyogva. --Beni vagyok, Szabina osztálytársa.
Ő is leült mellénk, és épp azt magyarázta, hogy rajtunk kívül nem is lesz más kilencedikes, mikor belépett az oktató. Egy fiatal, huszonéves srác szőke, raszta hajjal (váll alá érő tincseit egy fekete pánttal fogta hátra).  Hű. Azta. Wow. Kb ez volt a tekintetünkben, mikor Szabinával egymásra vigyorogtunk.
--Heló srácok! --köszöntött minket. Milyen mély hangja volt! --Aki még nem ismerne, én Kocsis Ábel vagyok. Gyertek ide le! Hányan vagytok?
Mindannyian felsorakoztunk Ábel előtt, talán 25-30-an(!) voltunk. Ő végignézett a csoport, majd tekintete megállapodott hármónkon.
--Úgy látom idén csak három újoncunk van. Neveket kérek!
--Beni.
--Mel.
--Szabina.
--Jól van, majd idővel megismeritek a többieket is, most pedig kezdjük is a gyakorlást! Mint minden évben, idén is fellépünk a karácsonyi műsoron. Úgy gondoltam, idén valami hip hop-ot kéne előadni. Vélemények?
Mindenki helyeslően bólogatott, úgyhogy el is kezdtük. Először megmutatott néhány fontosabb lépést, majd mind együtt gyakoroltuk őket. Egy órán keresztül meg sem álltunk, a végére eléggé fáradtak voltunk. Szabinával szó szerint vonszoltuk egymást. De úgy érzem megérte. Ha minden jól megy, jövő héten már össze tudjuk állítani a koreográfiát.  
Otthon először anyáéknak számoltam be a táncról, majd felhívtam Lisette-et, akit persze csakis Ábel érdekelt. Órákig tudtunk volna beszélni, de apa rám szólt, hogy kezdjek el tanulni. Igaza volt, bármennyire is fáradt vagyok, holnap kemény napon lesz, muszáj készülnöm  rá. 

2012. július 27., péntek

Szeptember 16., Péntek

Máris itt a új, nagyon igyekeztem vele. :) Közben a Facebook-os oldalra tettem fel néhány részletet a történet későbbi szakaszából. Hát... lehet találgatni miről (kiről) szólnak. ;)
Tudom még messze van, de ha átléptük az 1000-et, kaptok meglepetést. *.* Már arra is készülök. :) 
Egyébként a 700-ért köszi! <3


