Patrik fél nyolckor parkolt le a suli előtt, de valahogy nem akartam kiszállni a kocsiból. Főleg az zavart, hogy a hó tegnap teljesen elolvadt, így mára csak latyak maradt mindenhol, de olyan rémképzeteim is voltak, hogy a suliban mindenki engem fog majd bámulni, mert tudják, hogy elszöktem otthonról. Ez utóbbi persze lehetetlen, mivel Márk nem pletykálkodott, Lisette pedig maximum a lányoknak mondta el, akikben teljes mértékben megbízom, tudom, hogy nem adták tovább másoknak. Apropó, Márk. Szombaton késő estig nálam volt, mert elaludtam (!) a fejemet a vállára hajtva (!!!). Az volt a szerencsénk, hogy apa nézett be szobámba, és bár meglepődött, de kedveli Márkot, így csak megjegyezte, hogy későre jár, talán ideje lenne haza mennie. El képzelni se tudom, mi lett volna, ha anya nyit be!
A bátyám már rég kiszállt, így én is rávettem magam, hogy elhagyjam az autót. Nem esett se az eső, se a hó, mégis mintha éreztem volna valamit az arcomon. Nem tudom, talán a köd. Nem tűnt túlságosan nagynak, de ezek szerint elég sűrű ahhoz, hogy lehessen érezni. Legalábbis máskor már tapasztaltam hasonlót ilyen időben. Érdekes, talán utána kellene néznem.
Ezen gondolkoztam akkor is, mikor a folyosón szó szerinte belerohantam Márkba.
--Jajj, bocsi!
--Semmi gond --mosolyodott el, mint mindig, amikor meglát. (De elvileg már lemondott rólam, nem? Szóval ez csak baráti gesztus.)
--Hova ilyen sietősen?
--Ja, csak Danival akartam beszélni --mondta, majd rájött, hogy fogalmam sincs kiről beszél, így hozzátette: --Végzős.
--Ja, oké. Egyébként nálam hagytad a CD-d --nyomtam a kezébe a Green Day-albumot.
Már épp válaszolni akart volna, mikor megjelent Beni.
--Heló --köszönt miközben végignézett rajtunk, majd pillantása megállapodott rajtam. --Hol voltál csütörtök-pénteken? A telefonodat se vetted fel egész hétvégén! --mondta felháborodottan.
Én úgy bámultam rá, hogy pislogni is elfelejtettem, Márk arcán pedig látszott, hogy mennyire ideges, és épp nyitotta a száját, mikor valaki a nyakamba borult.
--Annyira aggódtam! --hallottam Lisette hangját a fejem mellől. --Ugye most már minden oké? --nézett rám könnyektől csillogó szemekkel.
Megszólalni se tudtam, annyira meghatódtam azon, hogy Lis így aggódott miattam. Belegondoltam, hogy mit érezhetett. Fordított esetben engem is biztos nyugtalanított volna a tény, hogy a legjobb barátnőm nyom nélkül eltűnt, talán még aludni se tudtam volna.
--Miről van szó? --kapkodta a fejét hármunk között Beni.
--Nem tudja? --nézett rám Lis nagy szemekkel.
--Úgy tűnik nem... --feleltem összezavarodva. Beninél nem jártak a rendőrök? Azt hittem először a barátomnál kerestek, és csak utána kérdezősködtek a haverjaimnál. Számomra az lenne a logikus.
--Mégis miről kéne tudnom?! --kérdezte a barátom most már türelmetlenül.
--Arról, te idióta, hogy a barátnődnek napokra nyoma veszett, és majdnem megfagyott! --kiabálta Márk dühösen.
