2013. január 16., szerda

December 28., Szerda

Sajnálom, hogy ez is csak ilyen rövid rész lett, de majd a következőben már lesz miről írni... ;) 


Na, ezen is túlvagyunk. A karácsony egy hatalmas rohanás volt! Voltunk a nagyszülőknél, az unokatestvéreknél, családi barátoknál, egy szóval minden ismerősnél. Ebéd itt, vacsora amott, most meg úgy érzem, mintha soha többé nem lennék képes egy falatot se enni. A mérlegre rá se merek állni, félek attól, hogy mit látnék, tuti híztam vagy öt kilót. Az biztos, hogy lesz dolgom tesin. Tényleg, tesi! Már el is felejtettem, hogy jövőre a duplaórákat egyéni gyakorlással töltjük. Még fogalmam sincs, hogy mit fogok választani! Azt hiszem lesz mit megbeszélni a lányokkal 31-én, mikor végre találkozunk. Mert ez a pár nap nekik is hosszú volt, alig pár szót váltottunk egymással a neten. Igazság szerint egyik barátomról se tudok semmi komolyat.
Nézzük csak...
  • Lis egyetlen egyszer se vette fel a telefonját, csak Facebook-on üzent még első ünnepen arról, hogy miket kapott, de semmi többet.
  • Az én pörgős, amerikai barátnőmet csak ma sikerült elkapnom. Több, mint egy órán keresztül beszélt a szilveszterről, és arról, hogy miket tervez azon kívül, hogy egy kis ideig jópofizunk apukája ismerősei között; meg arról, hogy milyen unalmasnak találta a karácsonyt, és sokkal szívesebben lett volna Petivel. Úgy látszik tényleg összejöttek, de Monó elég titkolózós fajta, szóval mindent harapófogóval kell majd kihúznunk belőle a bulin.
  • Mivel volt időm gondolkodni, így tanácsokra is nagy szükségem lett volna, de most Palomára se számíthattam, mert kétszer is lerázott. Nem tudom mi van vele, ez nem jellemző rá, hisz általában mindenkit türelmesen végighallgat. Remélem, hogy nem haragszik rám valamiért, csak sok dolga van.
  • A másik, akivel a gondjaimat rendezhettem volna, az Márk, de ők szerintem elutaztak az ünnepekre, mert ahányszor csak kinéztem az ablakon, a házuk mindig sötét volt. Felhívni meg nem akartam, mert tényleg rossz emberismerő vagyok, és egyedül akkor tudnám kideríteni, hogy mit érez (ha egyáltalán sikerülne), hogyha szemtől szembe állnánk.          
  • És ott van még a pasim is. Hiába egyeztünk meg Benivel, hogy minden nap hív, vagy ír, persze nem lett belőle semmi. Eddig összesen kétszer tudtunk beszélni egymással, de az se volt az igazi. Nem is értem miért nem kíváncsi rám! Talán rájött, hogy Márk...? De nem, hisz ezt még én se tudom, nemhogy ő! Talán már nem szeret? Vagy arról van szó, hogy nem hiányzok neki? Valljuk be, én se sokat gondolok rá. Tudom, ez szörnyen hangzik, de tényleg csak néha jut eszembe, hogy nekem barátom van, az is csak akkor, mikor az üres postafiókom nézegetem. Vajon lehetnek valakinek ennyire ellentétes érzései, mint nekem? Mert tényleg nem tudok kiigazodni magamon - bár eddig se tudtam igazán, de mindegy.    
Na, de inkább az ajándékaimról írok, amik azért elég klasszak.
Szóval kaptam...
  • Jó sok ruhát, leginkább felsőket, és mind nagyon-nagyon szép, szóval mostantól tuti azokban fogok suliba járni, de volt köztük egy szoknya meg egy gatya is. Csupa mintás cucc, amiket imádok.
  • Aztán voltak, akik inkább az utalványos megoldást választották (ruha, meg könyv is), így mehetek majd jópár helyre vásárolni.
  • Egy szép új órát.
  • Volt még a fa alatt pár könyv is, az egyik valami sorozat első része, Szent Johanna Gimi vagy mi a címe...  
  • És aminek a legjobban örültem az a telefon volt! Végre kaptam egy új mobilt, mert a réginek már olyan karcos volt a kijelzője, hogy alig lehetett rajta látni valamit, plusz néha csak úgy magától kikapcsolt, de azt napi rendszerességgel. Ráadásul apa emlékezett rá, hogy melyik tetszett nagyon, így tényleg azt kaptam, amire vágytam: egy Samsung Dívát! 
(Vajon miért érzek belső késztetést, hogy mindent felsorolás szinten írjak?)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése