Túléltük (túléltem) a suli első hetét, és ennek örömére meghoztam az újat. :)
Egy kis háttérinfó: Lisette kutyája az enyémről kapta a nevét. :)
Ez a nap! Olyan rossz, hogy nem tudok semmit róla. Csak remélni tudom, hogy nem direkt csinálja. Szóval reggel kezdődött...
Kilépve a kapun fázni kezdtem, és mivel nem láttam Márkot, gyorsan vissza futottam felvenni valami melegebb cuccot. A család többi tagja már rég elment, és bevallom, én is késésben voltam egy picit. És mégse állt senki a kapunkban. Hiába néztem körül, sehol senki. Hiába csörgettem meg Márkot, nem volt bekapcsolva a telója. Forgolódtam a járdán, nem tudtam mit kéne csinálnom.
Az utca túloldalán épp akkor lépett ki a házból Márkék házvezetőnője az ikrekkel. Gyorsan átfutottam hozzájuk.
--Jó reggelt! Márk már elment?
--Szia! Ó, nem, ma nem megy iskolába --rázta a fejét a nő. Talán ötven éves lehet? Vagy talán kicsit több, csak így ránézésre gondoltam. --Megbetegedett.
--Rendben, akkor köszönöm.
Meglepődtem, hogy Márk beteg. Bár szó, ami szó, tegnap tényleg furán viselkedett. Talán már akkor se volt jól. Azért az kicsit bánt, hogy nem szólt. Se egy SMS-t nem küldött, nem is hívott, de még neten se írt. Szomorúan siettem a suliba, de így is késtem pár percet. Szerencsére az ofő nem írt be a naplóba.
--Minden rendben? --súgta oda Eric, miközben Kelemen a névsort fürkészve próbálta kiválasztani a felelőt.
Megvontam a vállam. Erre mit lehet válaszolni? Egyik felem boldog és izgatott volt a randi miatt, a másik felem pedig aggódott Márkért. Komoly baja lehet? Miért nem hívott? Ezer, meg ezer kérdés kavargott bennem, de muszáj volt kizárnom őket, mert az ofő becsukta a naplót.
--Mel! Gyere felelni! --invitált a táblához.
Tegnap este átnéztem az anyagot, úgyhogy rémlett egy-két dolog. Arra a kevés tudásomra építve összehordtam mindenfélét, amivel végül sikerült meggyőznöm a tanár urat, így kaptam egy négyest. Ettől kicsit jobb kedvem lett, és arra az elhatározásra jutottam, hogy nem foglalkozok most Márkkal, majd délután átnézek hozzá a leckével.
Matekon dolgozatot írtunk a függvényekből. Egész jól ment. Igazából itt nem számít, hogy az elméletet angolul tanuljuk, mivel minden más olyan, mint a magyarban. Ez a számok nyelve. :)
Harmadik órában hiába vártam Szabinát, nem jött, úgyhogy Leon mellett ültem. Egy spanyol szöveget olvastunk fel, azt hiszem útbaigazítás volt. Két mondat volt az enyém, nagyjából értettem őket, de a fordítással azért pár perc elment. Utánam jött Leon. Szép lassan mondta a szavakat (szerintem még mindig nem tudja biztosan hogy kell kiejteni őket), de hirtelen elhallgatott. A tanár rábámult, és mutogatott a kezével, hogy folytassa.
--Öhm... curva... --mondta halkan, majd kitört belőle a nevetés. Odafordultam, majd én is röhögni kezdtem. Na nem a szó jelentésén, mert az kanyar, hanem a kiejtésén. (Spanyolul ez úgy hangzik, hogy kurva.)
A többiek is oda-oda lestek felénk, majd mikor leesett nekik a dolog, ők is elmosolyodtak. De visszafogottan kezelték a dolgot, nem úgy, mint az osztálytársaim. Mi tényleg fetrengtünk a padon. Gabó még le is esett a székéről, mire a tanár rácsapott az asztalra.
--Elég lesz! --határozott volt a hangja, az arca meg vörös, amiből rájöttünk, hogy kicsit mérges. --Nincs ebben semmi vicces!