Azok, akik épp a folyosón jártak idegesen súgtak össze, de most nem volt időm velük foglalkozni, mert Márk és Beni között parázs vita alakult ki. Az előbbi arról magyarázott idegbeteg módon, hogy Beni jobban is törődhetne velem, ha már a "barátom", mert nagyon úgy tűnik, hogy őt nem érdekli semmi más saját magán kívül; erre az utóbbi kontrázott, hogy Márk meg túlságosan is sokat foglalkozik velem, és jobb lenne, hogyha elfelejtene engem örökre. Hitetlenül ráztam a fejem, fogalmam sem volt hogy fajult el idáig a dolog, mikor két perccel ezelőtt még a szökésem volt téma. Sikertelenül szólongattam a fiúkat, és próbáltam legalább az egyik elrángatni onnan, de eszük ágában se volt abbahagyni a veszekedést. Attól féltem, hogy pillanatokon belül összeverekednek, de nagy mákunk volt, Németh Attila épp akkor érkezett meg, és szinte azonnal odapattant a két srác közé.
--Nyugalom fiúk! Mi ez az egész? --Lisette már arrébb állt, hogy az akkor érkező Monónak mesélje el mi történt, a fiúk pedig még mindig egymást méregették gyilkos tekintettel, így a tanár úr szeme megakadt rajtam. --Csak nem miattad kaptak össze? --ráncolta a szemöldökét.
--De, azt hiszem --suttogtam.
Addigra már kisebb tömeg figyelt minket, többek között a bátyám és a haverjai, akik eddig a suli előtt ácsorogtak, de volt ott jónéhány osztály- és évfolyamtárs is. Szinte mindenki a mellette állóval sugdolózott, próbálták kitalálni, hogy mi is történt. Elkaptam egy-két pillantást, és azt is láttam, hogy néhányan felém mutattak. Szóval ennyire egyértelmű volt, hogy rajtam veszekedtek?
--Rendben, fiúk. Ezt majd kulturáltan rendezzétek le, most pedig nyomás órára! --csapott Márk hátára a tanár, majd elment.
A pillantásom találkozott Beniével, aki szeretett volna mondani valamit, de sarkon fordultam, és szó nélkül felmentem a terembe. Szerencsére a mai nyelvtanon nem volt páros feladat, így nem kellett Márkkal sem beszélnem. Egy kicsit talán kínosnak éreztem ezt az egészet, és nem akartam a szemébe nézni, csak miután a lányokkal kitárgyaltunk mindent. Mert ez azért, valljuk be fura volt. Eddig még sosem történt velem hasonló.
A szünetben csak arra volt időm, hogy lepakoljam a táskámat, mert Monó máris karon ragadott, és elkezdett kifelé rángatni. Mivel a mosdóban ilyenkor sokan vannak, így kabátot vettünk, és az udvar egyik eldugott sarkáig meg sem álltunk.
--Na, hallgatunk! --mondta Monó.
Nekik is mondtam pár szót a szökésemről (most már én is így nevezem, pedig ennél sokkal nehezebb definiálni), de főleg Monót leginkább csak M érdekelte. Kérte, hogy meséljek el róla mindent: a haját, a szemét, a testét, a viselkedését, amiket mondott... Szinte elhalmozott a kérdéseivel, aminek többségére nem is tudtam válaszolni.
--Na jó, elég lesz! --szakította félbe Lisette, majd felém fordult. --Inkább azt magyarázd meg, hogy reggel mi történt.
--Hát úgy volt, hogy összefutottam Márkkal a folyosón --kezdtem --, és odaadtam neki valamit, mikor Beni megjelent, és leszúrt engem, hogy miért nem voltam suliban, meg miért nem tudott elérni telefonon. --Paloma felszisszent, és azt hiszem szavak nélkül is egyetértettünk abban, hogy ez durva volt tőle. (Jó, nem tudhatta, hogy mi történt ha nem jártak nála a rendőrök, de akkor is!) --Erre Márk ideges lett, de közben jött oda Lis is, és akkor jött rá Beni, hogy valamiről nagyon lemaradt. Márk ezután kezdett el kiabálni vele.
--Igen, azt pont hallottam! Valami olyasmit értettem, hogy Beni önző, Márk meg túl sokat van veled... --bólogatott Monó.
--Szerintetek most mi legyen? --próbáltam megfogalmazni a fejemben kavargó gondolatokat. --Mármint, haragudnom kellene rájuk?
Ezen a lányok elgondolkodtak egy darabig, és attól féltem, hogy ha nem egyezik a véleményük, akkor nem kapok egységes választ ebben a szünetben, és még egy órát végig kell ülnöm Márkkal úgy, hogy fogalmam sincs miképpen viselkedjek vele.
--Lis? --szóltam félve.
--Hát, szerintem Márknak igaza volt, és Beni tényleg figyelhetne rád jobban is...
--Monó?
--Tudod, hogy én nem kedvelem Benit.
--Paloma? --sóhajtottam végül.
--Egyetértek Lisette-el, viszont a veszekedéssel kapcsolatban meg... Hmm, mindkét fiúnak igaza volt --mondta. --Vagyis, Beni féltékeny! Gondolj csak bele, Márk jobban tudta mi van veled, mint a pasid! És tényleg sok időt töltötök együtt.
--Mert barátok vagyunk --válaszoltam halkan.
--Talán. Tudod, hogy Márk többet akart, és ezt Beni is tudja --hívta fel a figyelmemet erre a fontos tényre. --Szóval csak amiatt haragudhatsz rá, hogy nem tudott az eltűnésedről.
--És Márk?
--Ahogy te mondtad, a barátod. Nem tett semmi rosszat, csak kiállt melletted --vonta meg a vállát.
A beszélgetésünket a csengő szakította félbe, így őrült módon rohantunk vissza a terembe. Meglepődtünk, mivel ofő helyett egy középkorú nő ült az asztalnál. Mint kiderült, ő helyettesít, mivel Kelemennek ma orvoshoz kellett mennie. Nem szidott le minket a késés miatt, csak gyorsan a helyünkre küldött minket. Az órán egyébként beszélgettünk, az ókori rómaiakat hasonlítottuk össze a görögökkel.
Aztán tesiórákon próbáltam láthatatlan maradni, de azért néhányszor Németh Attila rám nézett, és elvigyorodott. Nem, nem tudom mi járt a fejében, de nem is vagyok rá kíváncsi.
A kémia hamar eltelt, csak számoltunk, utána pedig muszáj volt Márkkal beszélnem, mert szó szerint elkapott a folyosón.
--Hé, ugye nem haragszol? --nézett mélyen a szemembe, ami mindig olyan hatással van rám, hogy még a lábaim is beleremegnek.
--Nem --feleltem őszintén. --A barátom vagy, és köszönöm hogy kiálltál értem.
--Szóval... nem bánod, hogy ilyeneket mondtam?
--Hát, kicsit talán durva voltál, és túlreagáltad a dolgot, de a gesztus jól esett --mosolyogtam rá.
--Huh, már féltem, hogy most tényleg megutáltál. Örökre --sóhajtott megkönnyebülten.
Később várt még rám egy beszélgetés, Benivel, de azt addig halogattam, ameddig csak tudtam. Vagyis táncra utolsóként estem be, közvetlenül Ábel előtt, edzés közben meg úgy se lehet társalogni, így Beni csak az óra végén lépett mellém.
--Sajnálom. Nem kellett volna úgy neked esnem.
--Furcsállom, hogy nem tudtad, mi történt. Lisette-et felkeresték a rendőrök --feleltem hűvösen.
--És Márk is tudta, micsoda véletlen...
--Miről beszélsz? --Ezt nem értettem. Mire célzott? --Te most féltékeny vagy?
--Szerinted nincs mire? --emelte fel a hangját. --Talán azt állította, hogy túl van rajtad, de még a vak is látja, hogy ez nem igaz! És te csak adod alá a lovat azzal, hogy barátodnak tekinted!
--Na jó, ezt most fejezd be --kértem higgadtan.
Közben megcsörrent a mobilom, így elfordultam, hogy felvegyem. A bátyám volt az, közölte, hogy itt vár a suli előtt már egy ideje, siessek, hogyha nem akarok újabb balhét otthon.