Reggel még minden rendben volt...
Kivételesen apu vitt suliba, mert tegnap este óta esett. Az osztályban már voltak páran. Ivana és Aida valami "hű, de nagyon helyes" srácról beszéltek, akivel Aida a hétvégén találkozni fog. Közben Tomi, Louis és Matt meg valami filmről beszélgettek, amit most adnak a moziban, és meg kellene nézni. Én csendben leültem a helyemre, de szerencsére nem sokáig voltam egyedül. Jött Rafi kezében a büfében vásárolt szendviccsel és leült mellém.
--Szia Mel! Mizu?
--Szia --mosolyogtam rá kedvesen. --Hát, picit fáradt vagyok. Nehéz hét volt.
--Ja, ahhoz képest, hogy ez még csak a második hét... És ha azt is megnézzük, hogy eddig hány tanárt borítottunk ki...
Olyan komoly arcot vágott, hogy muszáj volt nevetnem. A végén már mindkettőnknek folytak a könnyei.
--Minden oké? --Szólt oda Áron, aki akkor érkezett meg Erickel.
Egy pillanatra megnyugodtunk, majd összenéztünk, és újra röhögni kezdtünk. Megszólalni se tudtunk, nemhogy abbahagyni a nevetést.
--Ezek mit szívtak? --Jött oda Gabó is.
Ahogy megérkeztek a többiek, mind megálltak mellettünk, és azt találgatták mi bajunk lehet. Közben szegény Eric meg tök tanácstalan volt, hogy most hova üljön le.
--Jó, fogalmam sincs mi bajotok, de ennyi elég volt! --Márk és Áron visszarángatták Rafit a helyére. Ettől megint lenyugodtam, de még mindig hallottam Rafit...
--Csináljatok már velük valamit, csengetnek! --Lisette kétségbe volt esve. --Ajj, na gyere! --Fogta a kezem, és kihúzott a mosdóba megmosni az arcom. A friss víz tényleg jót tett, már nem éreztem késztetést arra, hogy nevessek. (Persze azért nem mertem ránézni Rafira.) Bár azt sem tudom min nevettünk, nem is mondott semmi vicceset. Hmm, biztos a fáradság teszi.
Óra elején rögtön a verselemzésekkel kezdtük. Elég... khm... érdekes megoldások születtek. Mert senki nem találkozott a padtársával sulin kívül azért, hogy ezt megbeszéljék. Volt olyan pár, ahol mindketten megcsinálták, ráadásul teljesen mást írtak, de volt olyan is, ahol csak az egyikük írta meg, a másiknak meg fogalma se volt az egészről. Az osztályfőnök "nagyon örült" nekünk.
Később spanyolon Szabina mellett ültem, mert Leon hiányzott (brühü), neki meg úgy sincs padtársa. Szünetben is jól elvoltunk, meg órán is. Talán 10szer szólt ránk a tanár... Mindegy, kénytelenek voltunk óra után megbeszélni amit akartunk.
--Szóval jössz? --kérdezte Szabina. --Tök jó lesz! Én mindenképp ott leszek. Más sajnos nem jön az osztályomból. Ja, de. Egy srác, de nem tom a nevét.
--Két hete járunk suliba, és még nem tudod a nevét? --Ez azért vicces. --De szerintem én is megyek. Ha más nem, te legalább ott leszel.
--Juppí! --kiáltotta és a nyakamba ugrott. Ez aztán a lelkesedés.
Nos, így történt, hogy mostantól minden hétfőn megyek táncra. Azért még kiderítem, tőlünk jön-e valaki.
Kultúrán ma újra Magyarország volt a téma. Megnéztünk egy filmet a főbb nevezetességekről magyarul, a többiek kedvéért angol felirattal. Hihetetlen mennyi helyen nem jártam még! Könnyebb azt felsorolni, miket láttam eddig: Budapest, a Balaton, Pécs, Veszprém. Kb ennyit azok közül, amiket a filmben is említettek. Pedig nagyon szeretnék többet túrázni, utazni! Kiskoromban felfedező akartam lenni. Mindig néztem a tévében az erről szóló műsorokat. De már letettem róla: ma nem sok ismeretlen helyet találnék, ha belevetném magam a vadonba.
A többi órán nem történt semmi érdekes vagy rendkívüli. Haza kivételesen egyedül mentem, Márknak még dolga volt a belvárosban. Azt hiszem a biciklijéhez keresett valami alkatrészt.
Otthon aztán azt kívántam, bár vele mentem volna.
Anya és apa kivételesen már otthon voltak, a nappaliban vártak - rám. A kanapén  beszélgettek, mikor köszöntem rögtön mutatták, hogy üljek le velük szemben a fotelre. Az agyam persze kattogott, hogy mit csinálhattam. Csak egy dolog jutott eszembe, de úgy voltam vele, hogy arról nem tudhatnak.
--Mel, az osztályfőnököd telefonált --kezdte anya. --Tájékoztatott minket, hogy gondjaid vannak a kémiával.
--Kicsim, miért nem szóltál, hogy nem megy? --Mondta apa kedvesen. --Tudom, hogy ez még csak a második hét, de a tananyag attól még nehéz. Nyugodtan kérj segítséget.
--Ez a második hét, és neked máris egyesed van?! Ráadásul üresen adod be a dogád?! Hogy képzelted ezt?! Ezért szobafogságot fogsz kapni!
Nyeltem egy nagyot. Anya szavai nagyon kemények voltam, meg se próbáltam magyarázkodni, tudtam úgy se érdekelné. Ő csak az egyest látja. Fojtogatott a sírás.
--Drágám, legalább had magyarázza el, mi történt pontosan! --Apa megpróbálta lenyugtatni anyát, biztos látta a szememben gyülekező könnyeket. Anya csak bólintott.
--Az egyest felelésre kaptam. Tudtam az anyagot, de... túl sok volt az új szó... és angolul nem tudtam elmondani. Az üres doga... A tanárnő nehéz feladatokat adott, néhány típust nem is gyakoroltunk. A többiek... --Anya figyelmeztető pillantást vetett rám. Hát persze, őt csak én érdeklem. Azért is végig mondtam. --Szóval senki hozzá se tudott szólni a dogához.
Anyát persze nem sikerült meghatnom, még kiabált egy sort, majd felküldött a szobámba. Azt mondta addig nem mehetek sehova, amíg nem javítok. Azért apa a pártomat fogta. Este feljött, és elmesélte, hogy annak idején neki a matek nem ment. Ráadásul voltak nézeteltéréseik a tanárral is. Megnyugtatott, hogy ha valaki segít, biztos jobban megértem majd.
Szóval most fogságban vagyok. Pedig annyi mindent terveztem a hétvégére! Mindegy... C'est la vie. (Ezt ma tanította Lis. Annyit jelent, hogy 'ilyen az élet'.)     


2012. július 23., hétfő

Szeptember 15., Csütörtök

Igen, ma csütörtök van. És igen, ma az első óra osztályfőnöki volt. Elég kemény volt, de valahogy sikerült túlélni.
Szóval óra elején Kelemen beírt a naplóba, majd nagy sóhajtással becsukta. Ez kb annyit jelenthetett, hogy "Hol is kezdjem?".
--Nos Leon! Elmondanád nekem, miért is ilyen viharos a kapcsolatod Mrs Duncannel? Mást sem hallok tőle, csak rád panaszkodik!
--Tanár úr, az úgy volt... --kezdte Leon elgondolkozva --tudja pont egy hete, a tanárnő azt mondta rám, hogy én LEONARD vagyok, és olyan név, hogy Leon nem is létezik! --szinte már kiabált. --Az lett a baja, hogy én kiakadtam ezen! Pedig nekem ez a nevem! Senki ne mondja, hogy ilyen nincs!
--Leon, nyugodj meg! Biztosíthatlak, hogyha csak ennyi a gond, akkor beszélek a tanárnővel. Ugyancsak ide tartozik, valaki elmesélné nekem, mi is volt hétfőn kémián?
Mindenki lapított, azon gondolkoztunk, hogy is kéne az ügyet tálalni. Végül én kezdtem el beszélni.
--Feleltem órán. Öhm, volt egy kis gondom az... az angol szavakkal.
--Megpróbáltunk neki súgni --szólt közbe Emma. --De csak azt értük el, hogy a tanárnő Leont is kihívta.
--Én is próbáltam segíteni neki, de IVANA direkt úgy ült, hogy eltakarjon --mondta Márk felháborodva.
Itt egy kis hangzavar támadt, mert Ivana közbeszólt és Márkkal veszekedni kezdtek. Közben Emma a tanárnő viselkedéséről magyarázott, Aida pedig Ivanát vette védelmébe. Arról ne is beszéljünk, hogy Gabónak mindez gyors volt, így folyamatosan Áront kérdezgette, hogy miről van szó. 
--Csendet! --Szólt végül az ofő. --Ez így nem mehet tovább gyerekek! Tőletek zeng az iskola. Talán az lenne a legegyszerűbb, ha külön ültetnélek titeket --fordult Márkékhoz. -- Például előre jöhetne Csongor! Úgy hallottam nem szoktál túl sokat figyelni órákon.
--Nem! Tanár úr, én nem akarom, hogy az üljön mellettem! Ez nem ééééér! --sipákolt Ivana.
--Rendben! Akkor mindenki a helyén marad --döntött végül Kelemen. --De nem akarok több panaszt rátok!
Biztosítottuk róla, hogy ezentúl jók leszünk, és senki nem fog veszekedni a padtársával - órán. Hogy mi lesz szünetekben... az majd kiderül.
 --Akkor már csak egy dolog van hátra. A szakkörök. Tudom mit ígértem, és sajnálom, de elfoglalt voltam. Úgyhogy mindent ma kell megosztanom veletek. Tessék, ezeket osszátok ki!
Mindenki kapott egy-egy listát a szakkörök időpontjáról. Nekem nagyon megtetszett a tánc, de nem tudom jelentkezek-e.  Attól függ jön-e más is az osztályból. Ezen kívül láttam még különböző nyelvi órákat, énekkart, rajzot, még KRESZ-t is! Az ofő szerint ez utóbbin az autóvezetés alapjait tanulhatjuk meg (az elsősegélyt is). Persze voltak a listán sportok is, pl foci és kosárcsapat, de lehet úszásra járni, vagy futni. Szóval van választási lehetőségünk.
Angolon levelet kellett írnunk, tesin fociztunk, kémián meg doga volt. Mondanom se kell, megint kudarcba fulladt az óra.
Óra előtt mindenki a könyvet bújta, hátha sikerül megjegyeznie valamit. Én hátra fordultam Monóhoz és egymást kérdeztük ki. Vagyis ő megpróbált minél több szót beleverni a fejembe. Tudtam, hogy sok múlik ezen a dolgozaton: lehetetlen otthon kimagyarázni még egy rossz jegyet. A többiek is idegesnek tűntek, nem csodáltam.
Aztán megszólalt a csengő és eljött az igazság pillanata. Mrs Duncan kiosztotta a lapokat... És egy emberként kiáltottunk fel.  A feladatok nehezebbek voltak, mint amiket órán átvettünk, sőt! Volt benne néhány olyan képlet, amiket még sose láttunk. (Arról ne is beszéljünk, hogy néhányan a kérdést se értettük.) Páran megpróbáltak beszélni a tanárnővel, de meg se hallgatta őket. Nagyon kiakadtunk rá. A végén Márk szedte össze a lapokat és azt mondta, senki nem írt semmit a nevén kívül.
Nagyon kiakadtam, Lisette megpróbált felvidítani. Hogy elterelje a figyelmemet, a tegnapi napjáról mesélt.
--Suli után mentünk a Fő térhez, és a srácok, Leon meg Márk, képzeld bringáztak! Sőt, Áron is maradt, csak a későbbi vonattal ment haza! Tök jó volt, mert jött Emma és Kelly is.
--Biztos szuper volt. És volt lehetőséged beszélgetni Áronnal - kettesben?
--Igen --válaszolta csillogó szemekkel. --Mikor a csajok bementek az egyik boltba, Leon meg valami trükköt tanított Márknak. Mi meg dumáltunk mindenféléről...
És Lisette elmesélte az egész beszélgetés. Szóról-szóra. Épp elkezdtük volna elemezni, de becsengettek, és megint jött az a bácsi. Ma se tanultunk, csak valamilyen kísérleteket néztünk DVD-n. Mondjuk az elején még figyeltem, de a mágnesnél már leveleztem.
A földrajz helyett meg infó volt, így elmaradt az utolsó óránk. Hát persze, hogy örültünk neki.
Haza - természetesen - Márkkal mentem.
--Nem is tudtam, hogy Leon is BMX-es --mondtam, mire értetlenül meredt rám. --Lisette mesélte, hogy tegnap bringával voltatok.
--Ja, igen. Azt mondja inkább deszkázik, de az most használhatatlan.
--Használhatatlan? --vontam föl a szemöldököm.
--Hagyjuk --csak vigyorgott és megrázta a fejét.
Egész úton nevettünk, el se akartunk válni egymástól. A házunk előtt is beszélgettünk még egy órán keresztül. Sajnos esni kezdett az eső így bementem, Márk meg átrohant az úton - pont egy kocsi előtt. Szerencsére nem lett baja, csak a sofőr tenyerelt rá a dudára.
Ma se vallottam be a kémiát, pedig volt rá alkalmam. Több is. Pedig nemsokára muszáj lesz előállnom vele.
Vacsi után olvastam. Mindig is szerettem a könyveket, csak néha kevés időm van. Most szakítottam rá. Imádom, mikor a történet elkalauzol egy másik világba. Kikapcsolódásnak tökéletes. 

2012. július 14., szombat

Szeptember 14., Szerda

600 - köszönöm :)
A véleményeket is köszönöm <3


Ma nagy áldozatot hoztam, de megérte.
Úgy volt, hogy reggel halottam Áront és Leont beszélgetni, hogy kéne valamit szervezni délutánra. Nagyon izgatott lettem, mert szerettem volna Leonnal közös programot. Úgyhogy vártam, hátha meghívnak...
Időközben szólt Mono, hogy van egy kis gondja a magyarral, és ma úgyis rövid napunk van, nem tudnék-e segíteni neki. Egy pillanatig haboztam, hogy mit is mondjak. A fiúk... Végül beleegyeztem, mert mi okom lett volna rá, hogy elutasítsam? Úgy voltam vele, a fiúk biztos valami olyat szerveztek, amihez nem akarnak csajokat.
Az első órán, irodalmon párban kellett dolgoznunk, úgy elemeztünk egy-egy verset. Mi, Erickel a könyvben kerestünk támpontokat, mert fogalmunk sem volt az egészről. Végül kimásoltunk néhány fontosabb szót meg kifejezést, és inkább beszélgettünk. Eric mesélt Finnországról, hogy mennyire szeretett ott élni. Megtudtam, hogy a szülei nemrég haltak meg egy repülőgép-szerencsétlenségben, így ő most a nagybátyjával él, aki egy budapesti cégnél dolgozik.
--A nagyszüleim még mindig élnek, otthon Finnországban. Szerettem volna velük maradni, de a gyámügyesek azt mondták jobb lesz  nekem itt.
Sajnáltam Ericet. Nem mutatta, de biztos nagyon megviselte ez az egész. Gondolkodtam, mit mondhatnék neki, de nem volt rá lehetőségem. Újabb balhé.
Mikor Ivana feltette kezét, már sejtettem, hogy itt kő kövön nem marad.
--Tanár úr! --kezdte nyávogós hangon. --Kaphatnék új társat? Én ezzel nem tudok együtt dolgozni! Egy normális dolgot nem mondott eddig!
Márkot se kellett félteni.
--Már bocs, de attól, hogy nem egyezik a véleményünk még nem kéne így viselkedned! Épp az a feladat, hogy megosszuk egymással a gondolatainkat!
--Lehet, de te akkor is hülyeségeket beszélsz!
--Miért? Honnan tudod, hogy nem én mondtam jókat és te tévedsz?!
--Gyerekek, elég legyen! --kiáltotta el magát Kelemen. Tuti, hogy az egész iskola hallott minket.
Ivana sértődötten hátradobta hosszú fekete haját, majd a füzete felé fordult azzal a céllal, hogy egyedül végzi el a feladatot. Márkot nem érdekelte a dolog, ő előszedte a telóját és játszott. A tanár nem mert rájuk szólni, nehogy megint kiabáljanak.
Szünetben Lisette megkért, hogy menjek ki vele a mosdóba. Sejtettem, hogy miről lesz szó.
--Annyira rossz volt! --fakadt ki. --Egy szót sem szólt!
Csongor.
--És mit csináltál?
--Hát próbálkoztam egyedül, de nem ment. Végül Áron segített. --Lisette elpirult!
--Wow, komoly?
--Aha, és ú, de helyes volt!
Hát igen, Liz fülig szerelmes. (Vajon zavarná, hogy így hívom? Majd megkérdezem.)
Na ki felelt matekon? Hát persze, hogy Leon. Szegény elég sokáig állt a táblánál. Mrs Duncan a legnehezebb feladatokat diktálta neki. Akartam súgni neki, de fel sem fogtam, mi a kérdés. Ennyit a matektudásomról. 
Spanyolon dogát írtunk a lefordítandó szöveg szavaiból. Az osztályunkból egyedül én tudtam. Paloma még este figyelmeztetett, hogy mindenképp tanuljam meg őket... Óra után a nyakába ugrottam, és megköszöntem a tippet. Most milyen jó nekem: a tanár zseninek tart. Pedig... Na mindegy. Leonnak segítettem, de nem mindet. Nem akartam, hogy lebukjunk. Így is kapott egy négyes alát. Ő örült neki, én meg jobban éreztem magam az után, hogy matekon nem tudtam segíteni neki. Ó, még mindig gyorsabban ver a szívem, mikor leül mellém. Ugyanaz, mint mikor megláttam. De mi ez? Meglátni és megszeretni, vagy csak puszta rajongás?
Carl ma hiányzott, így helyettesítés volt. Valami idős bácsi jött be, Eric szerint némettanár. Őt nem tanítja, de már náluk is helyettesített. Sokoldalú, az biztos. Igazán nem csináltunk semmit, csak ismételtünk.
Mielőtt a töri elkezdődött volna, az ofő figyelmeztetett minket arra, hogy a verselemzéseket fejezzük be otthon, majd pénteken megbeszéljük. És eztán bele is vágtunk az ősemberek kulturális és vallási dolgaiba. Igazán unalmas volt.
Óra után Márk jött oda hozzám, és megkérdezte, hogy nem megyek-e velük. A fiúkkal meg néhány csajjal. (El sem hittem, hogy Lisette is megy! És nem is mondta!) Szomorúan megvontam a vállam, és közöltem, hogy már elígérkeztem Monónak. Márk még szomorúbbnak tűnt, mint én, de csak annyit mondott, hogy 'majd legközelebb'.
--Figyelj --szólt rám Mono az ajtó előtt --, mehetünk a koleszba, a szobatársam úgyis haza ment, mert beteg.
Az igazat megvallva az épület nem is annyira kolesz, mint inkább diákszálló. Mert a város összes iskolájából ott szállásolják el a tanulókat, akiknek erre szükségük van. Az osztályunkból mindenki Magyarországon él, csak néhányan kicsit messzebb. De Monóval ellentétben például Eric meg Áron minden reggel vonattal jön suliba. Valaki bírja a korán kelést, valaki nem.
Mikor odaértünk, meglepődtem milyen hangulatos Monóék szobája. Az ajtóval szemközti falon egy ablak, bal oldalon két íróasztal mellettük egy könyvespolc (az már luxus), jobbra pedig két ágy. A szekrényeket az ajtó mögé helyezték el, a fürdő meg ugye közös. Mondjuk a hűtőt hiányoltam, de Mono megnyugtatott, hogy 'rajta vannak az ügyön'.  Összefoglalva nem túl nagy, de remekül kihasználtak minden helyet, és elég hangulatos szoba. A sárgás színektől olyan meleg, nyári érzés fogott el. 
A tanulással hamar megvoltunk, elég volt az alapokat elmagyaráznom. Utána természetesen még maradtam beszélgetni. Szándékomban állt kideríteni, hogy Leon és Mono tényleg ismerték-e egymást már Amerikában.
--Tetszik valaki az osztályunkból? --kérdeztem Monót. Valahol el kellett kezdeni.
--Nem tudom, igazából Áron helyes meg kedves, de láttam Lisette hogy néz rá, nem akarok kavarni --válaszolta mosolyogva. --Rafi és Paloma megint olyan jóba vannak, meg illenek is egymáshoz. Márknak meg ott vagy te. --Na itt majdnem leestem a székről. --A többieket még nem néztem így.
Egy pillanatig mérlegelnem kellett. Itt volt a tökéletes pillanat, hogy rákérdezzek Leonra, de közben furdalt a kíváncsiság, hogy mire célzott Márkkal és velem kapcsolatban.
--Hogy ott vagyok neki én? --Nincs mese, Leonnak várnia kellett. --Ezt..., ezt meg hogy érted?
--Ugyan, a vak is látja hogy néz rád az a gyerek!
--Hogy?
--Úristen! --Kapta a szája elé a kezét Mono. --Te tényleg nem vetted észre!
--De mit? --Kezdtem egyre jobban összezavarodni.
--Tetszel neki Mel! Nézd csak meg, többet van veled, mint bármelyik haverjával, reggel együtt jöttök suliba, délután együtt mentek haza! Biztos hétvégén is szoktatok találkozni, nincs igazam?
Meg se tudtam szólalni. Ez tényleg igaz? Végig ott volt az orrom előtt, én meg nem vettem észre? Nem, az lehetetlen. Márk csak a barátom, az egyik legjobb. Ugyan olyan, mint Lisette, csak fiúban.
Időre volt szükségem, ezért elköszöntem, és hazamentem. Egész este a szobámban gondolkodtam, de nem jutottam semmire. Én tényleg nem látom azt, amiről Mono beszél. Márk a haverom, kész. Efelől kétségem sincs.
Ez is egy mozgalmas nap volt. <sóhaj> Kár, hogy végül nem kérdeztem rá Leonra.

2012. július 9., hétfő

Szeptember 13., Kedd

Remélem van, aki ebben a nagy melegben is követ. :) 
1. Látogassatok meg facebook-on! :) https://www.facebook.com/MelElete
2. Köszönöm az összes tanácsot! Igyekszem megfogadni őket, hogy fejlődjek. :) 


Egyik napról a másikra beköszöntött az ősz. A tomboló szél hatására a fák összes levele lehullott, aranyszőnyeget alkotva a járdán. A levegő is lehűlt, reggel vastag pulcsit kellett felvennem és hosszú farmert. Ha belegondolok, pár napja még ruhában mentem suliba, most meg már elő kéne szedni a kabátomat a szekrényből. A magyarországi időjárás elég kiszámíthatatlan. Sokkal könnyebb volt abban a két évben, amíg Londonban éltünk.
A hazai rendszer szerint a 4.o. utáni nyáron költöztünk ki. Eleinte furcsálltam az esős időjárást, de hamar megszoktam. Csak arra kell figyelni, hogy mindig legyen nálad esernyő. 
Az iskola is más volt. Anyáék nem államiba írattak be, mert szerintük ott nem kaptam volna meg a személyre szabott figyelmet. Így kerültem egy puccos magánsuliba, ahol egyenruhát kellett viselni: kék rakott szoknya, fehér blúz és az iskola címerével ellátott nyakkendő. A fiúk ruháját direkt nem mondtam, mert ott nem voltak fiúk. Igen, egy lányiskolába jártam. Nem mondom, hogy élveztem, de sokat dobott az angolomon, az biztos. A tanárok mindenben készségesen segítettek, ahogy az idősebb diákok is.
Patrikot sem államiba íratták, hanem egy fiúnevelő-intézetbe. Ez számára azt jelentette, hogy ott is kellett laknia. Az iskola egy kisvárosban volt nem messze Londontól, de csak havonta egyszer jöhetett haza. Hát, nem tudom ez mennyire vált a javára...
Janka akkor kezdett el oviba járni, így ő is elég korán találkozott az angollal. De nem baj, legalább az alapok már megvannak nála.
Azt még nem írtam, azért mentünk ki, mert anyuék elvállaltak egy ottani munkát. Lett volna lehetőségünk, hogy maradjunk még, de a szüleim a céggel jobban szerettek volna itthon sikereket elérni.
Szóval arra akartam kilyukadni, hogy bár majdnem mindig esett, de legalább tudtam mire számítsak.
Mire beértem a suliba a szél teljesen összekócolta a hajam, így először a mosdóba mentem megigazítani. Elég hamar sikerült rendbe hoznom, és már mentem is a terembe... Ahol ott volt Lisette! Rögtön odarohantam hozzá, és faggatni kezdtem, mit keres itt.
--Hát jöttem suliba --közölte ezt az egyértelmű tényt.
--De... De nem úgy volt, hogy a héten nem jössz?
--Dehogy! Már tegnap is jöhettem volna, csak anya elcipelt a dokihoz még egyszer a biztonság kedvéért.
--De... Nem azt mondtad szombaton...   
--Azt mondtam, hogy nem szeretnék otthon maradni és a héten már jönni fogok.
Úgy nézett ki, hogy totálisan félreértettem a helyzetet. Hát persze, telefonálás közben próbáltam kikergetni Patrikot a szobámból! De legalább már jött Lisette! (Úristen, tényleg ennyiszer használom ma a 'de' szót?!)
A nap egyébként szerencsére nyugis volt. Irodalmon az ofő felhívta a figyelmünket, hogy legyünk jók Takács duplaóráján. Aztán szúrós szemmel nézett végig rajtunk, és 'A többit majd csütörtökön' kijelentéssel bele is kezdett az új anyagba. Ennek is nézzük a jó oldalát: elfelejtett feleltetni. 
Spanyolon házinak fordítást kaptunk. Most komolyan: két hete tanuljuk csak a nyelvet! Hogy képes ilyen házit adni?! Már megnéztem, és alig értek pár szót a szövegből. Asszem a tanárúr sokat vár tőlünk. Rafinak most nem volt ideje rám, viszont Paloma felajánlotta a segítséget és át is jött este, hogy megcsináljuk.
Mellesleg anyáéknak még mindig nem mondtam meg az egyest kémiából. Nem tudom mikor kéne. Mostanában olyan elfoglaltak...


2012. július 1., vasárnap

Szeptember 12., Hétfő

Na, itt is volna az új rész. :) Márknak kicsit több szerepe lett benne, mint szerettem volna, de ez van, ha egy szereplő kezd a fejedre nőni. :)
500 - köszönöm *.* 


A hétvégém egész jól telt.
Szombaton családi napot tartottunk, mert Jeremy a többi cserediákkal találkozott. Tihanyt néztük meg, utána pedig fürödhettünk a Balcsiban. Mert hiába vagyunk már benne jócskán a szeptemberben, az idő - és a víz is - még egész meleg. Mi Jankával nagyon élveztük, csak Patrik lázadt, hogy ő ma egész mást akart csinálni. De ez van, így járt. 
Vasárnap délután átjöttek Márkék - az egész család! Az apja tényleg nem viccelt, mikor azt mondta, hogy szeretné megismerni a szüleimet. A felnőttek az udvar végében álló fa asztalnál ültek, a kicsik labdáztak, Márk és én pedig a hintaágyban beszélgettünk.
--Hogy van Lisette?
--Jobban, de a héten még nem jöhet --feleltem szomorúan.  
--Az gáz. Mindennap viszed neki a leckét?
--Aha. Csak azt sajnálom, hogy lemarad a jövő hétről. --Márk értetlen tekintetét látva folytattam. --Tudod, most kell majd szakkört választani! A tanárok majd elmondják, mik a lehetőségeink.
--Ja, valami rémlik. --Láttam Márkon, hogy valami nyomasztja, de nem akartam rákérdezni. Talán valami családi ügy. Ha olyan úgyis elmondja, nem? (Ugye???)
Biztos eszedbe jutott már, hogyha ilyen mozgalmas hétvégém volt, akkor mikor tanultam. Talán péntek este, mikor hazajöttem Lisette-től? Vagy vasárnap délelőtt? Sajnos egyik se.
Az első pofont nyelvtanon kaptam, mikor kiderült, hogy dogát írunk a könyvtárakból. Egyedül a szomszédaimra számíthattam, de hiába. Gabó nem tudott semmit, Áron pedig nagyon rondán ír, nem tudtam elolvasni. Beszélni nem mertem, a tanárnő mindent meghallott. A legkisebb pisszegést is.
Már ez rányomta a bélyegét az egész napomra.
Törin valami filmet néztünk, de nem figyeltem, duplatesin pedig futottunk - megint. 
A második pofon kémián ért, mikor a Mrs Duncan kihívott felelni. Egy komoly gond volt: a témára csak általánosból emlékszem, azt pedig magyarul vettük. Fogalmam sem volt, hogy mondjam el angolul. Nem tanultam meg a szavakat. Márk megpróbált súgni, de Ivana direkt úgy fordult, hogy eltakarja. Kösz szépen. Emma és Leon mutogatni próbáltak, de ezzel csak annyit értek el, hogy Mrs Duncan Leont is kihívta felelni (kicsit pikkel rá). Még együtt se tudtunk volna összehozni egy kettest, úgyhogy a tanárnő nagyon kiakadt ránk. Plusz Márk kilökte Ivanát a padból, amin a tanárnő csak még jobban felhúzta magát, úgyhogy következő órán doga. Ez az, borítsuk ki a tanárunkat rögtön a tanév elején.
 Egész szünetben egymás szavába vágva magyaráztunk, szitkozódtunk, kiabáltunk. Szóval hangzavar volt. Ennek köszönhetően észre sem vettük, hogy becsöngettek. Arra eszméltünk fel, hogy Szép Viktória a torkát köszörülve állt a tanári asztal mellett.
--Zavarok? Visszajöjjek később? --Kérdezte mosolyogva. Végre egy kedves, fiatal tanárnő, aki (eddig még) szeret minket.
Az órán egyébként énekeltünk. (Aztaaaa.) Ez önmagában nem olyan nagy szám, de a tanárnő úgy oldotta meg, hogy az óra felében vettük a tananyagot, a másik felében mai slágereket énekeltünk.
Órák után Márk felajánlotta, hogy eljön velem Lisette-hez. Ennek csak kicsit örültem, mert így nem tudunk majd Lisette-tel lányos dolgokról beszélgetni. (Értsd: Áronról)  De mindegy, az majd meglesz este telefonon.
--Hogy-hogy most nem mész az ikrekért?
--Már otthon vannak. Ma csak négy órájuk volt --mondta irigykedve. Tényleg! Janka is említette, hogy milyen rövid napja lesz. 
--De jó egyeseknek! --Egyetértettem Márkkal. A kicsiknek sokkal jobb az órarendjük.
Amikor odaértünk, Lisette épp teát ivott. Kicsit félrenyelte, mikor meglátta Márkot a szobaajtóban. Szegény percekig köhögött. Gyorsan odaadtam neki a leckét, majd elmeséltem milyen rossz napom volt, plusz panaszkodtam egy sort Ivanára. Itt Márk hozzátette, hogy órán kilökte a padból. Lisette szomorkodott, hogy ő mindenről lemaradt. Megmutatta, hogy ő mit csinált napközben: a régebbi képeit rendezgeti. Nem is tudtam róla, hogy szeret fotózni! Azt mondta régi szenvedély, mostanában nem nagyon volt rá ideje. Néztem, és valami zseniális fényképeket készített! Mivel a fontos dolgokról úgyse tudtunk volna beszélgetni (Márk!), így hamar elköszöntünk. Természetesen később mindent bepótoltunk.