Elzárt minket a hó, szóval ráérek. Itt a rész.
Este végre beszéltem apával. A telefonon keresztül boldognak tűnt a hangja, pedig biztos, hogy komoly fájdalmai vannak. Kérdeztem, mikor jöhet haza, de azt mondta még egy darabig biztosan nem: úgy néz ki a lábán lévő seb elfertőződött (?!), és ha ez még nem lenne elég, most fedezték fel, hogy az egyik bordája is eltörött (vagy csak megrepedt?). Hát nem tudom, milyen kórházban van, de ez... fura. Na mindegy, ugorjunk, mert már megint könnyezni kezdett a szemem.
Szóval, ma van Mono szülinapja. Úgy gondoltuk, legjobb lesz ezt az egészet reggel lerendezni, így matek előtt Lisette-el és Palomával körülálltuk Mono padját (szerencsére Gabó nem jött ma). Az amcsi barátnőnk kissé meglepődött, de hamar leesett neki, hogy mire ez a nagy felhajtást, és rögtön felpattant átölelni minket. Utána sorban bontotta ki az ajándékokat. Lis-ével kezdte, aki egyébként reggel simán otthon hagyta volna a könyvet, ha nem csörgök rá, de ez mellékes.
--Ú, egy könyv... és magyar nyelvű... --forgatta Mono egy darabig, szerintem olyan szavakat keresett, amivel nem bánt meg senkit. --Hát, köszi Lis! Ígérem, hogy elkezdem! --mondta, mire mind elnevettük magunkat. Az már nem olyan biztos, hogy be is fejezi. --Akkor, Meltől... wow, ez gyönyörű! Te csináltad? --bontotta ki a képkeretem. --Fú, már tudom is melyik képet rakom bele...
Utoljára hagyta Paloma ajándékát, ami nem más, mint egy nagy adag meggyes pite. Egyrészt azért készítette, mert ez megy neki a legjobban, másrészt pedig Mono imádja a gyümölcsöket, szóval előre sejtette, hogy sikere lesz. :)
--Jajj, ti is kértetek volna? --nézett ránk Mono, miután a sütik felét szó nélkül eltüntette. --Paloma, ez nagyon finom!
Még elég sok idő volt csengetésig, így elhelyezkedtünk a pad körül: Lis beült a szülinapos mellé, Paloma pedig elfoglalta a helyemet, de nem bántam. Ácsorgás közbe egyszer csak valaki hátulról átkarolta a derekamat, állát meg a vállamra támasztotta. Mosolyogva fordult oda Márkhoz, akit úgy látszik nem zavart a közönség. Igazából hallgattam én a lányok beszélgetését, de nem voltam ott 100%-ig. Olyan dolgokon gondolkoztam, mint például milyen szerencse, hogy Márk csak egy kicsivel magasabb nálam, különben nem tudná ezt csinálni - legalábbis nem lenne túl kényelmes -, meg amúgy mi jó neki abban, hogy a lányos fecsegésünket hallgatja...
--Miattam nem kell kimaradnod a beszélgetésből --suttogta a fülembe Márk, mikor már egy ideje csendben bámultam magam elé.
Hát ha ő mondja, akkor rendben van. Mosolyogva hallgatóztam, hogy kiderítsem miről van szó, és mit tudnék hozzáfűzni. Akár lottózhatnék is, valahogy sejtettem a dolgot: Lis épp a tegnapi srácot ecsetelte... Meghallgattam úgy ötödszörre talán, majd elmondtam a véleményemet: helyes volt - Márk elkezdett hümmögni -, de nem valószínű, hogy látja még valaha, szóval ő szó szerint álompasi marad. Érvelésem süket fülekre talált: hárman annyira beleélték magukat, hogy már randihelyszíneken és megfelelő ruhákon agyaltak. Ó, egek! Azt hiszem, Márk akkor menekült el, mikor a szemöldökformákat tárgyalták ki.
A csengetés vettet véget a rögtönzött "szülinapi bulinak", és nem túlzok ha azt mondom, hogy Csongor megkönnyebbült. Mikor végre leültem a helyemre, felemelte a fejét a padról, és kérdőn nézett rám.
--Ne szólj semmit! --kértem.
--Tudod, ezt most nehéz megállni --mondta, majd tőle szokatlan módon elmosolyodott. --De mást azért kérdezhetek?
--Ne kímélj!
--Most dobtad a vörit?
--A vörit... Ó, Benit! Hát, igen, mondhatjuk így is --halkítottam le a hangom, mert időközben Mrs Duncan bejött. --Miért érdekel?
--Semmi. Csak úgy kérdeztem --vonta meg a vállát, majd visszafeküdt a padra.
Csongor nem szokott "csak úgy kérdezni" valamit, de ráhagytam a dolgot, mert ha nem akarja elmondani, akkor hiába is faggatnám, bármeddig képes szótlanul hallgatni.
A matek hamar eltelt, új anyagot vettünk, vagyis csak az elméleti részt, de részletkérdés. Föcin aztán tűkön ülve vártuk Carlt, aki legutóbb nagyon mondogatta, hogy sok bukás lesz fizikából, és mégse lett. Kíváncsiak voltunk, hogy miért.
--Nos gyerekek, ez úgy lehetséges --magyarázta a tanár úr --, hogy mindenkinek beírtam egy-egy órai munka ötöst, hisz nálam mindig csendben vagytok, nincs rátok panasz, és megadtam a kegyelem kettest is. De! Ez azt jelenti, hogy mostantól mindenki gőzerővel tanul, ha gond van kérdez, eljár korrepetálásra, mert év végén nem leszek ennyire jófej. Rendben? --Hát persze! Mind vadul bólogattunk.
Kicsengetés után egyből Márkhoz léptem, és a szám szélét rágtam idegességemben. A barátom felvonta a szemöldökét, és úgy bámult rám. Mivel tudtam, hogy ez nála azt jelenti "Mi van?", így mondtam, hogy félek Miss Bone-tól, mert a legutóbbi órát ellógtam, illetve ellógtuk, és vajon mit fogok, vagyis fogunk kapni ezért. Például mostantól mindig mi felelünk, vagy szaktanárit ad, vagy...
--Mel --szakított félbe nyugodt hangon. --Nem fogsz beírást kapni. Csak egy lógás, bekerül a naplóba, amit aztán vagy igazol valaki, vagy nem. Ennyi. Ami pedig a felelést illeti... hát arra megvan az esély, de ne aggódj miatta! A három barátnőd alig beszél magyarul, szóval az se okozna akkora problémát. Megoldanád --mosolygott rám.
És megint igaza lett: a tanárnő kérdezte, hogy hol voltam csütörtökön, mire motyogtam valami "családi ügy"-félét, és ezzel le is zárta a dolgot, nem faggatott tovább. Márktól is megkérdezte, hogy hová rohant annyira (ezt értenem kéne?), de ő csak a vállát vonva közölte, hogy dolga volt. Ó, ha a tanárnő tudná, hogy a lányvécé padlóján ücsörögtünk... :)
Ezek után még két említésre méltó dolog történt. Az egyik a rajzóra, amikor mindenki rajzolhatott, amit akart, de óra végén a tanárnő osztályozott. Amúgy nem szeretem ezeket a feladatokat, mert magamtól sose tudom kitalálni mit rajzoljak, és ezzel megy el a fél óra. Hosszas töprengés után kinéztem az ablakon, és kitaláltam, hogy különböző hópelyheket készítek. Legalább azokat nem kell színezni. A legviccesebb Louis műve volt: egy karácsonyfát rajzolt, de olyan kisiskolás szintűt. Csak azért kapott kettest, mert dolgozott, amúgy a tanárnő szerint értékelhetetlen volt a munkája. Nekünk azért tetszett, szünetben majdnem mindenki odament közelebbről is megcsodálni és kinevetni.
A másik dolog a spanyol volt. Sejthettem volna, hogy ha Beni próbálkozni akar valamivel, azt ilyenkor teszi, én mégis meglepődtem. Monóval mentem órára, és igen: a terem előtt ott állt az exem, és csak rám várt.
--Mel, beszélhetnénk négyszemközt? --nézett rám könyörgő (?) tekintettel.
--Bocs de... nem.
--Kérlek, beszéljük meg! Csak 2 percet adj! --folytatta kábé ugyanazt, amit a telefonban is szombaton.
--Mondtam, hogy nem! --az utolsó szót direkt kihangsúlyoztam, mert elsőre nem fogta fel.
--De... Muszáj beszélnünk! --próbálkozott tovább, majd amikor be akartam menni a terembe megragadta a karom.
--Engedj el!
--Beszéljük meg!
--Azonnal engedd el! --avatkozott közbe Mono, és durván arrébb lökte Benit, engem meg betolt maga előtt a terembe. --Ekkora idiótát...
--Hú, köszi. Nem is tudtam, hogy ilyen harcias vagy --mondtam, mire mindketten elnevettük magunkat. Nem a helyzet volt vicces - mert bár Beni könyörgött, de azért elég erősen megszorított -, inkább a tény, hogy Monónak van egy ilyen oldala is.
Szabina hiányzása miatt most Emma mellett ültem (Mono Petivel volt együtt), és ő is rákérdezett, hogy most akkor járok-e Márkkal. Sajnos csak egy igent tudtam odasúgni neki, mert a magnóból párbeszédeket hallgattunk, és a többiek pisszegtek volna, ha beszélgetünk. Hát ja, van egy-két B-s, akik szeretik hallgatni néhány spanyol hadarását... nem is tudom most éppen milyen témában. Én ritkán figyelek, mert tudom, hogy úgyse érteném, így most például Emma legújabb rajzait néztem át, amiket a hétvégén készített: volt ott csendélet az asztalán lévő rendetlenségről, a Tankcsapdáról készített manga rajza, meg egy macska is, aki az ablakban ücsörgött és a madáretetőt leste. Na ezen meglepődtem! Eszembe nem jutott korábban, hogy Emmáéknak macskájuk is lehet.
Patrik vitt ma haza, Márknak még maradnia kellett egy plusz francia órára, mert a tanárnő rájött, hogy az egyik anyagot nem érti, vagy micsoda, a lényeg, hogy ma már nem találkozok vele, majd csak Skype-on beszélünk. De az még nem jelezte, hogy fent lenne, pedig már fél órája várok rá... Most hívjam fel?
Este végre beszéltem apával. A telefonon keresztül boldognak tűnt a hangja, pedig biztos, hogy komoly fájdalmai vannak. Kérdeztem, mikor jöhet haza, de azt mondta még egy darabig biztosan nem: úgy néz ki a lábán lévő seb elfertőződött (?!), és ha ez még nem lenne elég, most fedezték fel, hogy az egyik bordája is eltörött (vagy csak megrepedt?). Hát nem tudom, milyen kórházban van, de ez... fura. Na mindegy, ugorjunk, mert már megint könnyezni kezdett a szemem.
Szóval, ma van Mono szülinapja. Úgy gondoltuk, legjobb lesz ezt az egészet reggel lerendezni, így matek előtt Lisette-el és Palomával körülálltuk Mono padját (szerencsére Gabó nem jött ma). Az amcsi barátnőnk kissé meglepődött, de hamar leesett neki, hogy mire ez a nagy felhajtást, és rögtön felpattant átölelni minket. Utána sorban bontotta ki az ajándékokat. Lis-ével kezdte, aki egyébként reggel simán otthon hagyta volna a könyvet, ha nem csörgök rá, de ez mellékes.
--Ú, egy könyv... és magyar nyelvű... --forgatta Mono egy darabig, szerintem olyan szavakat keresett, amivel nem bánt meg senkit. --Hát, köszi Lis! Ígérem, hogy elkezdem! --mondta, mire mind elnevettük magunkat. Az már nem olyan biztos, hogy be is fejezi. --Akkor, Meltől... wow, ez gyönyörű! Te csináltad? --bontotta ki a képkeretem. --Fú, már tudom is melyik képet rakom bele...
Utoljára hagyta Paloma ajándékát, ami nem más, mint egy nagy adag meggyes pite. Egyrészt azért készítette, mert ez megy neki a legjobban, másrészt pedig Mono imádja a gyümölcsöket, szóval előre sejtette, hogy sikere lesz. :)
--Jajj, ti is kértetek volna? --nézett ránk Mono, miután a sütik felét szó nélkül eltüntette. --Paloma, ez nagyon finom!
Még elég sok idő volt csengetésig, így elhelyezkedtünk a pad körül: Lis beült a szülinapos mellé, Paloma pedig elfoglalta a helyemet, de nem bántam. Ácsorgás közbe egyszer csak valaki hátulról átkarolta a derekamat, állát meg a vállamra támasztotta. Mosolyogva fordult oda Márkhoz, akit úgy látszik nem zavart a közönség. Igazából hallgattam én a lányok beszélgetését, de nem voltam ott 100%-ig. Olyan dolgokon gondolkoztam, mint például milyen szerencse, hogy Márk csak egy kicsivel magasabb nálam, különben nem tudná ezt csinálni - legalábbis nem lenne túl kényelmes -, meg amúgy mi jó neki abban, hogy a lányos fecsegésünket hallgatja...
--Miattam nem kell kimaradnod a beszélgetésből --suttogta a fülembe Márk, mikor már egy ideje csendben bámultam magam elé.
Hát ha ő mondja, akkor rendben van. Mosolyogva hallgatóztam, hogy kiderítsem miről van szó, és mit tudnék hozzáfűzni. Akár lottózhatnék is, valahogy sejtettem a dolgot: Lis épp a tegnapi srácot ecsetelte... Meghallgattam úgy ötödszörre talán, majd elmondtam a véleményemet: helyes volt - Márk elkezdett hümmögni -, de nem valószínű, hogy látja még valaha, szóval ő szó szerint álompasi marad. Érvelésem süket fülekre talált: hárman annyira beleélték magukat, hogy már randihelyszíneken és megfelelő ruhákon agyaltak. Ó, egek! Azt hiszem, Márk akkor menekült el, mikor a szemöldökformákat tárgyalták ki.
A csengetés vettet véget a rögtönzött "szülinapi bulinak", és nem túlzok ha azt mondom, hogy Csongor megkönnyebbült. Mikor végre leültem a helyemre, felemelte a fejét a padról, és kérdőn nézett rám.
--Ne szólj semmit! --kértem.
--Tudod, ezt most nehéz megállni --mondta, majd tőle szokatlan módon elmosolyodott. --De mást azért kérdezhetek?
--Ne kímélj!
--Most dobtad a vörit?
--A vörit... Ó, Benit! Hát, igen, mondhatjuk így is --halkítottam le a hangom, mert időközben Mrs Duncan bejött. --Miért érdekel?
--Semmi. Csak úgy kérdeztem --vonta meg a vállát, majd visszafeküdt a padra.
Csongor nem szokott "csak úgy kérdezni" valamit, de ráhagytam a dolgot, mert ha nem akarja elmondani, akkor hiába is faggatnám, bármeddig képes szótlanul hallgatni.
A matek hamar eltelt, új anyagot vettünk, vagyis csak az elméleti részt, de részletkérdés. Föcin aztán tűkön ülve vártuk Carlt, aki legutóbb nagyon mondogatta, hogy sok bukás lesz fizikából, és mégse lett. Kíváncsiak voltunk, hogy miért.
--Nos gyerekek, ez úgy lehetséges --magyarázta a tanár úr --, hogy mindenkinek beírtam egy-egy órai munka ötöst, hisz nálam mindig csendben vagytok, nincs rátok panasz, és megadtam a kegyelem kettest is. De! Ez azt jelenti, hogy mostantól mindenki gőzerővel tanul, ha gond van kérdez, eljár korrepetálásra, mert év végén nem leszek ennyire jófej. Rendben? --Hát persze! Mind vadul bólogattunk.
Kicsengetés után egyből Márkhoz léptem, és a szám szélét rágtam idegességemben. A barátom felvonta a szemöldökét, és úgy bámult rám. Mivel tudtam, hogy ez nála azt jelenti "Mi van?", így mondtam, hogy félek Miss Bone-tól, mert a legutóbbi órát ellógtam, illetve ellógtuk, és vajon mit fogok, vagyis fogunk kapni ezért. Például mostantól mindig mi felelünk, vagy szaktanárit ad, vagy...