--Figyelj --fordultam vissza Benihez --, talán igazad van, de én téged szeretlek. Kérlek, gondolkozz el azon, hogy miket mondtál, mert volt, ami rosszul esett.
Nem vártam meg, mit reagál Beni, csak kisiettem az épületből. A kocsiban Patrik első kérdése az volt, hogy mi történt reggel, de én csak megráztam a fejem, és közöltem, hogy nem akarok róla beszélni.
A bátyám már rég kiszállt, így én is rávettem magam, hogy elhagyjam az autót. Nem esett se az eső, se a hó, mégis mintha éreztem volna valamit az arcomon. Nem tudom, talán a köd. Nem tűnt túlságosan nagynak, de ezek szerint elég sűrű ahhoz, hogy lehessen érezni. Legalábbis máskor már tapasztaltam hasonlót ilyen időben. Érdekes, talán utána kellene néznem.
Ezen gondolkoztam akkor is, mikor a folyosón szó szerinte belerohantam Márkba.
--Jajj, bocsi!
--Semmi gond --mosolyodott el, mint mindig, amikor meglát. (De elvileg már lemondott rólam, nem? Szóval ez csak baráti gesztus.)
--Hova ilyen sietősen?
--Ja, csak Danival akartam beszélni --mondta, majd rájött, hogy fogalmam sincs kiről beszél, így hozzátette: --Végzős.
--Ja, oké. Egyébként nálam hagytad a CD-d --nyomtam a kezébe a Green Day-albumot.
Már épp válaszolni akart volna, mikor megjelent Beni.
--Heló --köszönt miközben végignézett rajtunk, majd pillantása megállapodott rajtam. --Hol voltál csütörtök-pénteken? A telefonodat se vetted fel egész hétvégén! --mondta felháborodottan.
Én úgy bámultam rá, hogy pislogni is elfelejtettem, Márk arcán pedig látszott, hogy mennyire ideges, és épp nyitotta a száját, mikor valaki a nyakamba borult.
--Annyira aggódtam! --hallottam Lisette hangját a fejem mellől. --Ugye most már minden oké? --nézett rám könnyektől csillogó szemekkel.
Megszólalni se tudtam, annyira meghatódtam azon, hogy Lis így aggódott miattam. Belegondoltam, hogy mit érezhetett. Fordított esetben engem is biztos nyugtalanított volna a tény, hogy a legjobb barátnőm nyom nélkül eltűnt, talán még aludni se tudtam volna.
--Miről van szó? --kapkodta a fejét hármunk között Beni.
--Nem tudja? --nézett rám Lis nagy szemekkel.
--Úgy tűnik nem... --feleltem összezavarodva. Beninél nem jártak a rendőrök? Azt hittem először a barátomnál kerestek, és csak utána kérdezősködtek a haverjaimnál. Számomra az lenne a logikus.
--Mégis miről kéne tudnom?! --kérdezte a barátom most már türelmetlenül.
--Arról, te idióta, hogy a barátnődnek napokra nyoma veszett, és majdnem megfagyott! --kiabálta Márk dühösen.
Azok, akik épp a folyosón jártak idegesen súgtak össze, de most nem volt időm velük foglalkozni, mert Márk és Beni között parázs vita alakult ki. Az előbbi arról magyarázott idegbeteg módon, hogy Beni jobban is törődhetne velem, ha már a "barátom", mert nagyon úgy tűnik, hogy őt nem érdekli semmi más saját magán kívül; erre az utóbbi kontrázott, hogy Márk meg túlságosan is sokat foglalkozik velem, és jobb lenne, hogyha elfelejtene engem örökre. Hitetlenül ráztam a fejem, fogalmam sem volt hogy fajult el idáig a dolog, mikor két perccel ezelőtt még a szökésem volt téma. Sikertelenül szólongattam a fiúkat, és próbáltam legalább az egyik elrángatni onnan, de eszük ágában se volt abbahagyni a veszekedést. Attól féltem, hogy pillanatokon belül összeverekednek, de nagy mákunk volt, Németh Attila épp akkor érkezett meg, és szinte azonnal odapattant a két srác közé.
--Nyugalom fiúk! Mi ez az egész? --Lisette már arrébb állt, hogy az akkor érkező Monónak mesélje el mi történt, a fiúk pedig még mindig egymást méregették gyilkos tekintettel, így a tanár úr szeme megakadt rajtam. --Csak nem miattad kaptak össze? --ráncolta a szemöldökét.
--De, azt hiszem --suttogtam.
Addigra már kisebb tömeg figyelt minket, többek között a bátyám és a haverjai, akik eddig a suli előtt ácsorogtak, de volt ott jónéhány osztály- és évfolyamtárs is. Szinte mindenki a mellette állóval sugdolózott, próbálták kitalálni, hogy mi is történt. Elkaptam egy-két pillantást, és azt is láttam, hogy néhányan felém mutattak. Szóval ennyire egyértelmű volt, hogy rajtam veszekedtek?
--Rendben, fiúk. Ezt majd kulturáltan rendezzétek le, most pedig nyomás órára! --csapott Márk hátára a tanár, majd elment.
A pillantásom találkozott Beniével, aki szeretett volna mondani valamit, de sarkon fordultam, és szó nélkül felmentem a terembe. Szerencsére a mai nyelvtanon nem volt páros feladat, így nem kellett Márkkal sem beszélnem. Egy kicsit talán kínosnak éreztem ezt az egészet, és nem akartam a szemébe nézni, csak miután a lányokkal kitárgyaltunk mindent. Mert ez azért, valljuk be fura volt. Eddig még sosem történt velem hasonló.
A szünetben csak arra volt időm, hogy lepakoljam a táskámat, mert Monó máris karon ragadott, és elkezdett kifelé rángatni. Mivel a mosdóban ilyenkor sokan vannak, így kabátot vettünk, és az udvar egyik eldugott sarkáig meg sem álltunk.
--Na, hallgatunk! --mondta Monó.
Nekik is mondtam pár szót a szökésemről (most már én is így nevezem, pedig ennél sokkal nehezebb definiálni), de főleg Monót leginkább csak M érdekelte. Kérte, hogy meséljek el róla mindent: a haját, a szemét, a testét, a viselkedését, amiket mondott... Szinte elhalmozott a kérdéseivel, aminek többségére nem is tudtam válaszolni.
--Na jó, elég lesz! --szakította félbe Lisette, majd felém fordult. --Inkább azt magyarázd meg, hogy reggel mi történt.
--Hát úgy volt, hogy összefutottam Márkkal a folyosón --kezdtem --, és odaadtam neki valamit, mikor Beni megjelent, és leszúrt engem, hogy miért nem voltam suliban, meg miért nem tudott elérni telefonon. --Paloma felszisszent, és azt hiszem szavak nélkül is egyetértettünk abban, hogy ez durva volt tőle. (Jó, nem tudhatta, hogy mi történt ha nem jártak nála a rendőrök, de akkor is!) --Erre Márk ideges lett, de közben jött oda Lis is, és akkor jött rá Beni, hogy valamiről nagyon lemaradt. Márk ezután kezdett el kiabálni vele.
--Igen, azt pont hallottam! Valami olyasmit értettem, hogy Beni önző, Márk meg túl sokat van veled... --bólogatott Monó.
--Szerintetek most mi legyen? --próbáltam megfogalmazni a fejemben kavargó gondolatokat. --Mármint, haragudnom kellene rájuk?
Ezen a lányok elgondolkodtak egy darabig, és attól féltem, hogy ha nem egyezik a véleményük, akkor nem kapok egységes választ ebben a szünetben, és még egy órát végig kell ülnöm Márkkal úgy, hogy fogalmam sincs miképpen viselkedjek vele.
--Lis? --szóltam félve.
--Hát, szerintem Márknak igaza volt, és Beni tényleg figyelhetne rád jobban is...
--Monó?
--Tudod, hogy én nem kedvelem Benit.
--Paloma? --sóhajtottam végül.
--Egyetértek Lisette-el, viszont a veszekedéssel kapcsolatban meg... Hmm, mindkét fiúnak igaza volt --mondta. --Vagyis, Beni féltékeny! Gondolj csak bele, Márk jobban tudta mi van veled, mint a pasid! És tényleg sok időt töltötök együtt.
--Mert barátok vagyunk --válaszoltam halkan.
--Talán. Tudod, hogy Márk többet akart, és ezt Beni is tudja --hívta fel a figyelmemet erre a fontos tényre. --Szóval csak amiatt haragudhatsz rá, hogy nem tudott az eltűnésedről.
--És Márk?
--Ahogy te mondtad, a barátod. Nem tett semmi rosszat, csak kiállt melletted --vonta meg a vállát.
A beszélgetésünket a csengő szakította félbe, így őrült módon rohantunk vissza a terembe. Meglepődtünk, mivel ofő helyett egy középkorú nő ült az asztalnál. Mint kiderült, ő helyettesít, mivel Kelemennek ma orvoshoz kellett mennie. Nem szidott le minket a késés miatt, csak gyorsan a helyünkre küldött minket. Az órán egyébként beszélgettünk, az ókori rómaiakat hasonlítottuk össze a görögökkel.
Aztán tesiórákon próbáltam láthatatlan maradni, de azért néhányszor Németh Attila rám nézett, és elvigyorodott. Nem, nem tudom mi járt a fejében, de nem is vagyok rá kíváncsi.
A kémia hamar eltelt, csak számoltunk, utána pedig muszáj volt Márkkal beszélnem, mert szó szerint elkapott a folyosón.
--Hé, ugye nem haragszol? --nézett mélyen a szemembe, ami mindig olyan hatással van rám, hogy még a lábaim is beleremegnek.
--Nem --feleltem őszintén. --A barátom vagy, és köszönöm hogy kiálltál értem.
--Szóval... nem bánod, hogy ilyeneket mondtam?
--Hát, kicsit talán durva voltál, és túlreagáltad a dolgot, de a gesztus jól esett --mosolyogtam rá.
--Huh, már féltem, hogy most tényleg megutáltál. Örökre --sóhajtott megkönnyebülten.
Később várt még rám egy beszélgetés, Benivel, de azt addig halogattam, ameddig csak tudtam. Vagyis táncra utolsóként estem be, közvetlenül Ábel előtt, edzés közben meg úgy se lehet társalogni, így Beni csak az óra végén lépett mellém.
--Sajnálom. Nem kellett volna úgy neked esnem.
--Furcsállom, hogy nem tudtad, mi történt. Lisette-et felkeresték a rendőrök --feleltem hűvösen.
--És Márk is tudta, micsoda véletlen...
--Miről beszélsz? --Ezt nem értettem. Mire célzott? --Te most féltékeny vagy?
--Szerinted nincs mire? --emelte fel a hangját. --Talán azt állította, hogy túl van rajtad, de még a vak is látja, hogy ez nem igaz! És te csak adod alá a lovat azzal, hogy barátodnak tekinted!
--Na jó, ezt most fejezd be --kértem higgadtan.
Közben megcsörrent a mobilom, így elfordultam, hogy felvegyem. A bátyám volt az, közölte, hogy itt vár a suli előtt már egy ideje, siessek, hogyha nem akarok újabb balhét otthon.
--Figyelj --fordultam vissza Benihez --, talán igazad van, de én téged szeretlek. Kérlek, gondolkozz el azon, hogy miket mondtál, mert volt, ami rosszul esett.
Nem vártam meg, mit reagál Beni, csak kisiettem az épületből. A kocsiban Patrik első kérdése az volt, hogy mi történt reggel, de én csak megráztam a fejem, és közöltem, hogy nem akarok róla beszélni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése