November 10., Csütörtök

Elsőre fel sem ismertem Márkot, ahogy fekete kabátjának kapucniját fejére húzva, a járdát bámulva ácsorgott a kapunkban. 
--Szia! --köszöntem rá.
--Szia --nézett fel mosolyogva. De ez nem az a mosoly volt, amit tőle megszoktam.
--Minden rendben?
--Persze, csak... fáradt vagyok.
Próbáltam hinni neki, de... láttam rajta, hogy valami baja van. Aztán nem erőltettem tovább a dolgot, ha nem akarja elmondani, akkor ne mondja. Csendben sétáltunk, amitől nekem is rossz kedvem lett. De ez tényleg rá nyomta a bélyegét az egész napomra. Csak hallgattam a többieket, ha kérdeztek röviden válaszoltam, néha elmosolyodtam, ennyi.

Két napos hiányzás után ma végre jött az ofő, és megkaptuk a jól megérdemelt szidást.
--Gyerekek! Komolyan nem hiszem el amiket rólatok hallottam! --állt meg a tanári asztal előtt. --Megbeszéltük, hogy jók lesztek, erre mivel várnak a tanárok?! Labdázás kémián, lógás --nézett rám, majd Márkra szúrós szemmel --, a rajzóráról meg ne is beszéljünk!
Mindenki lapított, no nem azért, mert szégyeltük magunkat, hanem próbáltuk azt a látszatot kelteni, hogy mi jók vagyunk. Bennem győzött az igazságérzet, ezért feltettem a kezem, hogy megmagyarázzam a "lógást", de Kelemen leintett.
--Most ne! Majd talán később meghallgatom a véleményeteket. Először kérem az ellenőrzőket. Szeretném összevetni a naplóval.
Erre a kijelentésre elég sokan elsápadtak, mert vannak, akik rendszeresen nem írják be a jegyeket, jópáran nem is hoznak magukkal ellenőrzőt, Gabónak meg nincs is. Azt mondja "véletlenül" kidobta. Véletlenül, na persze.
--Ez meg mi?! --nézett az ofő elkerekedett szemekkel az Emma kezében tartott salátára emlékeztető lapokra.
--Hát az ellenőrzőm!
--EZ?! És miért néz így ki?!
--Beleesett a Balatonba --vonta meg a vállát Emma, mire az Kelemen hitetlenkedve bámult rá.
Hogy miként esett bele az ellenőrző a tóba, az nem derült ki. De igazából nem is érdekelt senkit, mert az egész osztály ezen röhögött. Három embert kivéve: az ofőt, aki nem akarta elhinni, hogy tényleg ez történt; meg Márkot és engem, mert mi csak halványan elmosolyodtunk.
 

Második óra után az angolterem ajtajában ott állt Beni. A héten most először láttam, mivel a hétfői táncot átrakták ma délutánra. Figyelemmel kísérte minden mozdulatomat, ahogy a táskámba pakoltam, innen tudtam, hogy rám vár. Próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, de nem sikerülhetett valami őszintére.
--Minden oké? Ugye nem zavarlak? --kérdezte összeráncolt szemöldökkel.
--Semmi gond --mosolyogtam most már őszintén. Jó érzéssel töltött el, hogy láthattam rajta az aggódást. Aggódott ÉRTEM.
--Akkor oké. Tudod, csak azt akartam kérdezni, hogy nem lenne-e kedved eljönni velem valahová a közeljövőben.
--Randi? --néztem rá érdeklődve.
Közben Márk lépett ki a teremből, és véletlenül nekiment Beninek, aki úgy tett, mintha észre se venné. Én sem szóltam semmit, inkább a partneremre figyeltem.
--De csak ha te is szeretnéd --mondta némi töprengés után. Egyenesen a szemembe nézett, amitől megborzongtam.  
--Hát... még meg kell kérdeznem elengednek-e, de felőlem oké. --Mi?! Mi ütött belém?! Igent mondtam egy randira!!! Most azonnal meg kell találnom List! --Bocsi, de most tesim lesz. Este megbeszéljük, oké?
--Rendben --bólintott, majd el is tűnt a tömegben.
Egy pillanatig még bámultam utána, majd fogtam a cuccomat, és szinte repültem az öltöző irányába. Még időben sikerült beérnem, volt két percem átöltözni. Szerencsére a mai órán fociztunk az udvaron, így zavartalanul tudtunk beszélgetni.
--Azt mondod ez már igazi randi? --kérdezte Lis a kapuból. Ott álltam közvetlenül mellette, mint védő, de ettől függetlenül elég hangosan beszélt.
--Igen, vagyis... én beleegyeztem, hogy az legyen --össze-vissza hablatyoltam mindent, teljesen összezavarodtam. Tényleg igent mondtam, de nem vagyok benne biztos, hogy komolyan is gondoltam. --Végül is... bajom nem lehet belőle, igaz?
Lis teljesen belemerült a gondolataiba, észre se vette, hogy az Kelly közeledik a labdával. Szerencsére a combját érte a rúgás, így nem sérült meg komolyabban, és gól se lett a helyzetből. Megjelent Németh Attila is, aki rögtön azzal kezdte, hogy "Szabó, mozdulj meg! Oda fogsz fagyni!". Szóval nekiiramodtam, és egy kicsit előrébb mentem. A játék alatt most először, a labda hozzám került. Még párszor odarúgták, majd az egyik passzomból Aida gólt is szerzett. Így nyugodt szívvel tértem vissza Lisette-hez.
--Gondolkodtam, és hát... legyen ahogy te szeretnéd! --szólt mikor odaértem. --Tudod mit gondolok Márkról, de --emelte fel a mutatóujját, mert már kezdtem volna tiltakozni --ez tényleg a te döntésed. Ha te Benit kedveled úgy, akkor hajrá! Majd meglátjuk hogyan sül el a randi.
Végre egy kis időre jó kedvem lett. Örülök, hogy Lis mellettem áll, és nem erőlteti a Márk dolgot.
De a nap többi részére megint komoly arcot vettem fel, ennek leginkább az volt az oka, hogy nem is tudom... Megrémített? Zavart? Hát olyan furcsa volt Márk arckifejezése. Ha lehet, még a reggelinél is komolyabb volt. Gondoltam rá, hogy megkérdezem mi van vele, de mindig kiment valahova. Mintha direkt került volna. De az nem lehet, ugye? Mi oka lenne rá? Végül hagytam az egészet, inkább a dolgozatokra koncentráltam (kémián, fizikán és infón is írtunk).
Táncon aztán Ábel komoly arrcal várt minket.
--Srácok, alig több mint egy hónap, és fellépés. Még sehol sem vagyunk, úgyhogy keményen kell edzenünk.
Kicsit megijesztett minket ezzel a kijelentéssel, úgyhogy mindent beleadtunk a gyakorlás közben. Ismét átvettük a nehezebb részeket külön-külön, majd egyszer az egész műsort eltáncoltuk. Óra végén Ábel megdicsért minket, de azt is mondta, hogy ez nem elég. Lehet, hogy heti két (!) próba lesz. Na, ettől kicsit megrémültünk, de ha így látja jónak, hát legyen.
A suli előtt meglepődve láttam, hogy ma anya jött el értem. Azt tudtam, hogy nem mehetek haza egyedül, mert elég későn ért véget a tánc, és sötét is volt, de azt hittem apa jön. Mindegy, legalább lesz alkalmam megkérdezni anyát a randiról. Jobb így kettesben, mintha az egész család előtt hoznám fel. Patrik biztos kiröhögne. A szülinapi bulim után  normálisan viselkedett, de már visszatért az igazi bátyám: akkor szekál, amikor csak lehet. Mostanában még inkább. Azt hiszem unatkozik, mivel Jeremy nem jött vissza Londonból. Megbetegedett az anyukája, úgyhogy maradt. Egy-két cucca még nálunk van, de szerintem majd elküldjük neki.
--Szia anyu! --ültem be hátra. Csak apa engedi meg, hogy elöl üljek.
--Szia! Milyen napod volt? --nézett rám a visszapillantón keresztül.
--Kicsit nehéz, de túléltem --mosolyodtam el. --Anyu, kérdezhetek valamit?
--Persze, mit szeretnél? --Teljesen nyugodt volt a hangja, csak remélni tudtam, hogy én sem zaklatom fel.
--Tudod, az egyik srác táncról... Beni... elhívott randira --halkan mondtam, de direkt használtam a randi szót, nehogy véletlenül félreértse. Elkerekedett szemmel fordult hátra (már hazaértünk, arra várt, hogy kinyíljon a kapu), láttam rajta az értetlenséget. --Az a vörös hajú srác, aki itt volt a szülinapomon is! --magyaráztam. Látta a képeket (nem mindet...), hátha így rájön kiről beszélek.
--Ó, már tudom! --csillant fel a szeme. --Vele voltál egyszer már moziban is. Persze, elmehetsz. Mikorra terveztétek?
--Azt hiszem hétvégére, szombatra. 
Anya rábólintott, úgyhogy vacsora után rohantam is a szobámba. Rögtön benyomtam a Skype-ot, szerencsére Beni is fent volt. Rám várt. :)
Végül úgy beszéltük meg, hogy a suli előtt találkozunk szombaton délután, mert nem akarta elárulni hova megyünk, azt mondta meglepetés lesz. Hamar el is köszöntem tőle, mivel még nem tanultam. Az sajnos nagyon elhúzódott, így csak reggel tudok Lisette-tel beszélni.
Hullafáradtan dőltem be az ágyamba. Eszembe se jutott Márk...  

Mel nem gondolt Márkra, de Márk sokat gondolt Melre...