Január 13., Péntek

Hű. Ma reggel ébredés után az volt az első gondolatom, hogy vajon a tegnapi napot csak álmodtam, vagy tényleg megtörtént. Sorra vettem magamban az eseményeket.
Eleinte ez is olyan volt, mint egy átlagos nap, egészen addig, amíg anya felhívott a rossz hírrel. Emlékszem, hogy a lányvécébe menekültem, mert nem akartam, hogy mindenki lássa a könnyeimet. Aztán bejött Márk. Nem is tudom, mi járhatott a fejemben mikor megláttam, ha visszagondolok, csak azt látom magam előtt, ahogy magához ölel. Ezután semmi. A következő dolog, ami eszembe jut, az a szobám. Hogy ott ültünk a padlón, és ő csak hallgatta, ahogy beszélek, és beszélek, és beszélek... Majd a jó hír apa állapotáról. És az első csók. Vagyis, nem az első, ha beleszámoljuk a szülinapomon történtet is... Mondjuk úgy, hogy az első olyan csók, amiről pontosan tudtam, hogy kitől kapom. Innentől aztán teljesen tiszta a kép: a vallomás, és ismét csók, a boldogság, ami elöntött...
Azt hiszem mindez azt jelenti, hogy most már hivatalosan is együtt vagyunk. De mielőtt elkezdenék nagyon örülni, még szakítanom kell Benivel, ami ezért nem lesz egy sétagalopp. Még sosem szakítottam senkivel, szóval fogalmam sincs, mit kéne mondanom neki. Mert jó, hogy az igazat, de pontosan mennyit? Arra előbb-utóbb úgyis rájön majd, hogy Márk miatt hagyom el, de talán a tegnapiról nem kéne beszámolnom neki, hisz ami történt, az megcsalásnak számít, nem igaz? A másik nagy kérdés, hogy találkozzak-e vele. Tudom, hogy oltári nagy bunkóság SMS-ben, vagy akár telefonon szakítani, de azt hiszem félek egyedül oda állni Beni elé. Szerencsére van még egy kis időm gondolkozni, mert ma úgyse ér rá valamilyen családi program miatt. Csak addig találnom kéne valakit, akitől tanácsot kérhetek.

Délután egyedül voltam, ezért a nappaliban ültem le tévézni. Patrik bement a kórházba, hogy vigyen néhány cuccot apának, és meggyőzze anyát, hogy legalább egy kicsit jöjjön haza, átöltözni meg ilyesmi. Pont szendvicset készítettem magamnak, mikor csöngettek. Biztos voltam benne, hogy Márk az, ezért boldogan rohantam ki egy szál vékony pulcsiban (én okos).
--Meg fogsz fázni! --közölte Márk köszönés nélkül.  
--Tudom, csak már nagyon vártalak --mondtam, miközben beengedtem.
--Honnan tudtad, hogy jövök? --mosolygott rám pimaszul.
--Megérzés --vontam meg a vállam.
Bent üdvözöltük egymást rendesen, csókkal, öleléssel. Azt hiszem, ezt sohasem fogom megunni. Ma is ugyanúgy élveztem ajkainak érintését, mint tegnap, vagyis nem csak az újdonság varázsáról volt szó az első alkalommal. Mindent olyan természetesnek éreztem, mintha mindig is összetartoztunk volna. Ami valamilyen formában igaz is, hisz már ezer éve barátok vagyunk, de a kapcsolatunkat nem mindig lehetett tiszta barátságnak nevezni.
Mondtam Márknak, hogy pont tévézek a nappaliban, csatlakozzon, majd felajánlottam, hogy neki is készítek egy szendvicset. Elfogadta az ajánlatomat, de csak azzal a feltétellel, hogy ő választhat filmet. Mire elkészültem a kajával már el is indította a Rumnaplót, aminek kifejezetten örültem, mivel még nem láttam. Le is kötött... kábé úgy húsz percig. Utána aztán eszembe jutott a szakítás kérdése, és gondoltam Márktól kérek tanácsot, hisz neki is le kell koptatnia Zsanit.
--Figyelj, kérdezhetek valamit? --fordultam felé olyan hirtelen, hogy Márk riadt szemekkel bámult rám.
--Persze. Miről van szó?
--Hát... az az igazság, hogy fogalmam sincs hogy szakítsak Benivel. És... gondoltam tőled kérek tanácsot, hisz neked is beszélned kell Zsanival... --magyaráztam.
Márk pár pillanatig rezzenéstelen arccal bámult rám, majd kibökte:
--Én már lerendeztem a dolgot. --Kérdőn néztem rá, így folytatta. --Délelőtt amúgy is programom lett volna Zsanival, hát odamentem, és megmondtam neki, hogy mi a helyzet.
--Pontosan mit mondtál? --kíváncsiskodtam.
--Azt, hogy nem illünk össze, és vége --vonta meg a vállát.
--Ennyi? És hogy fogadta, kiborult?
--Megmondtam neki, és otthagytam.
Hát, ez a mondat Márk szájából elég furcsán hangzott, de mivel mosolygott, így éreztem, hogy tényleg nem kedvelte az A-s lányt, és csakis ezért folyamodott ilyen módszerhez.
--És szerinted... én mit csináljak? --kérdeztem. --A megfelelő szavakat se találom, és ahhoz sincs túl sok kedvem, hogy találkozzak Benivel. Nagy bunkóság lenne telefonon közölni vele?
--Szerintem nem tőlem kéne tanácsot kérned --ölelte át a vállaim vigyorogva. --Utálom azt a gyereket, szóval felőlem SMS-t is írhatsz neki "Dobtalak!" szöveggel.
Ezen az ötletén annyira nevettem, hogy félrenyeltem az üdítőmet, és majdnem megfulladtam. Kellett pár perc, mire normálisan meg tudtam levegőt venni.
Zajt hallottam kintről.
--Azt hiszem megjött Patrik --mondtam, majd odamentem az ablakhoz. És tényleg, csak éppen nem egyedül volt. --És anya. ANYA! --kiáltottam, mikor felfogtam, hogy ez mit jelent. --Gyorsan, menj fel a szobámba! --toltam felfelé Márkot a lépcsőn. Nem szabad, hogy anya itt találja, mert tuti jelenetet rendez. Nem titok, hogy ki nem állhatja Márkék családját (bár nem tudom, miért). --Majd később elmondom, most siess! --noszogattam tovább, mert már nyitotta a száját, hogy kérdezzen. --És légyszi, próbálj meg csendben lenni!
--Jó --felelte egyszerűen, és már el is tűnt az emeleten.
Én visszasiettem a nappaliba, és leültem a kanapéra. Fél pillanattal később nyílt a bejárati ajtó. Magamban fohászkodtam, hogy Márk ne csapjon zajt, illetve anya ne szúrja ki, hogy két pohár van az asztalon (már nem volt időm elrakni).
--Itt vagy? Szia --lépett be a szobába anya fáradt mosollyal az arcán. Hatalmas táskák voltak a szemei alatt, nem hiszem, hogy sokat aludt az éjjel.
--Igen, gondoltam így hamarabb észreveszem, ha jön valaki.
--És mit nézel? --érdeklődött anya. Látszott rajta, hogy most ez egy kicsit se érdekli, de próbálta nem mutatni, hogy mennyire kikészült a tegnapi miatt.
--Rumnapló.
Sűrű bólogatások közben mondogatta, hogy az mennyire jó film, de hirtelen elhallgatott. Lebuktunk.
--Miért van itt két pohár? --vonta fel a szemöldökét.   
A pulzusom az egekbe szökött, ezerféle válasz cikázott a fejemben, de mind túlságosan átlátszó volt. Végül az ajtóban álldogáló Patrik mentett meg.
--Az egyik az enyém --szólalt meg, mire anya hátrafordult magyarázatért. --Délelőtt itt olvastam.
--Legközelebb vidd ki a konyhába --zárta le a dolgot, majd elindult a szobája felé. --Fürdök, majd ledőlök egy kicsit. A kedvemért próbáljatok meg csendben mászkálni.
A bátyám rám kacsintott, majd vigyorogva kiment a konyhába, gondolom kajáért. Megkönnyebülten sóhajtottam fel, bár a neheze még hátra volt: Márkot valahogy ki kellett csempészni a házból.
Mikor meghallottam a víz csobogását azonnal mentem is az emeletre. Márkot az ágyamon fekve találtam, épp valamelyik romantikus, lányos könyvemet olvasta.
--Anya fürdik, most ki tudsz menni.
--Elküldesz? --nézett rám szomorúan, de nemsokára elmosolyodott. --Azt ugye tudod, hogy magyarázatot várok.
--Persze, de most...
--Oké, oké --állt fel az ágyról nevetve. --De ígérd meg, hogy holnap te jössz át.
--Megígérem --egyeztem bele.
Mielőtt a kabátját felvette, Márk még búcsúzóul megcsókolt.
Ijedtemben ugrottam egyet, mikor az ajtó becsukása után megfordulva Patrikkal találtam szembe magam.
--Szóval végre összejöttetek --vigyorgott.
Igen, végre összejöttünk.