November 12., Szombat

Ez a rész ment eddig a legkönnyebben. De komolyan, tanulás helyett is ezt írtam! :)
Remélem tetszik majd. ;)

--Ez se jó! --kiáltotta Lis, majd kirántotta a csatokat a hajamból.
--Aúúú! Elég lesz! --fogtam meg a fejem. Tíz óra körül keltünk fel, reggeliztünk, és azóta Lisette nem képes leakadni a hajamról. Már milliónyi módon feltűzte, összefogta, és még csak most jön a vasalás (vagy göndörítés, még nem döntötte el). Naiv voltam, hogy hagytam neki. Azt hittem hamar végez vele. --Na jó, figyelj! Nem akarok nagy felhajtást, szóval legyen kissé... átlagos.
--Átlagos? --nézett rám elkerekedett szemmel. --Ezt meg hogy érted? Hiszen ez egy randi!
Nagy nehezen elmagyaráztam neki mire gondolok, úgyhogy végül csak kivasalta, hátul összefogta, pár tincset elöl pedig szabadon hagyott. Ezután persze még ott volt a "ruha-ügy" is. Lis mindenképp magassarkú cipőt akart rám adni, mivel szerinte Beni magasabb nálam, és így jobban mutatok majd mellette. Erre én azzal jöttem, hogy a magassarkú kényelmetlen, meg szerintem a fiúk amúgy is jobban kedvelik az alacsonyabb lányokat, így ezen is elvitáztunk vagy fél órát. A  vége az lett, hogy felhívtam Benit, és megkérdeztem milyen ruhát vegyek fel. Mármint, hogy kiöltözős, vagy hétköznapi helyre megyünk, esetleg valami sportos program lesz...    
A válasza az volt, hogy ne sportos dologra gondoljak, de öltözzek kényelmesen, ezért Lis elő is vett egy lapostalpú cipőt (még jó, hogy egyforma a méretű a lábunk), az általam hozott fekete csőfarmert és egy halványlila, mintás pólót. Ehhez majd a fekete bőrdzsekimet veszem fel, egyrészt mert az illik a szetthez, másrészt mert nincs olyan hideg, mint az elmúlt napokban. Ez egyszerre hétköznapi, de egyben csajos cucc is. :)
Délben ettünk palacsintát, majd felöltöztem, Lisette megigazította a hajam, rám aggatott egy csomó bizsut, és már mentem is. A cuccomat otthagytam, anya megígérte, hogy beugrik érte délután.
A suli előtt Beni már várt. Kicsit zavarban voltam, nem tudtam hogy kéne üdvözölnöm, de nem volt miért aggódnom: mikor odaértem Beni lazán megölelt.
--Szia! --mosolygott rám. --Időben érkeztél.
--Mihez?
--Így biztos nem késsük le a vonatot.
Mi?! Nyugodt volt a hangja, de ettől én még ideges lettem. Hova megyünk vonattal? Én ezt nem mondtam otthon! Mit csináljak?
--Nyugi! --nevetett fel. --Anyukáddal megbeszéltem.
--Te beszéltél anyával? --ezen megdöbbentem, de egyben csodáltam is Benit. Felhívni egy lány szüleit, és elkérni randizni... Hmm, bátor. :)
A vasútállomásig gyalog mentünk, mivel nincs annyira messze. Féltem, hogy nem tudok majd megszólalni, de aggodalomra nem volt okom: olyan volt, mintha csak táncon beszélgetnénk, fel sem fogtam annak a jelentését, hogy ez most randi. Talán ez így is volt rendjén. Ha azzal törődtem volna, hogy most egy sráccal vagyok, akinek bejövök, akkor biztos jobban zavarban érzem magam. Nyílt voltam vele és őszinte, mintha csak egy barátommal társalogtam volna. (Persze azért nem teljesen.)
Egy két órás vonatút után a Déli pályaudvarra érkeztünk meg. Beni azt mondta, ő már többször utazott fel Budapestre, és közlekedett a városon belül, úgyhogy nyugodt szívvel rábíztam magam. Mielőtt átszálltunk a villamosra, anyának írtam egy SMS-t, hogy minden oké, aztán már mentünk is. Szóval villamossal mentünk az Oktogonig, onnan földalattival a Hősök teréig, majd gyalog a Városliget felé.
--A Városligetbe megyünk? --kérdeztem mosolyogva.
--Nem --kacsintott rám.
Gondolkodtam, hogy mit lehet errefelé csinálni, de nem jutott eszembe semmi komoly dolog.
--Fogalmam sincs mit terveztél. Áruld már el! --nyaggattam.
--Majd nemsokára meglátod! Ne légy türelmetlen --karolta át a vállam.
Ahogy elmentünk egy csapat fiatal lány mellett, hallottam, hogy összesúgtak. Csak egy szót értettem, azt, hogy színész. És ebből már tudtam, hogy Beni a téma. Vicces arra gondolni, hogy azt hitték, a híres tinisztár itt van Pesten, és csak úgy sétálgat egy csajjal. Csodálom, hogy nem jöttek utánunk fényképezkedni, vagy autogramot kérni. :)    
Egy hosszabb séta után Beni megtorpant egy nagyobb épület előtt. Mikor felnéztem, örömömben felsikoltottam.
--Ezt nem hiszem el! --visítottam. --Minden vágyam az volt, hogy egyszer eljussak ide!
Beni türelmesen várta, amíg megemésztettem a tényt, hogy a Közlekedési Múzeumba jöttünk. Jó, talán kicsit túlzás volt sikítozni, de tényleg nagyon vágytam rá, hogy megnézhessem. Imádom az ilyen helyeket!

Ha jól számolom, összesen három és fél (!) órát töltöttünk a múzeumban. Beni végig azon nevetett, hogy ide-oda futkároztam a kiállított járművek között, mint egy idióta, vagy ahogy ő mondta, mint egy ötéves. De pozitívum, hogy még ezután sem hagyott ott, sőt! Azt állította, hogy remekül érezte magát velem. És... szeretne még randizni velem. :)
Este értünk vissza Siófokra, és anya jött ki értünk az állomásra. Egy kicsit várni kellett rá, addig Beni átölelt, hogy ne fázzak.
--Megcsókolhatlak? --suttogta a fülembe.
--Hát... úgy érzem az korai lenne... --mondtam.
--És egy puszi?
--Az lehet --mosolyogtam rá, mikor kicsit eltolt magától. És akkor kaptam egy puszit a számra. :)
Szerencsére anya csak pár pillanattal később ért oda, így nem láthatott meg minket.
--Sziasztok! Jól éreztétek magatokat?
--Júj, képzeld a Közlekedési Múzeumban voltunk, és ültünk ilyen régi vonatban, meg ott volt az a csomó repülő, és mindenféle motorok meg kocsik! --soroltam lelkesen.
--Mondtam, hogy teli találat lesz --fordult anya nevetve Beni felé.
--Te tudtad? --Ezen meglepődtem, még a szám is tátva maradt.
--Persze, mikor elkértelek, akkor mondtam hogy hova akarlak vinni --válaszolt Beni anya helyett.

--Wow --csak ennyit tudtam kinyögni.
Először elvittük Benit, majd mi is hazafelé vettük az irányt. Természetesen egész úton beszélgettünk, vagyis inkább csak én meséltem, anya meg hallgatott. És meséltem este, vacsora közben is... Hátha apát és Jankát is érdekli miket láttam! Patriknak szerencséje volt, hogy ma Lauránál aludt. Ő megúszta az élménybeszámolót. :)    
--A cuccodat beraktam az ágyadra. És Lisette üzeni, hogy hívd fel! --szólt utánam anya, mikor elindultam fel a lépcsőn. --Jaj, és jött egy leveled is. Ott van a nappaliban!
Visszamentem az egyszerű, fehér borítékért, amin csak a nevem szerepelt, majd siettem a szobámba, hogy minél hamarabb hívhassam List.
Abból jöttem rá mennyire fáradt vagyok, hogy a barátnőmnek csak nagyvonalakban beszéltem a  randiról, és a kérdéseire is csak pár szóval válaszoltam. Hamar el is köszöntem tőle, majd gyorsan megfürödtem, és már ágyban is voltam. Kimerített ez a nap: a készülődés, az utazás, a randi... Az utolsó kép, ami megjelent előttem a boríték volt, de nem volt erőm felkelni és megnézni, mert elnyomott az álom.