--Mel --szakított félbe nyugodt hangon. --Nem fogsz beírást kapni. Csak egy lógás, bekerül a naplóba, amit aztán vagy igazol valaki, vagy nem. Ennyi. Ami pedig a felelést illeti... hát arra megvan az esély, de ne aggódj miatta! A három barátnőd alig beszél magyarul, szóval az se okozna akkora problémát. Megoldanád --mosolygott rám.
És megint igaza lett: a tanárnő kérdezte, hogy hol voltam csütörtökön, mire motyogtam valami "családi ügy"-félét, és ezzel le is zárta a dolgot, nem faggatott tovább. Márktól is megkérdezte, hogy hová rohant annyira (ezt értenem kéne?), de ő csak a vállát vonva közölte, hogy dolga volt. Ó, ha a tanárnő tudná, hogy a lányvécé padlóján ücsörögtünk... :)
Ezek után még két említésre méltó dolog történt. Az egyik a rajzóra, amikor mindenki rajzolhatott, amit akart, de óra végén a tanárnő osztályozott. Amúgy nem szeretem ezeket a feladatokat, mert magamtól sose tudom kitalálni mit rajzoljak, és ezzel megy el a fél óra. Hosszas töprengés után kinéztem az ablakon, és kitaláltam, hogy különböző hópelyheket készítek. Legalább azokat nem kell színezni. A legviccesebb Louis műve volt: egy karácsonyfát rajzolt, de olyan kisiskolás szintűt. Csak azért kapott kettest, mert dolgozott, amúgy a tanárnő szerint értékelhetetlen volt a munkája. Nekünk azért tetszett, szünetben majdnem mindenki odament közelebbről is megcsodálni és kinevetni.
A másik dolog a spanyol volt. Sejthettem volna, hogy ha Beni próbálkozni akar valamivel, azt ilyenkor teszi, én mégis meglepődtem. Monóval mentem órára, és igen: a terem előtt ott állt az exem, és csak rám várt.
--Mel, beszélhetnénk négyszemközt? --nézett rám könyörgő (?) tekintettel.
--Bocs de... nem.
--Kérlek, beszéljük meg! Csak 2 percet adj! --folytatta kábé ugyanazt, amit a telefonban is szombaton.
--Mondtam, hogy nem! --az utolsó szót direkt kihangsúlyoztam, mert elsőre nem fogta fel.
--De... Muszáj beszélnünk! --próbálkozott tovább, majd amikor be akartam menni a terembe megragadta a karom.
--Engedj el!
--Beszéljük meg!
--Azonnal engedd el! --avatkozott közbe Mono, és durván arrébb lökte Benit, engem meg betolt maga előtt a terembe. --Ekkora idiótát...
--Hú, köszi. Nem is tudtam, hogy ilyen harcias vagy --mondtam, mire mindketten elnevettük magunkat. Nem a helyzet volt vicces - mert bár Beni könyörgött, de azért elég erősen megszorított -, inkább a tény, hogy Monónak van egy ilyen oldala is.
Szabina hiányzása miatt most Emma mellett ültem (Mono Petivel volt együtt), és ő is rákérdezett, hogy most akkor járok-e Márkkal. Sajnos csak egy igent tudtam odasúgni neki, mert a magnóból párbeszédeket hallgattunk, és a többiek pisszegtek volna, ha beszélgetünk. Hát ja, van egy-két B-s, akik szeretik hallgatni néhány spanyol hadarását... nem is tudom most éppen milyen témában. Én ritkán figyelek, mert tudom, hogy úgyse érteném, így most például Emma legújabb rajzait néztem át, amiket a hétvégén készített: volt ott csendélet az asztalán lévő rendetlenségről, a Tankcsapdáról készített manga rajza, meg egy macska is, aki az ablakban ücsörgött és a madáretetőt leste. Na ezen meglepődtem! Eszembe nem jutott korábban, hogy Emmáéknak macskájuk is lehet.
Patrik vitt ma haza, Márknak még maradnia kellett egy plusz francia órára, mert a tanárnő rájött, hogy az egyik anyagot nem érti, vagy micsoda, a lényeg, hogy ma már nem találkozok vele, majd csak Skype-on beszélünk. De az még nem jelezte, hogy fent lenne, pedig már fél órája várok rá... Most hívjam fel?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése