Augusztus 28., Vasárnap (Gt/2)

A sok új ember megjegyzése kicsit lefárasztott minket, így egész éjjel aludtunk. De másnap este... 

Gólyatábor/2

A lányokkal épp beszélgettünk "a világ nagy dolgairól", mikor SMS-t kaptam: "Van kedvetek egy kis mókához? Egy óra múlva a társalgó előtt! Leon". Akkor volt 11 óra. Az ikrek nem akarták elhagyni a szobát, de mi Lisette-tel annál inkább. Egymás mellett feküdtünk az ágyán és próbáltunk ébren maradni. Be kell vallanom, hasznosan telt az idő: megállapítottuk, hogy melyik zene űzi el legjobban az álmot. A Tankcsapda  lett nyerő.

Tíz perccel a megbeszélt időpont előtt már lent toporogtunk a földszinten. Először az épület csendesnek tűnt, de aztán meghallottuk a közeledő lépteket és a halk nevetést. Biztos vagyok benne, hogyha lett volna fény, akkor Lisette-tel egymásra nézünk, de így is sejtem, hogy ugyanarra gondolhattunk.

Fél perccel később már a telefonok kijelzőinek világításánál álltunk mind a heten: Rafi, Leon, Áron, Márk, Emma, Lisette és én. Örültem neki, hogy Emma is itt van. A rocker külsejű lányt a tegnapi nap folyamán megkedveltem.

Persze a fiúknak jobban örültem, na de milyen ember lennék, ha ezt be is vallanám? Sőt, mondjuk azt, hogy én -egyelőre- csak a barátot keresem bennük. Mert én jókislány vagyok. <angyali arc>

--Na, mi a nagy terv? --Törtem meg a csendet.

--Mit szólnátok, ha kilógnánk egy kicsit sétálni? --Leon hangja magabiztosan csengett. Kijelentettem, hogy az ajtó minden bizonnyal zárva lesz, de nem sikerült zavarba hoznom. --A hátsó nyitva van. Tegnap néztem.

--Mire várunk még? Gyerünk! --Mondta Márk. Eddig még nem igazán hallottam a hangját, de úgy tűnt most felbátorodott. Ez érthető: ki ne örülne egy éjszakai kalandnak? (Az ikreken kívül...)

Talán kicsit félreértettem a kimegyünk fogalmát, mert nemsokára azon kaptam magam, hogy a panzió kerítésén másztam keresztül. Fogalmam se volt, hogy hová készülünk, de nem érdekelt. Mentem a fiúk után, és próbáltam nem a jó meleg ágyamra gondolni.

--Hol vagyunk? --Úgy tűnt, mintha Rafi hangja kicsit nyugtalan lett volna. --Az eddigi öt itt töltött évem alatt még sosem jártam erre.

--A Dunához megyünk --mondta Leon teljes lelki nyugalommal.

--De az a másik irányban van! --Kiáltottunk fel Áronnal és Márkkal egyszerre.

--Szerintem inkább menjünk vissza a szálláshoz --javasolta Lisette.

--Oké. Merre? --Ha nappal lett volna biztos mind lesápadunk, de most még nem látszott az arcunkból semmi. Én biztos, hogy a pánik szélén álltam.

Egy óra hosszat bolyongtunk Budán. A panziót nem, de a Dunát megtaláltuk. Mind idegesek voltunk. Mi lesz most? A kérdés ott lebegett felettünk, de egyikünk se mondta ki.

Néhány részletet átugrok, nem olyan fontosak.

Hajnali fél 4kor három rendőrautó állt meg a szálloda előtt, az ofő pedig majdnem szívrohamot kapott. A fejmosást csak reggel kaptuk meg, de a büntetéstől eltekintett. Azt akarta, hogy mindenképp részt vegyünk az aznapi városnézésen.

--Budapest sokkal szebb nappal.

Folyt.köv.! ;)