Hű, ezen a héten is túljutottunk. :) Közben persze történt egy-két dolog. :)
17-én a blog elérte a 400-as látogatottságot, amit köszönök. :) Ez ilyen megkésett szülinapi ajándék nekem. :)
Ja, és ha valaki nem tudná, a blognak már saját facebook oldala van, ahol mindenféle érdekességeket osztok meg! :) Mel élete néven találjátok meg.
Na de jöjjön végre a fejezet! :)
Huh, a tegnapi nap kemény volt, el is felejtettem írni. A tesióráig még minden rendben volt, de utána elszabadult a pokol.
Szóval úgy volt, hogy átmentünk teniszezni a szomszédos "sportközpontba". Tök jó lett volna, ha ismerjük a szabályokat, de mindegy. A tanár megmutatta hogy tartsuk az ütőt, majd otthagyott minket "Tessék passzolgatni!" kijelentéssel. Mi Lisette-el tényleg megpróbáltuk teljesíteni a feladatot, de mikor Németh Attila odaállt mellénk, folyton kritizált minket.
--Találd el! Gyerünk, mozogni! Lépj oda! Azt még visszaüthetted volna!
Próbáltunk többet mozogni, és ebből lett a baj: Lisette rosszul lépett, majd elterült a földön. Rögtön eldobtam az ütőt és már ott is voltam mellette. Nagyon megijedtem, szinte önkívületi állapotban kérdezgettem tőle, hogy mi van. A tanár odasétált (!), majd félretolt.
--Szabó megnyugszik és arrébb megy, Lengyel pedig berohan az uszodába és szól a tanárúrnak, hogy szükségünk lesz egy mentőre! --Mentőt?! Aprót sikítottam, de a tanár szúrós szemmel nézett rám, így inkább befogtam a számat, közben Ivana már futott is az épületbe.
A mentők negyed órán belül kiértek. Miután megállapították, hogy Lisette bokája csak kibicsaklott, már vitték is a kórházba röntgenre. A biztonság kedvéért.
--Rendben! Lányok öltözni, én addig értesítem az osztályfőnököt! --mondta Németh teljes lelki nyugalommal. Ez a többieknek is szemet szúrt, mert az öltözőben hallottam, hogy Mono valami olyasmit mondott: "legalább egy kicsit érdekelhetné, hisz a diákja".
Szomorúan mentem be az épületben aggódtam Lisette miatt. Az első héten megsérülni... nem egy leányálom.
--Mel! --szólt utánam Szabina a folyosón. --Mi történt? Láttuk a mentőt!
--Hát, Lisette megsérült tesin. Kiment a bokája.
--Ó, szegény. Ő az a hosszú barna hajú lány, nem? --Bólintottam. --Szoktalak vele látni. Igazán sajnálom, remélem hamar rendbe jön. --Már mentem volna tovább, de megállított. --Mel! Amúgy jó lett a hajad. --Keserűen elmosolyodtam, és ismét bólintottam. Nem volt kedvem beszélni.
A teremben már bent voltak a fiúk, akik természetesen mindent tudni akartak. Látták rajtam, hogy kivagyok, ezért a többieket faggatták csendben. Egyedül Márk jött oda és karolta át a vállam: "Ne aggódjak, rendbe jön!". Azt hiszem Lisette után ő a legjobb barátom. Ha kell vicces, de azt is tudja mikor kell hallgatni.
Kémián volt egy "kisebb" vita a tanárnő és Leon között, amit mi csak döbbenten figyeltünk. Az egész a házival kezdődött. Mrs Duncan kérte, hogy Leonard (!) mutassa meg a háziját. Erre mindenki forgolódott, és egymást kérdezgettük, kire gondolhat.
--Na! Te itt a második padban! Hozd már a füzeted!
--Én? --kérdezett vissza Leon.
--Persze! Te vagy Leonard, vagy nem? Gyere már! --mondta a tanárnő idegesen.
--Én nem vagyok Leonard. LEON vagyok.
A tanárnő kikérte magának, hogy márpedig olyan név nincs, és ő bizony Leonard. Leon válaszképp kiabálni kezdett, hogy neki akkor is ez a neve, ha kell az iratait is megmutatja. Erre Mrs Duncan begőzölt és kizavarta a teremből, majd óra végéig dühöngött, hogy ilyen névről ő még nem is hallott.
Szünetben is ezt volt a téma, meg kábé a nap hátralévő részében.
Suli után felhívtam Lisette-et, akit estére már haza is engedtek a kórházból, mert nincs semmi komoly baja. Megbeszéltük, hogy majd pénteken átviszem neki a leckét. (Ha sikerül összeszednem a többiektől. Márk megígérte, hogy leírja a franciát, de nem bízok benne. Az angol az fix, Mono nem felejti el.)
Ma első órában az ofő Lisette állapotáról számolt be nekünk (természetesen állandó kapcsolata van a szülőkkel). Matekon semmi érdekes nem volt. Spanyolon végre elkezdtünk normálisan, a tanrend szerint haladni. Kultúrán a magyar nemzeti ünnepekről beszéltünk (igen volt köztünk olyan, aki nem tudta, pedig magyar). Tesin ma csak beszélgettünk arról, hogyan kerüljük el a baleseteket. Angolon meg átvettük a matekon tanult új szavakat, plusz képeket elemeztünk. Ilyen nyugis nap volt.
Vártam a délutánt, hogy meglátogassam Lisette-et. Úgy volt, hogy rögtön suli megyek, de esett az eső, így kitaláltam, hogy hazarohanok esernyőért (az közelebb van). Márkért jött az apja kocsival és felajánlotta, hogy eldobnak Lisette házáig. Hát oké.
Illedelmesen bemutatkoztam az apukájának, hogy lássa milyen jókislány vagyok. <angyali arc> Különösen érdekelte a vezetéknevem.
--Úgy Szabó, mind Szabó Ferenc és Ildikó?
--Igen, ők a szüleim.
--Hű, el sem hiszem --mondta megdöbbenve. --És ott laktok velünk szemben?
--Igen --válaszoltam mosolyogva.
--Azt hiszem egyszer meg kéne látogatnunk őket --Odafordult Márkhoz, majd vissza hozzám. --Nagy rajongója vagyok a szüleidnek.
Én ezen csak mosolyogtam, mint mindig ilyen helyzetben.
Hogy mitől ilyen híresek a szüleim? Anya és apa évfolyamtársak voltak a gimiben, de először az érettségi után találkoztak. Azon a nyáron közös baráti társasággal nyaraltak a Balatonon. Később anya főiskolára ment, apa pedig építészmérnöknek tanult. Legközelebb több mint egy év múlva futottak össze egy szórakozóhelyen. És a futó nyári kalandból igazi románc lett. Később mindketten egy-egy nagyobb cégnél helyezkedtek el. Mikor kiderült, hogy anya terhes, rögtön összeházasodtak. Patrik születése után nem sokkal apa megalapította a saját vállalkozását amibe anya is beszállt. Így lettek ők Szabó & Szabó, a híres építész-lakberendező páros. Igen, anya lakberendező. Mára már nagyon híresek, és rengeteg pénzt keresnek. Menő házakat tudnak összehozni együtt. Büszke vagyok rájuk.
Mire Lisette-ékhez értünk már nem is esett annyira. Megköszöntem Márkéknak a fuvart, majd becsengettem a házba. Lisette anyja engedett be az egyszintes házba. Nem túl nagy, de remekül berendezett épület.
Fél hatig voltam Lisette-nél. Ez idő alatt elmeséltem neki mindent, odaadtam a házit, és természetesen beszélgettünk Áronról. (Ez persze nem jelenti azt, hogy kihagytuk az esti telefonálást.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése