December 24., Szombat

Sajnálom, hogy ennyit késtem! Komolyan, írni se volt erőm. :/ 

Éjjel nem jött álom a szememre. Végig Lisette egyik mondata járt a fejemben: "Szerintem még nincs túl rajtad." Mármint Márk. Lis meg van róla győződve, hogy Márk még mindig szeret, és majdhogynem lehülyézett, amiért én ezt már megint nem veszem észre. De tényleg nincs igaza! Márknak barátnője van! A kezemet is csak azért fogta meg, nehogy elvesszek a tömegben, és biztos nem tette volna ezt, ha ÚGY gondolja. Mert ha még mindig szeretne, akkor tuti kerülné az érintkezést velem, nem? Vagyis számomra ez lenne a logikus.
Szóval ezen törtem a fejem, hogy most mit is csináljak, mert Lis ötlete nem igazán nyerte el a tetszésem. Szerinte egyszerűen kérdezzem meg Márkot. De azt nem lehet! Ajj, totál hülyét csinálnék magamból! Most komolyan, rákérdezek, hogy szeret-e még, ő meg majd szépen kiröhög, és közli, hogy már ezer éve túltette magát rajtam. Sőt, ha meg azt mondja szeret, akkor én mit csinálok? Azt tuti nem bírná ki a barátságunk! És én nem akarom elveszíteni!
Kábé fél háromkor írtam egy SMS-t Palomának, hogy amint felkelt hívjon. Ő az egyetlen, akire most számíthatok. Lis és Mono ki nem állhatják Benit, viszont mindenáron Márk karjaiba akarnak lökni, ezzel szemben Paloma mindig meghallgatja a részleteket is, és csak hosszas gondolkodás után ad tanácsot. Mert az én csodaszép barátnőm (simán elmehetne modellnek!) nem csak sminktanácsokat tud adni, de a fiúk terén is igazán otthonosan mozog. Két nővére van, szóval mindent tőlük tanult, onnan a sok tapasztalat. :)
Talán pár órát ha sikerült aludnom, de mire Paloma hívott olyan kilenc körül, már rég fent voltam.
--Szia! Valami baj van? --ez volt az első dolog, amit kérdezett.
--Szia. Nem mondanám, inkább csak tanácsot szeretnék kérni tőled.       
--Rendben.
Vártam, hogy hátha hozzá fűz még valamit, de mivel nem szólt, el is kezdtem mesélni a tegnapi napot. Az eseményeken kívül még azt is megemlítettem, hogy Lis mit mondott, illetve hogy én mit gondolok arról, hogy Márk kézen fogott. A vonal másik végén csend volt, és kezdtem azt hinni, hogy Paloma letette.
--Itt vagy?
--Persze --felelte, majd sóhajtott. --Figyelj, az az igazság, hogy tudok mindent. Rafi elmesélte, de nem is baj. Így, hogy két felől hallottam a dolgot, könnyebben megértem. 
--Mit kell ezen megérteni? --kérdeztem rá, mert nem értettem mire célzott ezzel a mondatával. --Olyan bonyolult?
--Ami azt illeti, igen. Főleg, hogy mindkettőtök jár valaki mással --mondta. --Neked ott van Beni, és nincs semmi gond köztetek, ugye? Szóval semmi se indokolja, hogy esetleg szakítsatok.
--Nem, szeretjük egymást.
--Na látod. Közben Márknak meg ott van Zsani. Az ő kapcsolatukról nem tudok semmit, Rafi szerint Márk sose beszél a barátnőjéről. De egy dolgot tudok: RÓLAD viszont szokott beszélni.
--Micsoda? --na ezen meglepődtem, elsőre fel se fogtam, hogy ennek mi lehet a jelentősége.
--Jól hallottad, Rafi szerint elég gyakran szóba hoz a beszélgetések során, és azt is ő vetette fel tegnap, hogy hívjanak magukkal téged is.
--Hű, és ez szerinted mit jelent?
--Most így nem tudnám megmondani, de mi lenne, ha szilveszterkor megbeszélnénk? --kicsit mintha sürgette volna, hogy befejezzük ezt a beszélgetést, biztos valami dolga volt, és nem ért rá velem csevegni, de emiatt nem sértődtem meg.
 --Oké, és akkor a lányok véleményét is ki tudjuk kérni, bár sejtem, hogy mit fognak mondani...
Ezután elköszöntünk egymástól, én pedig gyorsan felvettem valami laza, itthoni cuccot. Már a konyhaajtóban voltam, mikor a húgom "megtámadott"
--Mel!!! Gyere fát díszíteni! --sipította rám csimpaszkodva (ezt egyébként ki nem állhatom).
A kortársaival ellentétben Janka pontosan tudja, hogy a fát nem a Jézuska hozza, hanem apa, és a díszítést is mi csináljuk. --Ezt már nem veszem be --jelentette ki kábé évvel ezelőtt, mikor szokás szerint mindenki eljátszotta, hogy mennyire meglepődik a feldíszített fenyőfán és az alatta lévő ajándékokon.  Azóta aktív részt vállal a díszítésben, ami szerintem is az egyik legjobb dolog ilyenkor (a leszedést viszont meghagyjuk anyáéknak).
Reggelizni se volt időm, Janka annyira sürgetett, így korgó gyomorral mentem be utána a nappaliba, ahol a fa állt. Apa idén is gyönyörű darabot választott: van vagy két méter, és sok szétterülő ága van. A tűlevelei alapján azt mondanám, hogy ezüstfenyő, de nem vagyok benne biztos. Sose voltam jó növénytanból.
--Szia kicsim! --integetett anya egy székről, amire azért állt fel, hogy le tudja szedni a díszeket tartalmazó dobozt a szekrény tetejéről. Gyorsan odaléptem mellé, hogy a kezembe adhassa a dobozt.    
Janka végig körülöttem ugrándozott, várta mikor rakom már le végre. A fa mellé helyeztem hát a padlóra, és a húgom szinte azonnal kipakolta az összes díszt. Ez a gyerekek különleges tulajdonsága: képesek az összes játékukat fél perc alatt előszedni, de persze a rendrakás már nem megy olyan gyorsan...
Időközben be jött apa is, és segített felrakni az égősort meg a girlandokat, aztán együtt néztük, ahogy Janka teleaggatja az alsóbb ágakat a kedvenc díszeivel (arany csillagok, kék gömbök, kampós cukorformák). A mi feladatunk az volt, hogy utána a fenti részre felrakjuk a megmaradt gömböket (természetesen Janka mutatta, hogy mi hova megy). Mire Patrik is leszédült az emeletről, mi már készen voltunk, csak a csúcsdísz hiányzott. Azt ő rakta fel egy székről ágaskodva, de csak azért, hogy neki is legyen saját része a fán. Igazi csapatmunka nyomán idén is színes, csodálatos lett a karácsonyfánk.
Ebéd után még egyszer megnéztem magamnak, akkor épp Cirmos pofozgatta a díszeket. Nagyon remélem, hogy nem ver le semmit, és főleg nem dönti fel az egészet. De úgy látszik, egyedül én aggódok emiatt, anyáék nem is figyeltek rám, mikor erről magyaráztam nekik. Úgyhogy ennyi, engem többet nem érdekel a dolog, ha feldönti, feldönti. Én szóltam előre!
Délután voltam kint az udvaron, egész kellemes idő volt. A nap sütött, de a hó nem olvadt el, mert ahhoz nagyon hideg volt, inkább csak eljegesedett, ezért ma már nem is lehetett hógolyózni vele. El nem mehettünk itthonról, így csak az udvarban húztam Jankát szánkóval, aki ezt is legalább annyira élvezte, mintha egy dombról siklott volna le. Nem tudom, szerintem annak örült ennyire, hogy ma sokat foglalkoztam vele. Nem vagyok büszke magamra, de az utóbbi időben őt is elhanyagoltam. A téli szünet viszont pont megfelelő időpont arra, hogy bepótoljunk mindent, ilyenkor úgyis együtt van az egész család.
De megyek, mert nemsokára kezdődik a családi vacsora, utána pedig az ajándékbontás. :)