Február 12., Vasánap

Szóval, a buli. Mit is írhatnék róla? Azt, hogy fergeteges volt? Minden bizonnyal. Azt, hogy a tömeg remekül szórakozott? Mert ez is igaz. De én viszont nem éreztem jól magam. És azt sem állíthatom, hogy Csongoron kívül nem ismertem senkit. Vagyis, egy pillanat, mert most éppen abban sem vagyok biztos, hogy a padtársamat ismerem. Eddig azt hittem, hogy emós, azért ilyen, de tegnap éjjel rádöbbentem, hogy talán azért hord feketét, mert ő is rosszfiú. Mint a buli házigazdája. Vagy mint Lis pasija. Szerintem ez az egész egy nagy gengszterbuli volt. Vagy dílerbuli. Vagy... nem, ennek még nevet se tudok találni. Annak az egynek örülök, hogy ép bőrrel megúsztam. (És ez nem túlzás!)

Alig készültem el, mikor dudáltak. Fél kilenc lehetett. Csongor bátyja volt a sofőr (eddig azt hittem egyke!), aki egyébként már két éve végzett. Anya a házból lecsekkolta a kocsit, majd miután Márknak a nyomát se látta, megnyugodott.
--Egyre legkésőbb gyere haza! Ha fuvar kell, hívd fel Patrikot! --mondta, mire a konyha felől elégedetlen horkantást (?) hallottam.
--Jó, rendben, sziasztok!
Beszálltam Csongor mögé a kocsiba, mire a padtársam hátrafordult.
--Már azt hittem, meggondoltad magad --nézett rám kérdőn, de én csak megvontam a vállam. --Egyébként ő a bátyám, Kefe --biccentett a sofőrünk felé, aki már el is indult a jeges utakon (újabb fagy).
--Kefe? --pislogtam nagyokat. Ez meg milyen név? Te jó ég!
--Ja, becenév --pillantott rám a tükörből, de szinte azonnal visszatért az út figyeléséhez.
--Ööö... ez igazán... --kerestem a szavakat --érdekes. Gondolom meg van hozzá a történet is.
A fiúk összenéztek, majd elkezdtek nevetni.
--Semmi extra --mondta pár perc után Csongor. --Csak összeolvasztotta a két nevét.
--Ó, értem.
És kábé ennyi, innentől kezdve nem beszélgettünk. A fiúk az utat nézték, én meg azon gondolkodtam, hogy hogy a fenébe lehet Kefe?!

A buli helyszíne egy külvárosi ház volt. Szép, két emeletes épület, azt hiszem kijelenthetem, hogy nem szegény emberek lakják. A zene csak úgy dübörgött, már egy utcával arrébb is hallottuk, de úgy tűnt, a könyék ettől eltekintve csendes. Az járt a fejemben, hogy vajon itt nincsenek szomszédok? A legtöbb helyen biztosan szóltak volna már a rendőröknek, akkor itt miért nem? Bár, ami késik, nem múlik.
--Jó szórakozást --intett oda Kefe, mielőtt elhajtott.
--És most? --fordultam Csongor felé, mert nem igazán akart elindulni a ház felé.
--Rácsörgök a többiek, hol vannak, mert itt kellene várniuk ránk --magyarázta a fejét vakargatva. Mivel senki se vette fel a telefont, így elég tanácstalannak tűnt. --Hát, azt hiszem menjünk be. Talán nem akartak kint várni a hidegben.
Az ajtóhoz érve csengetni akartam, de valaki szélesre tárta, mielőtt megtehettem volna.
--Buli vaaaaan! --ordította a srác (tuti részeg volt). --Gyerünk befelé!
Bent aztán Csongor elindult, hogy megkeresse a haverjait, én meg valahogy ott maradtam az előszobában egyedül. Ahogy megnéztem az embereket láttam, hogy jól döntöttem, mikor a fekete ruhámat vettem fel. Senki, ismétlem senki nem viselt ettől eltérő színt. Amúgy kicsit ideges voltam a sok idegen között, mert fogalmam se volt, hogy hová is kéne mennem, mit kéne csinálnom, és igazából bármi ötletnek örültem volna, amivel elfoglalhattam magam. Úgy tűnt a zene csak üvölt, senki se táncolt. Inni nem akartam, beszélgetnem nem volt kivel, mert többségében fiúk voltak ott, meg egy-két lány a pasijával, flörtölni meg nem akartam senkivel. Hogy is nézne az ki?! Már akkor megbántam, hogy belementem ebbe.
Elindultam balra, Csongor után, de a konyhában csak pár idősebb fiút találtam, akik épp sörivó versenyt tartottak. Le mertem volna fogadni, hogy ezeket aznap még mentő viszi el...
A következő szoba a nappali volt, ahol egy kávézóasztal mellett térdeltek egy csomóan, és valami fehér port szívtak, illetve cigit sodortak. Nem, nem akartam megtudni, hogy milyen anyagok voltak azok. Jobbnak láttam rögtön kimenni onnan, de nagy meglepetésemre a kanapén ült valaki, aki világos hajával kitűnt a tömegből, majd pár pillanattal később a párja is csatlakozott hozzá: Lis és Bence.
Leesett állal bámultam, amit Bence észre is vett, mert súgott valamit Lisette-nek, aki felém fordult, majd odajött, és szó szerint a nyakamba borult.
--Sziaaa. Te is itt vagy? --kérdezte miközben az egyensúlyát próbálta visszanyerni. --Kivel jöttél? De jó, hogy itt vagy!  
--Lis, te részeg vagy? --állapítottam meg a nyilvánvalót, mert nem elég, hogy alig állt a lábán, csak úgy áradt belőle a piaszag!
--Mi?! Dehogy! Csak egy pohárral ittam... --magyarázta, majd Bencéhez fordult, és intett neki egyet. --Nem jössz oda? A haverja naggggyon jó fej!
--Ööö, kösz, de inkább nem. Azt hiszem táncolok.
--Szupeeer, jövök veled! --jelentetti ki.
Odatipegett Bencéhez, majd vissza hozzám, és húzott magával egy... másik nappaliba? Mert a következő szoba, a zene forrása, is úgy nézett ki, mint az előző, azzal az egy kivétellel, hogy itt középen egy hatalmas üres teret hagytak a táncolóknak. Lis egyből beállt a táncolók közé, akik voltak vagy tízen. A többség itt csoportokba verődve beszélgetett, bár elképzelni se tudtam hogy képesek túlüvölteni ezt a hangzavart. Vonakodva ugyan, de én is táncolni kezdtem, és az igazság az, hogy fel se tűnt mennyire jól szórakozok valójában, mert több, mint egy órán át megállás nélkül nyomtuk.
--Szünet, nem bírom tovább --lihegett Lis, majd áthúzott a konyhába, gondolom azzal a céllal, hogy szerezzünk valamilyen üdítőt.
A sörös fiúk addigra már eltűntek, talán a vécéhez mentek, és csak páran lézengtek errefelé.
--Lali! --szólított meg a barátnőm egy hidrogénszőke hajú, kábé a bátyámmal egyidős srácot. --Adj nekünk valamit inni! Azonnal!
A srác figyelmen kívül hagyta Lis idióta vihogását és az én tiltakozásomat, és kitöltött mindkettőnknek egy-egy pohár rumos-kólát.
--Lis, szerintem nem kéne... --kezdtem, de félbeszakított.
--Ugyan, igyál már! --mondta, majd kiürítette a poharát.
Nagyon szomjas voltam, így kortyoltam párat, de nem szándékoztam meginni az egészet. Még csak az hiányzott volna, hogy becsípjek, vagy ne adj' isten teljesen lerészegedjek.    
Közben Lis úgy döntött visszamegy Bencéhez, én meg elindultam, hogy megtaláljam Csongort. A földszinten körbementem, de nem láttam sehol, így elindultam az emeletre. Hát mondanom se kell, a buli itt hágott a tetőfokára. Sikerült benyitnom egy szobába, ahol egy pár elég vadul csókolózott, de a bocsánatkérésem ellenére úgy tűnt, nem igen vettek észre. Mással voltak elfoglalva. A következő szobában egy fürdőt láttam, ahol egy lány épp hányt, a barátnője meg a haját fogta. Úgy döntöttem nem próbálkozok tovább az ajtókkal, eleget láttam.
--Mit keresel, cica? --állt elém egy srác. Húsz év körülinek tűnt, fekete vasalt haja volt és az arcán két piercinggel is büszkélkedhetett, felkarján meg mintha egy tetkót véltem volna felfedezni. --Vagy inkább kit?
--Senkit --léptem hátrébb. Zavart a  közelsége, és ezt nem csak a piaszag miatt mondom, de megrémültem. Csak ketten voltunk az emeleti folyosón, mindenki más vagy lent bulizott vagy bezárkózott egy szobába.
--Társra vágysz? --simította meg a karom, mire úgy ugrottam hátra, mintha megrázott volna. 
--Ne érj hozzám! --mondtam, de a hangom erőtlennek tűnt. Megint felém nyúlt. --Sikítani fogok.
Nem érdekelték a szavaim.
--Csak tessék --vigyorodott el gúnyosan. Tudtam, mire gondol: túl hangos a zene, hogy bárki meghallja.
Hirtelen megragadta a csuklóm, én meg teljesen leblokkoltam. Felrémlett bennem az eset Benivel. De éreztem, hogy most nem úszom meg egy csókkal. Nincs itt Márk, hogy megvédjen. Talán nem is akarna megmenteni azok után, hogy milyen hülye voltam. Minden porcikám remegett, de mozdulni se tudtam. Mégis mennyi esélyem lett volna egy nálam kétszer magasabb részeg srác ellen?
A falhoz szorított és megcsókolt, majd lassan áttért a nyakamra, és haladt egyre lefelé. Egyik kezével még mindig a csuklómat tartotta, a másikkal viszont már a melleimet és seggemet fogdosta felváltva.
Könnyek gyűltek a szememben.
--Eressz el! --könyörögtem suttogva, de nem is törődött velem. Elkezdett az egyik ajtó felé terelni.
Ekkor hangokat hallottam a lépcső felől. Lépteket, röhögést. Majd megláttam három fiút azok közül, akik a suliból Csongor barátai, és ettől kitisztult a fejem.
Felemeltem a térdem, hátha sikerül ágyékon találnom ezt a barmot, közben pedig felsikítottam. A fiúknak leesett, hogy itt valami nem stimmel, mert felgyorsítottak, majd megpróbálták elhúzni tőlem az egyre erőszakosabb srácot. Csak második próbálkozásra jártak sikerrel, de akkor sikerült úgy ellökniük, hogy beverte a fejét a lépcső korlátjába és elájult.
--Jól vagy? --kérdezte hármuk közül a legalacsonyabb, aki azt hiszem a bátyám osztálytársa.
Gombóc volt a torkomban, így csak bólintani tudtam, megszólalni nem.
A fiúk biccentettek, és ott is hagytak. Bevonultak egy szobába, ahol többen is egy vízipipát ültek körül. Láttam köztük Csongort is.
Nagy sóhaj kíséretében mentem le azzal a céllal, hogy azonnal telefonálok Patriknak, de erre akkor még nem volt alkalmam. Mert az előszobában Lisbe botlottam, aki éppen két másik csajjal veszekedett. Ha jól vettem le, akkor az egyikük Bence exe volt, és azt állította, hogy Lis miatt tette őt lapátra. A barátnőmben persze dolgozott az alkohol, így össze-vissza ordibált mindent, de legfőképp azt, hogy Bence most már az övé. A legrosszabbtól tartva siettem felé, de elkéstem: egymásnak estek. Az ex karmolt, hajat tépett, Lisette pedig ütött és visított. Nemsokára egy kisebb tömeg vette őket körül. Próbáltam kiszabadítani onnan List, de ezzel csak azt értem el, hogy az ex barátnője, aki eddig csak nézelődött, most nekem esett. Éreztem, hogy megragadja a hajam, amitől csak még jobban sírhatnékom támadt. Fájt.
A szemem sarkából szőke villanást láttam, majd Bence és pár haverja megpróbálta szétszedni a lányokat. Addigra engem a barátnő elengedett és eliszkolt a tömegben.  Észleltem, hogy Bence a még mindig kapálódzó exét rángatja a konyha felé, így én Lishez léptem, akit mindenhol karcolások borítottak.
--Jól vagy? Te jó ég! --szörnyülködtem. --Máris hívom Patrikot!
--Jól vagyok --bizonygatta Lis, de az arca másról árulkodott. --Majd Bence hazavisz.
--Nem, egy percig se maradunk itt tovább! --jelentettem ki, majd elővettem a telefonom. A hangzavar miatt csak egy üzenetet írtam, amire a bátyám pár másodpercen belül írta, hogy máris indul.
A hideg ellenére kitámogattam List a ház elé, aki hevesen tiltakozott, de mozogni már alig bírt. Egy kába fiú lépkedett az ajtó felé, de minket meglátva megtorpant.
--Füvet? --kérdezte, majd feltartotta a zsebéből kihúzott két zacskót.
Ismét a könnyeimmel küszködve a fejemmel nemet intettem. Erre megvonta a vállát, majd bement.
Patrik rekordidőn belül ért ide, és minket meglátva kipattant a kocsiból. Nem szólt semmit, miközben segített beültetni a most már teljesen kába barátnőmet, de szemei villámokat szórtak. Csak akkor nézett rám, mikor már becsukta az ajtót.
--Bemenjek elintézni valakit? --nézett rám komolyan, de én a szeme helyett inkább a szavai nyomán keletkező leheletfelhőt néztem.
--Menjünk haza --suttogtam.
Komoran bólintott, majd ő is beült. Még utoljára visszanéztem a házra, és úgy éreztem többet nem akarom látni. Még a gondolatától is megborzongtam, hogy valaha esetleg vissza kell térnem ide.
Először Lisette-et vittük haza, akinek az anyukája eléggé le volt sokkolva, ha jól értettem ő úgy tudta, hogy a lánya átment a barátjához. Nem magyarázkodtam neki, de talán nem is érdekelte volna, mert megköszönte a fuvart, majd betámogatta a félig ájult lányát a házba.
Közben két szirénázó rendőr húzott el mellettünk, reméltem, hogy a buli helyszínére igyekeznek, hogy felszámolják azt a... szavakat se tudok rá találni micsodát!
A csendes, sötét otthonunkban szótlanul lopakodtunk a szobáink felé.
--Holnap elmondod? --kérdezte Patrik még mielőtt bementem a szobámba.
Bólintottam, mire jó éjszakát kívánt, majd magamra hagyott a gondolataimmal, amikre egyáltalán nem vágytam. Ruhástól feküdtem be az ágyamba, de nem voltam képes aludni. Könnyek folytak végig az arcomon az emlékek hatására, miközben a plafont bámultam. Hibáztam. Mit hibáztam! Elcsesztem! Mindent.