Vettünk néhány mély levegőt, majd folytatódott az óra. Leon mondta magyarul a dolgokat, de természetesen megint nevetni kezdett.
--Jó, elfogyott a türelmem. Leon kifelé! --kiáltotta Szende Gábor.
Ezután csendben voltunk, megmozdulni se mertünk, nem hogy levegőt venni! Azt hiszem még sosem örültünk ennyire a csengő hangjának. Szinte kilöktük egymást az ajtón. Sajnos Leonnal ma már nem találkoztam többet, de a spanyolóra eseményeiről az osztály minden tagja hallott, úgyhogy ez lett a nap sztorija.
Angol után a kapuban találkoztam Lisette-tel, aki hazakísért. Megbeszéltük, hogy ma náluk alszom, és onnan megyek majd a randira. Csak ehhez először össze kellett szednem a cuccaimat. Lis segített a ruha kiválasztásában (több szettet is összeállítottunk, majd holnap döntöm el melyik lesz a befutó). Mellesleg egyedül voltunk otthon, mert anyáék még dolgoztak, Janka pedig kiránduláson volt. Patrikról meg nem tudok semmit, de igazából nem is érdekel. Nem ütöm bele az orrom a dolgaiba.
--Egy pillanat, átugrom Márkhoz! --közöltem Lisette-tel, mikor már sokadszorra nem sikerült elérnem Márkot telefonon.
Gyors voltam, nem akartam List sokáig egyedül hagyni a házban. Átrohantam az úton, majd többször is becsöngettem Márkékhoz, de nem jött ki senki. Már indultam volna vissza, mikor Márk apja majdnem elütött kocsival.
--Bocs Mel, jól vagy? --nézett rám aggódva, miután kipattant az autóból.
--Persze, semmi gond --legyintettem. --De... nem tudja véletlenül, hogy hol van Márk? Már többször is kerestem.
--Hmm, szerintem most ment orvoshoz. Mint ha azt mondta volna, hogy délután van rendelés.
--Köszönöm. --Gondolkodtam, hogy mi legyen. Várjam meg? De eszembe jutott Lisette. --Öhm, megmondaná neki, hogy hívjon fel?
Biztosított róla, hogy szól Márknak, amint hazaér, így nyugodt szívvel mentem vissza. Közben Lis kiválasztott néhány DVD-t, amit szerinte este meg kell néznünk. Jó sok cuccal felpakolva mentünk a buszmegállóhoz. Nem akartunk gyalogolni, és pont szerencsénk volt. Csak tíz percet kellett várnunk a buszra.
Lisette anyukája nagyon örült nekem, rögtön felajánlotta, hogy készít nekem valami ételt. Hiába mondtam, hogy ettünk nálunk, de csak azért is felsorolt vagy száz fogást. Lis nem győzött bocsánatot kérni miatta. Pedig annyira nem volt vészes, inkább csak mosolyogtam rajta. :)
Még világosban elmentünk sétálni egy közeli parkba/parkos részbe, megsétáltattuk Rockyt. Még nem is írtam, de egyébként imádom Lisék kutyáját! Olyan szép nagy, egészen farkasszerű. Kár, hogy anyáék egy ilyet sose engednének be a házba. :(
Zárásként késő estig filmeket néztünk. Mindenféle előkerült: volt Kill Bill, Step up, HSM (!), meg néhány vígjáték. Azt hiszem fél egykor mondtam azt, hogy most már elég lesz. Nem lehet álmos fejem a randin!
Igazából egészen addig fel se tűnt egy nem is olyan aprócska részlet. Csak lámpaoltás után, a sötétbe bámulva jelent meg előttem Márk arca. Nem hívott! Most vagy nem szólt neki az apja, vagy nem akart beszélni velem... Próbáltam arra gondolni, hogy az előbbiről van szó, de Márk tényleg került mostanában. És biztosan látta, hogy kerestem már ezerszer. Eléggé elszomorodtam a gondolatra, hogy esetleg ennyire megromlott a barátságunk, de visszafogtam magam. Nem akartam, hogy Lis maghallja a sírásom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése