November 14., Hétfő

Egy fárasztó nap után nagyon pihentető írni. :)

Reggel elaludtam, így apa vitt el a suliig. Márk megint nem várt, és nem is üzent. Nem tudom mi van vele.
Sikerült csengetés előtt pár perccel beérnem a terembe, és volt annyi időm, hogy le tudjam másolni Emmáról a házit. Általában megírom, de ezt egyáltalán nem értettem, így neki se kezdtem. Az az igazság, hogy eléggé hadilábon állok a nyelvtannal. Épp azért a mai tollbamondásom se sikerült. Mivel Márk nem volt, így a tanárnő javította a dogámat. Megint annyi piros aláhúzás volt benne, hogy elment volna Barca-meznek is. (Tudom, az nem piros, de majdnem.) Muszáj lesz valamit kitalálnom, nehogy megint szobafogság legyen a vége.
Óra után a folyosón Mono elkapott, és beterelt a vécébe. Meglepődtem, de sejtettem, hogy miről lesz szó.
--Milyen randin voltál te szombaton?! És én erről miért nem tudok?! --támadott le, de szemei kíváncsian csillogtak.
--Hát, Benivel felmentünk Pestre --mondtam, miután meggyőződtem róla, hogy rajtunk kívül nincs bent senki. --De egyébként honnan tudsz róla?
--Szóval az úgy volt... --kezdte, miközben zavartan lesütötte a szemét. --Öhm...
--Na? --tágra nyitott szemekkel figyeltem, hogy elvörösödött.
--Tényleg nem mindegy? --Megráztam a fejem, úgyhogy megint belekezdett. --Igazából Lis mondta. Vagyis nem mesélte, csak kérdeztem hol vagy...
--Ennyi az egész? Ezért vágtál olyan fura képet?
--Igen, csak nem akartam, hogy azt hidd, Lis pletykálkodott vagy ilyesmi.
Tudtam, hogy eltitkolt valamit, láttam rajta. De inkább nem firtattam tovább, ha nem akarta elmondani, akkor nem akarta. Ennyi.
A terembe érve kicsit meghökkentem azon, hogy milyen kevesen vagyunk. Se Paloma, se Rafi, se Leon, se Kelly, se Márk, de már Stellát és Ágit se láttam, akik pedig ott voltak első órán. Először arra gondoltam, hogy még a folyosón vannak, de nem láttam a cuccukat se.
--Jól látod --mosolygott rám Eric, mikor látta, hogy forgolódok. --Sokan nincsenek ma.
--Talán az idő miatt. Biztos sok a megfázás.
--Én is azt hiszem --mondta. Megint nyitotta volna a száját, de hirtelen odalépett Tomi.
--Mi az Eric, te is elkezdtél kamaszodni? --vigyorgott rá. --Két hegy nőtt a fejeden.
Tomi csak nevetett a saját beszólásán, és már vissza is ült a helyére. "Kedvesen" arra utalt, hogy Eric babaarcán két hatalmas pattanás virított. Nem igazán tudtam erre mit mondhatnék, úgyhogy csak megveregettem a padtársam vállát.       
A töri óra gyorsan eltelt, angolul néztünk filmet Spártáról. Szerencsére a narrátor viszonylag lassan beszélt, így a nagy részét értettem is. Imádom, hogy az ofő nem csak ledarálja az anyagot, hanem filmet nézünk, képeket hoz be, meg ilyesmi. Mindig érdekesen az órák. 
Németh Attilával a duplaórát a labdáknak szenteltük, vagyis bemelegítésként medicinlabdákat dobáltunk, utána pedig egy kicsit fociztunk, kéziztünk és kosaraztunk, majd levezetésképp kidobósoztunk. Játék közben jobban el lehet fáradni, mint gondolnánk, de mégis jobb a sima futásnál. Körbe-körbe szaladni unalmas, ráadásul szerintem semmi értelme.
Aztán ötödik órában jött az egyik "kedvenc" tanárnőnk, Mrs Duncan. És ma sem hazudtolta meg önmagát.
--Jól van, felelünk! --lapozta fel a naplót már az ajtóban. Sokáig tanulmányozta a lapokat, már azt hittük meg is feledkezett rólunk. --Mr Palmer! --Olyan hirtelen kiáltott fel, hogy összerezzentünk. Azon már meg se lepődtünk, hogy Leont választotta.
--Nincs itt --mondta Emma.
--Akkor legyen... Mr Kovács!
--Beteg! --szólt Monó.
--Tessék?! --A tanárnő feje kezdett vörösödni, ezért inkább lehajtottam a fejem a padra. --Jó, jó. Jöjjön Kelly Jacobi!
--Ő sincs ma... --motyogta félve Tomi.
--És akkor miért nem jelentettétek?! Óra elején mondani kellett volna a hiányzók névsorát! --dühöngött. --Ezt jelezni fogom az osztályfőnöknek.
--De ez nem igazság! Nem is kérdezte ki hiányzik. Sőt, az ajtóban elővette a naplót, úgyhogy nem is volt esélyünk szólni! --suttogtam idegesen Ericnek. Ő még halkabban válaszolt, úgyhogy csak a szájáról tudtam leolvasni: Nem normális.
--Csendet! --csapott az asztalra Mrs Duncan, mert mindenki suttogni kezdett. --Gyere Matthew.
És Matt tudta. Mindent elmondott az előző két óra anyagából, és felvillantott néhány plusz infót (mindezt csak azért, hogy elmenjen az óra), amiken a tanárnő csak ámult. Kicsit talán meg is enyhült, de azért jó sok házit adott fel.

A nap legjobb része mégiscsak az volt, mikor énekóra elején Ábel kopogott be a terembe, és elkért, hogy ma többet gyakorolhassunk. Villámgyorsan összeszedtem a cuccom, és már rohantam is a csarnok felé.
Beni a lelátó előtt ácsorgott, és mikor meglátott odajött.
--Szia! --ölelt meg, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
Odabújtam hozzá, és legszívesebben el se engedtem volna, annyira jól esett az érintése, de odaszökkent (igen, szökkent!) mellénk Szabina.
--Júj, akkor ti most tényleg jártok? --kapkodta a fejét kettőnk között.
--Igen --mosolyogtam, közben meg elpirultam.
--Bocsi, de nem hittem el, mikor Beni mondta!
Ezen jót nevettem, de aztán megjött Ábel a többi táncossal, és már bele is kezdtünk. Először nagyon lassan mozogtam, sok lépést rontottam, de miután sikerült legyőznöm a fáradságom, minden jól ment.
--Jól van emberek, ez a rész már megy --bólintott Ábel. --De ez még csak két perc, és a műsorunk tíz perces lesz, szóval húzzunk bele!
Átvettünk még egy részt a koreográfiából, átszerveztünk egy-két dolgot, megbeszéltük a helycserét (hátsó sor előre, első sor hátra), és több órányi gyakorlás után a tanárunk végre elengedett minket.   
--Elkísérjelek? --kérdezte a kapu előtt Beni.
Felnéztem a sötét felhőkkel borított égre és a kísérteties ködbe burkolózó utcára, majd bólintottam. Még csak fél öt körül jár az idő, mégis olyan, mintha már este lenne. Pedig ez még csak november! Fúú, de utálom.   
Örültem a társaságnak, elmeséltem a napomat Beninek, majd ő is mesélt az óráiról, és mire észbe kaptunk, már a házunk előtt álltunk.
--Köszi, hogy eljöttél velem --néztem a szemébe.
--Bármikor --fogta meg a kezem.
Ő is mélyen a szemembe nézett, már átfutott az agyamon, hogy meg fog csókolni... De Patrik épp ezt a pillanatot választotta arra, hogy kihozza a szemetet.
--Hali! Megzavartam valamit? --pislogott felénk teljes lelki nyugalommal.
--Nem, dehogy --motyogta Beni, majd rám nézett. --Holnap találkozunk!
--Rendben szia! --intettem utána, majd bementem. --Mi ez a nagy vidámság? --vontam fel a szemöldököm, mert Patrik arcán idióta vigyor volt.
--Fogalmam sincs mire célzol --vonta meg a vállát, majd biccentett a konyha felé. --Anyáék Janka szülői értekezletén vannak, kaja a hűtőben. És csomagod is jött.
A konyhai pulton ott volt egy halom könyv, amiket még régebben rendeltem magamnak: egy spanyol szótár, néhány kétnyelvű könyv fizikához és kémiához, hogy jobban megértsem a tananyagot, két Vörös Pöttyös könyv (Shiver, Amikor életemben először) és egy regény angolul (Jack London: The Call of The Wild  - A vadon szava). Alig bírtam felemelni őket, de nem akartam kétszer fordulni. A bátyám mosolyogva figyelte a kínlódásomat.
--Nem segítenél? --lihegtem, miközben másztam fel a lépcsőn.
--Nem.
--Kösz, kedves vagy --sóhajtottam.
A szobámba érve már alig tudtam megtartani a könyveket, úgyhogy csak ledobtam őket az asztalomra. Nem volt erőm mindent elrakni, de magamban megfogadtam, hogy holnap rendet teszek.
Még gyorsan tanultam, majd amikor anyáék megjöttek lementem a konyhába, és együtt vacsoráztunk. Csak nagy vonalakban meséltem a napomról, és korán fel is mentem. Ma még gépezni se volt erőm. A két tesi + extra hosszú tánc párosítástól teljesen kikészültem. Fürdés után két perccel már aludtam is.   

Már nem ősz, de még nem is tél