Október 3., Hétfő

Meglepetés! Kivételesen már most hoztam az új részt! :)

Több, mint két hétig voltam szobafogságban a kémia miatt. Ez idő alatt nem mehettem sehová (sulin kívül persze). De azért nem voltam teljesen elszigetelve a külvilágtól sem: heti háromszor Matt átjött segíteni kémiából (mert kiderült, hogy eléggé ért hozzá). Közben az is kiderült, hogy Matt és Patrik ismerik egymást még abból az időből, mikor Angliában éltünk. (Matt is abba a fiúintézetbe járt.)

És persze Márk is minden nap itt volt. Anya nem örült neki, így előfordult, hogy apa titokban engedte be. Amúgy ő is sokat segített az angollal, mert néhány természettudományi kifejezést egyszerűen képtelen voltam megjegyezni.

Szóval sok-sok segítséggel, de sikerült néhány jobb jegyet szereznem. Így végre elhagyhatom a házat délután is. Szerencsére a szakkörök csak ebben a hónapban kezdődnek, így nem maradtam le a táncról sem. Sajnos az osztályból nem jön senki, de azért nem leszek egyedül: Szabina minden nap elmondta, hogy mennyire várja már, és örül, hogy én is megyek. Sőt, ha jól tudom Patrik barátnője is járni fog. Igen, a bátyám becsajozott. Az eddigiekkel ellentétben úgy néz ki, hogy Laurával komoly a dolog. Csak párszor találkoztam vele, de jófejnek tűnik, kedvesen viselkedett velem és Jankával is (ezt az elődeiről nem mondhatom el). A szüleink is támogatják a kapcsolatot, ami igazi ritkaság náluk.

Eközben a suli egyre nehezebb, néha ki se látok a tanulnivalóból. Most csak az lebeg a szemem előtt, hogy nemsokára őszi szünet. Nem lesz hosszú, de az nem érdekes. Szünet, pihenés, szünet, pihenés. Egyedül ez a fontos. Meg persze az, hogy akkor lesz a szülinapom. Nagyon várom, remélem rendezhetek bulit is. Mondjuk ez nem rajtam múlik. Már kérdeztem anyáékat, de annyit mondtak, "most a tanulásra koncentráljak, majd meglátjuk". Ez kb annyit jelent, hogy jó jegyek = buli. (Remélem.)

Egyébként most már teljesen beköszöntött az ősz. Az időjárás vagy esős, vagy szeles, de mindenképp hideg. Komolyan, egyik nap gondolkodtam rajta, hogy a téli cuccaimban megyek suliba! Persze tesin attól még kint vagyunk az udvaron. Szerintem ez a tanár valami katonai kiképzőtiszt volt. (Előző életében biztosan.)

Ma reggel csak azért nem fagytam halálra, mert totál izgatott voltam a tánc miatt. Szegény Márk, egész úton azt kellett hallgatnia. Sokáig tűrte, de láttam rajta, hogy örült, mikor megérkeztünk. Néha így felpörgök, és olyankor nehéz kibírni, de majd a táncra használom fel a felesleges energiámat.

Az első két óra hamar elrepült, de utána a két tesi... igazi kínszenvedés volt. A fiúk tanára hiányzott, úgyhogy össze voltunk vonva. Először - bemelegítésképp - 5 kört kellett futni a pályán. Nem sokon múlt, hogy a szél elfújjon bennünket. Ezt szerencsére túléltük, és után focizhattunk. A tanár kijelölt 4 csapatot, ami így pont jó volt, mert nem volt hiányzó és mindenki tesizett. Én Kellyvel, Áronnal, Mattel és Gabóval kerültem össze. Mindenki játszott mindenki ellen (egyszerre két meccs volt, félpályán), és mi nyertünk. (Még jó. Gabóval veszíteni?)

A második tesin végre bementünk a csarnokba. Ez nagyon jól jött, mert kb jégcsapok lógtak az orrunkról. Egy keveset gimnasztikáztunk, majd kidobósoztunk óra végéig, amit Márk és Paloma nyert (ők ketten maradtak a végére).

Hullafáradtan estünk be kémiára, ahol meg se szólaltunk. Mrs Duncan furán is nézett ránk, el sem tudta képzelni mi bajunk lehet. De azért biztos örült, hogy végre egyszer odafigyelünk.

Később, éneken már kicsit jobban voltunk, de nem eléggé. Szép Viktória, tekintettel az állapotunkra, most csak elméleti anyagot adott le, nem kellett énekelnünk.

Mikor kicsengettek, az ajtóban már ott várt Szabina.

--Szia! Gyere, nehogy elkéssünk! --Megragadta a kezem, és húzott maga után.

--Várj, nem bírom. --Értetlenül nézett rám, úgyhogy még hozzátettem: --Duplatesi.

--Ó, értem. Gyere, a büféből kapsz egy Snickers-et, az majd segít.

És tényleg segített. Mire átértünk a csarnokba, már tele voltam energiával. Azért éreztem, hogy majd leesnek a lábaim (holnapra garantált az izomláz), de nem törődtem vele. Tánc,tánc, tánc.

Viszonylag hamar ott voltunk, csak páran ültek a lelátón. Mi is felültünk, és vártuk a tanárt. Közben odajött hozzánk, egy fiú. A haja halvány vörös, enyhén szőkés, a szeme pedig világoszöld volt. És mindehhez még szeplők is társultak. Nem olyan sötétek, de azért láthatóak.

--Szia, biztos te vagy Mel --nézett rám mosolyogva. --Beni vagyok, Szabina osztálytársa.

Ő is leült mellénk, és épp azt magyarázta, hogy rajtunk kívül nem is lesz más kilencedikes, mikor belépett az oktató. Egy fiatal, huszonéves srác szőke, raszta hajjal (váll alá érő tincseit egy fekete pánttal fogta hátra).  Hű. Azta. Wow. Kb ez volt a tekintetünkben, mikor Szabinával egymásra vigyorogtunk.

--Heló srácok! --köszöntött minket. Milyen mély hangja volt! --Aki még nem ismerne, én Kocsis Ábel vagyok. Gyertek ide le! Hányan vagytok?

Mindannyian felsorakoztunk Ábel előtt, talán 25-30-an(!) voltunk. Ő végignézett a csoport, majd tekintete megállapodott hármónkon.

--Úgy látom idén csak három újoncunk van. Neveket kérek!

--Beni.

--Mel.

--Szabina.

--Jól van, majd idővel megismeritek a többieket is, most pedig kezdjük is a gyakorlást! Mint minden évben, idén is fellépünk a karácsonyi műsoron. Úgy gondoltam, idén valami hip hop-ot kéne előadni. Vélemények?

Mindenki helyeslően bólogatott, úgyhogy el is kezdtük. Először megmutatott néhány fontosabb lépést, majd mind együtt gyakoroltuk őket. Egy órán keresztül meg sem álltunk, a végére eléggé fáradtak voltunk. Szabinával szó szerint vonszoltuk egymást. De úgy érzem megérte. Ha minden jól megy, jövő héten már össze tudjuk állítani a koreográfiát.  

Otthon először anyáéknak számoltam be a táncról, majd felhívtam Lisette-et, akit persze csakis Ábel érdekelt. Órákig tudtunk volna beszélni, de apa rám szólt, hogy kezdjek el tanulni. Igaza volt, bármennyire is fáradt vagyok, holnap kemény napon lesz, muszáj készülnöm  rá.