Augusztus 28., Vasárnap (Gt/3)

--Budapest sokkal szebb nappal. 

Gólyatábor/3

Kicsivel dél előtt indultunk, gyalog. Mindenki friss volt és élettel teli, kivéve minket. Mi éjjel végigjártuk fél Budát, majd' leszakadt a lábunk. A többiek persze tudni akarták, hogy mi történt, de mi hallgattunk, mint a sír. Úgy egyeztünk meg, hogy ez maradjon a mi "kis" titkunk.

Néhány fiú kicsit lázadt a városnézés ellen azzal az ürüggyel, hogy ők már látták a legfontosabbakat.

--Megnéztétek a várat, jártatok a Hősök terén, ellátogattatok a Parlamentbe? --A fiúk erre csak a fejüket rázták. Az ofő elégedett arcot vágott. --Én is így gondoltam!

--Asszem félreértett --hajolt oda hozzánk Márk. --Én azt mondtam a fontosakat láttam: Sziget, Aréna Pláza, ZP...

Lisette-tel egyszerre kezdtünk el röhögni. Hát igen, kinek mi a fontos.

Elvileg szigorúan párosával kellett volna haladnunk, de mivel az ofő elöl volt, mi meg hátul... Csak annyit, hogy kétszer ütött el minket majdnem autó amíg a várhoz értünk. Szórakozásban nem volt hiány, a tegnapi társaság megmaradt. A fiúk közül Leon volt a hangadó, de Márk és Rafi sem bújt el, ha hülyeségről volt szó. Sajnos most Áron nem volt a közelünkben, elöl beszélgetett Gabóval. Nekem úgy tűnt Lisette nagyon is kedveli Áront, de nem volt (annyira)  szomorú. Látszólag. 

--Gyerekek, nyugalom! --Az ofő próbált rendet tartani, kevés sikerrel. --Így nem mehetünk be a múzeumba!

--Nem is baj. --Megint röhögtünk. A fiúk halk megjegyzései tették élvezetesebbé a napot.

Végül átmentünk Pestre és ott töltöttük a nap további részét. Ettünk a mekiben, megnéztük a hősöket, sőt! A Margitszigeten szabadon lettünk eresztve. Bár, ez így nem teljesen igaz. Láttuk, hogy az ofő minket követett. Biztos félt, hogy megint rendőrséget kell hívni, ha eltévedünk.

--Lerázzuk az ofőt? --Márk és Rafi egymásra néztek, támadt egy ötletük. --Gyerünk!

--Hova? --Lisette kissé talán ideges volt, de hamar megnyugtattuk. Emmával előre láttuk, hogy ez vicces lesz, pedig még a tervet nem is ismertük.

--Azzal a kiskocsis, biciklis izével fogunk menni, mi is az angolul? Á, mindegy. --Márk feladta, nem kereste tovább a szavakat, csak legyintett egyet. A mozdulata annyit jelentett: Majd meglátjátok! 

Összedobtuk a pénzünket és kibéreltünk két olyan kocsit. Először úgy akartunk kettéválni, hogy fiúk-lányok, de akkor nem lett volna egyenlő a küzdelmünk. Mert természetesen versenyezni akartunk.

--Jó, akkor én leszek Mellel és Lisette-tel, Emma meg veletek --Rafi el is rendezte a dolgot fél perc alatt. Ez a felállás mindenkinek megfelelt, így azonnal elindultunk.

Először lassan tekertünk, szépen óvatosan. Mikor ráéreztünk a dologra, akkor kezdtünk el versenyezni. Az ofő mellett elhaladva széles mosollyal az arcunkon integettünk, de ő csak a fejét fogta. Ezért is kapni fogunk. Persze ez ott és akkor nem érdekelt senkit.

Gyors tempóban fedeztük fel a szigetet, néztük merre mennek a többiek. Minden rendben ... lett volna. Az egyik kanyart nem láttuk rendesen, és majdnem elütöttük Gabót! Szerintem mi jobban megijedtünk, mint ő.

--Nyugi, semmi gond! De azért elvihetnétek egy körre --kacsintott Gabriel.

Nemsokára már fent ült a kocsinkon, és mentünk tovább. Persze nem versenyeztünk, mert már vissza kellett mennünk a kölcsönzőbe. És mit szóltak volna, ha mi esztelenül tekerünk?! 

Miután leadtuk a kocsikat, elindultunk  a szökőkút felé. Még épp időben sikerült belökni Gabót a bokrok közé, az ofő nem vette észre.

--Gyerekek, mégis mit képzeltek?! Még csak három napja ismerlek benneteket, de miattatok fogok megőszülni! --Hát igen, az ofő kissé kiakadt ránk. --Mellesleg, nem Gabriel volt itt az előbb?

Erre mindannyian ráztuk a fejünket, a fiúk még valami kínairól is beszéltek, aki -állítólag- minket üldöz. Ezen jót nevettünk, de az ofő csak sóhajtott.    

A visszaút aránylag nyugisan telt, nem kellett gyalogolnunk. Villamossal meg busszal mentünk a szállásra. Ott csak olyan apró gondok akadtak, mint például nem fértünk fel a buszra, vagy Áron véletlenül elfelejtett leszállni a villamosról. Kelemen megint kiakadt. Úgy látszik velünk kapcsolatban nem hisz a véletlenekben. Vajon miért?

Csak úgy mellékesen, a panzióban nagyon rossz kaját adtak. Valószínűleg éheztünk volna, ha nincs az a sok chips és keksz, amit magunkkal hoztunk. Este a fiúk szobájában összedobtuk mindenünket. Kivételesen Kelly és Loius is csatlakoztak hozzánk, de mi ennek csak örültünk: több ember = több kaja.

Aznap már fél kettőkor aludni mentünk, mert eléggé fáradtak voltunk. Meg amúgy is fel kellett készülnünk az utolsó napra. Na jó, ez így nem teljesen igaz. Lefeküdtünk fél kettőkor, de fél háromkor már a folyosón szórakoztunk. 

Lisette-tel a fiúk szobájánál hallgatóztunk. Azt hittük még fent vannak, de nem! Horkolást (!) halottunk csak.

--Csórjuk el a telóikat! --Suttogtam.

Bementünk a szobába, és a fiúk tényleg aludtak. Elég sötét volt odabent, csak az ablakon át szűrődött be egy kevés fény, de az elég volt ahhoz, hogy felfedezzük a mobilokat. Jeleztem Lisette-nek, hogy övé a jobb, enyém a bal oldali két ágy.

Már nyúltam volna az első telefonért (iPhone, a párnán volt), mikor a tulajdonosa elkapta a kezem és lerántott maga mellé.

--Nem mondták még nektek, hogy ne nyúljatok más telójához? --Kérdezte Leon hangosan.

A következő pillanatban Áron felkapcsolta a lámpát, és láttam, hogy Lisette-et Márk kapta el.

--Lebuktatok lányok.

Lisette fura arcot vágott, mire rájöttem, hogy még mindig Leon mellett fekszek. Fel akartam állni, de az amerikai fiú nem engedett.

--Nem szabadultok ilyen könnyen, ezért büntetés jár --nevetett. A fiúk sokatmondó pillantást váltottak, amitől kicsit megijedtem. Jajj.

--Nem! Szó sem lehet róla! --Kiáltott fel Lisette, miután a fiúk ismertették a büntetésünket. --Nem fogunk itt aludni!

--Dehogynem, a foglyaink vagytok --monda Márk.

Végül tényleg ott maradtunk. Leon átfeküdt Rafi mellé, így mi megkaptuk az ágyát. Kicsit furán éreztük magunkat, de nem volt mit tenni. Lebuktunk, viselni kellett a következményeket. Hamar elaludtam, tényleg nagyon fáradt voltam.

Reggel az ofő hangjára ébredtem. --Ezt nem hiszem el! Mel, Lisette! Mit kerestek itt?! Magyarázatot!

Sóhajtottam. Mit mondhattam volna? Nem márthattam be a fiúkat, mert akkor kiderült volna a telefonos ügy is.

--Tanár úr, az úgy volt, hogy a lányok átjöttek beszélgetni, csak fáradtak voltak, így felajánlottunk nekik egy ágyat. És... itt ragadtak. --Áron mintha olvasott volna a gondolataimban. Ő egy zseni

--Jól van --mondta végül Kelemen. --Most tomboljátok ki magatokat. Szeptembertől egy rossz szót nem akarok hallani rólatok!

Reggeli után mindenki rohant pakolni. Az ikreket nagyon érdekelte, hogy hol töltöttük az éjszakát, így Lisette-tel egymás szavába vágva meséltük el az egész rövid történetet. Ági lelkesedett azon, hogy mennyire jóban vagyunk a fiúkkal, és hogy ez nagyon klassz; közben Aida csak felvont szemöldökkel méregetett minket.

Tíz óra körül indultunk Siófokra, hogy megnézzük az iskolát, és találkozzunk a többi elsőssel. Ezt nem szeretném nagyon részletezni.

Három elsős osztály van:

A - sima/általános

B - művészeti

C - kéttannyelvű, azaz mi :)