Február 7., Kedd

Helyesbítek, tegnap még repestem az örömtől, de ma rájöttem, hogy ami a suliban vár az rosszabb, mint egész nap a szobámban unatkozni.
Először is megfeledkeztem Beniről: ahogy Márkkal beléptünk a suliba rögtön észrevettem, ott állt a folyosó végén néhány osztálytársával és gyilkos pillantásokat vetettek a barátom felé.
A másik dolog, amire végképp nem számítottam az az, hogy az ügyben sokan (és tényleg sokan) Beni mellé állnak. Alig akartam elhinni, hogy a saját osztálytársaim félve (!) pillantanak Márkra vagy egyszerűen csak elfordulnak, ha meglátják. Sőt, néhányan velem is pont ugyanígy viselkednek.
--Ez... Ezt miért nem mondtad? --fordultam Márkhoz, aki kérdőn nézett rám.
--Mit kellett volna mondanom? 
--Hát... --kerestem a szavakat. --Hogy mi van itt!
--Miért, mi van itt? --nézett körbe tettetett értetlenséggel, amit azzal jutalmaztam, hogy belebokszoltam a karjába. Felnevetett, majd komoly hangon folytatta. --Figyelj, nincs semmi gond. Néhányan, sőt, szinte mindenki Beni verzióját hallotta az esetről. Nem nagy szám. Akit érdekelt az igazság, az megkérdezte tőlem is. Akit nem... hát azokkal meg nem foglalkozok.
--Ó, szóval te ezt ilyen lazán kezeled? --ráncoltam a homlokomat. Hogy csinálja? --De most komolyan, egy-két pillantástól feláll a hátamon a szőr.
--Az az igazság, hogy Leon már figyelmeztetett mi vár rám, így tegnap volt időm hozzászokni.
Többet is akartam még mondani, de megpróbáltam beletörődni a helyzetbe, és inkább megöleltem a barátom. 
Ez annyira, de annyira furcsa! Mono, Leon, Paloma, Rafi és Emma voltak azok, akik normálisan köszöntek, Áron elfordult, mikor odanéztem, Ivanáék a szokásos gyűlölködő fejeket vágták, a többiek meg mind félve pillantottak felénk. Ja, Lis meg még nem volt bent, de semmi jóra nem számítok, ha azt vesszük, hogy napok óta nem írt... De nem,  Márk válla felett láttam, hogy megérkezett, felénk integetett, csak más lett. Nagyon más. Haja kócosnak tűnt, bár valószínűleg direkt ilyen, erősen füstös sminkje volt, fekete bőrdzsekit viselt és abban a pillanatban belemerült a telefonjába, amint leült. Oda akartam menni hozzá, de még el se engedtem Márkot, mikor becsengettek és Mrs Duncan megjelent.
--Tegyetek el mindent a padotokról --kérte a tanárnő. --Dolgozatot írunk.
--Tanárnő én nem voltam múlt héten... -kezdtem.
--Attól még megírhatod --szakított félbe, és osztotta is tovább a lapokat. Ja, kösz.
Néztem az első kérdést, és így elkerekedett a szemem. Ez elsős anyag? Mi vettünk ilyet?  Ránéztem Csongorra, vagyis inkább a lapjára, de azon se szerepelt semmi a nevén kívül. Hátranéztem, Monóé is üres. Előttem Leon az asztalt ütögette, még egy szót se írt. Mi folyik itt?
--Pszt --löktem meg finoman a padtársam kezét. --Nem tanultál?
--Ilyen feladatokat még soha életemben nem láttam! --suttogta vissza.
--Nincs beszélgetés! --rivallt ránk Mrs Duncan.
--De tanárnő, ilyet mikor vettünk? --kérdeztem.
--Hát legközelebb be kell pótolni a hiányzást, és akkor talán tudni fogod --vetette oda, majd visszafordult a naplóhoz.
Óvatosan körbenéztem, de tényleg senki sem írt. Vagy a lapot bámulták, vagy a plafont, vagy ki az ablakon, de az értetlen fej mindenhol jelenvolt, szóval nem csak nekünk tűnt ismeretlennek ez az anyag. Azt vártam, hogy Ivana mikor kezd el reklamálni. Mikor már tíz perc eltelt és ezt még nem tette meg kicsit felemelkedtem a székemen, hogy lássam mit csinál. És ő írt! A lapjának a felét beborítottak a kék sorok. Talán volt egy olyan óra, amin csak ő vett részt?
Mivel ez csak egy röpdoga volt, így húsz perc után össze lett szedve, és amíg a tanárnő javított (gyorsan ment neki), addig mi kaptunk gyakorlófeladatokat. Szóval folyt a javítás, ugyanaz a mozdulat mindenhol: áthúz, egyest ír, szignóz. Aztán egyszer csak félbeszakadt a sorozat, biztosan Ivana lapjához ért. Csak olvasott, és olvasott, a feje meg egyre vörösebb lett, én meg el képzelni se tudtam, hogy mi történik.
--Miss Lengyel! Mire véljem ezt? --lengette meg a lapot idegesen a levegőben. Ivana megvonta a vállát. --Várom a választ!
Ivana odafordult Aidához és segítségkérően nézett rá.
--Khm, tanárnő --szólt Aida. --Ivanának nincs hangja, szóval nem igazán tud válaszolni... 

--És ezt nekem honnan kéne tudnom?! Különben is, attól még nagyon is szeretném tudni, hogy ez micsoda! Szóval így vagy úgy, de magyarázza meg! --mondta hisztérikusan Mrs Duncan.
Ivana fújtatva elővett egy lapot, és sebesen írni kezdett. Később volt szerencsém megtekinteni mindkét lapot: a dolgozaton arról volt szó, hogy ezt még nem tanultuk, és egy ideig nem is fogjuk, mivel ez 11.-es tananyag, a másikon pedig csak annyi szerepelt, hogy elég világosan fogalmazott, és nem fogja még egyszer leírni ugyanazt. Sikerült felbosszantania a tanárnőt, de az nem tudta megbüntetni, mivel Ivana bölcsen tartózkodott a csúnya szavaktól, és a tanárnőre se tett egyetlen rossz megjegyzést sem.
Óra után megkíséreltem beszélni Lisette-el, de telefonját a fülére szorítva kisétált a teremből. A szám is tátva maradt, annyira meglepődtem, de aztán visszamentem a helyemre és hátrafordultam Monóhoz.
--Mono, mi van Lisette-el? Megváltozott, nem? --kérdeztem.
--Ja, persze, te lemaradtál róla --gondolkozott hangosan a barátnőm. --Összejött azzal a Bencével, akivel a plázában találkoztatok, és kicsit stílust váltott, hogy jobban bejöjjön neki.
--Micsoda? --kerekedett el a szemem. Lis? Az én visszafogott barátnőm egy srác miatt változott meg? Egész nap a megfelelő pillanatra vártam (mikor nem lóg a mobilján), hogy megkérdezhessem milyen a srác, megéri-e, hogy jöttek össze, ilyesmik. Szóval szerettem volna, hogy meséljen, de nem jött össze. :(