A nap 2. része :)
Sosem hittem volna, hogy anya ilyen könnyen elenged korizni. Pedig de! Mikor meghallotta, hogy Benivel lesz a program rögtön rábólintott. Bezzeg ha valamelyik barátommal akartam volna menni, akkor a könyörgés se használt volna. De anya már csak ilyen kiszámíthatatlan, és furcsa mód Benit imádja, jobban mint bárki mást a haverjaim közül.
Bár a hó sajnos nem esett, az idő szerencsére újra hidegre fordult, és a Balaton elég rendesen befagyott a környékünkön. Beni fél tízre jött értem, majd kézen fogva mentünk a buszmegállóhoz (senki nem akart elvinni minket). Viszonylag hamar leértünk a kijelölt koripályához, és nem is voltak olyan sokan. Biztosan napot takaró sűrű szürke felhők miatt. Ezek garantálták, hogy a jég nem fog megolvadni, de azért ilyen időben nem a legkellemesebb kint lenni. (Engem igazából nem zavar, bármikor képes vagyok korcsolyát húzni, ez az egyik kedvenc téli elfoglaltságom.)
Pár óráig csúszkáltunk kézen fogva, és rengeteget röhögtünk azon, hogy Beni egyensúlyérzéke nem a legjobb, így percenként kellett utánakapnom, nehogy engem is lerántson. Persze így is volt néhány csúnya esésünk, de csak nevettünk az egészen.
Mikor már kellően átfagytunk, akkor egy padon ülve teát ittunk és kürtős kalácsot ettünk.
A korikat csak kölcsönöztük, így egy hirtelen ötlettől vezérelve nem haza, hanem a pláza felé vettük az irányt. Még csak kora délután volt, így anyéáknak se volt ellenvetésük (természetesen felhívtam őket).
--Hűű, itt aztán meleg van --vette le a kabátját Beni.
--Igen --válaszoltam, miközben épp a sálamtól próbáltam megszabadulni. --Most merre?
--Nem tudom. Kaja? Vagy lenne kedved mozizni?
--Az az igazság, hogy nem sok pénz van nálam --szomorodtam el a gondolatra, hogy a maradék zsebpénzem szinte semmire se elég.
--Nem gond, meghívlak.
--Á, nem kell, tényleg --bizonygattam.
--De én szeretném --mosolyodott el, majd adott egy puszit.
--Hát, akkor köszi.
Először felmentünk megnézni, hogy érdemes-e beülni valamire. Láttunk pár jó filmet, de korhatárosak voltak, és nem engedtek volna be minket, így nehéz döntés előtt álltunk. Nézhettünk volna rajzfilmet (sosem lehetsz elég idős hozzájuk), meg aztán volt egy romantikus történet, vagy egyszerűen csak kajálunk. Az utóbbi kettő volt a reális lehetőség, de nem akartam beleszólni, így elmentem mosdóba, Benire hagyva a választást.
--Na? Mi lesz? --kérdeztem mikor visszatértem. Amúgy arra jöttem rá, hogy mosdóba nem jó ötlet egyedül menni, mert a plázacicáktól nem férek oda a kézmosóhoz, ezért jól jön egy enyhén erőszakos barátnő (Monó simán arrébb taszigálta volna őket).
--Bocs, de ha mindenáron meg akarod nézni a Szilveszter éjjelt, akkor azt a lányokkal kell tenned. Ezt még a kedvedért se vállalom be --mondta, mire elnevettem magam. --Inkább együnk!
Beültünk a mekibe, és elég sokáig beszélgettünk. Nem is emlékszem mikor töltöttünk ennyi időt együtt utoljára. Jól éreztem magam, összességében ez egy csodálatos nap volt.
Apa hat körül jött értem, és bár remek a kapcsolatunk, azért nem akartam a randimról mesélni neki. Égtem a vágytól, hogy világgá kürtöljem mennyire szuper napom volt, így otthon leültem a konyhában, ahol anya és Janka sütöttek. Gondoltam megpróbálok újra normális kapcsolatot kialakítani anyával.
--Hihetetlen volt ez a nap --kezdtem, de csak akkor folytattam, mikor a hallgatóságom mosolyogva bólintott. --Korizás közben halálra fagytunk, de nagyon sokat nevettem Beni bénázásán, és hát utána teát ittunk meg kürtős kalácsot ettünk. Hangulatos volt. Aztán a plázában filmet akartunk nézni, de nem találtunk olyat, ami mindkettőnknek megfelelt volna, így csak beültünk a mekibe és dumáltunk.
--És ebbe mi volt a jó? --kérdezte Janka. --A korizáson kívül semmi érdekeset nem csináltatok!
--Tudod, nem az a lényeg, hogy mit csináltunk, hanem az, hogy együtt voltunk --magyaráztam. --Majd egyszer te is megérted.
--Szóval jól megvagytok Benivel? --kérdezte anya, mire csak bólintottam. --Semmi nézeteltérés? --faggatott tovább. Első gondolatom az volt, hogy tud a hétfőről, de mivel ezt nem tartottam valószínűnek, így maradt az a lehetőség, hogy pusztán kíváncsi. Amit nem bántam, mert az utóbbi időben úgyis mindig csak veszekedtünk, és jól esik, hogy végre normális hangon beszélt velem.
--Hát, azok mindig vannak, de megoldottuk.
--Ennek örülök. Kedvelem Benjámint --mondta anya, és még hozzá akart tenni valamit, de meglátta Cirmost a pulton. --Ó, ne. Sicc, sicc! Menj le! Sicc!
Anya kergette a macskát, a húgom megállás nélkül nevetett, én meg úgy döntöttem, hogy felmegyek a szobámba. Megfürödtem, majd egy jó könyv társaságában befeküdtem az ágyba.
Bár a hó sajnos nem esett, az idő szerencsére újra hidegre fordult, és a Balaton elég rendesen befagyott a környékünkön. Beni fél tízre jött értem, majd kézen fogva mentünk a buszmegállóhoz (senki nem akart elvinni minket). Viszonylag hamar leértünk a kijelölt koripályához, és nem is voltak olyan sokan. Biztosan napot takaró sűrű szürke felhők miatt. Ezek garantálták, hogy a jég nem fog megolvadni, de azért ilyen időben nem a legkellemesebb kint lenni. (Engem igazából nem zavar, bármikor képes vagyok korcsolyát húzni, ez az egyik kedvenc téli elfoglaltságom.)
Pár óráig csúszkáltunk kézen fogva, és rengeteget röhögtünk azon, hogy Beni egyensúlyérzéke nem a legjobb, így percenként kellett utánakapnom, nehogy engem is lerántson. Persze így is volt néhány csúnya esésünk, de csak nevettünk az egészen.
Mikor már kellően átfagytunk, akkor egy padon ülve teát ittunk és kürtős kalácsot ettünk.
A korikat csak kölcsönöztük, így egy hirtelen ötlettől vezérelve nem haza, hanem a pláza felé vettük az irányt. Még csak kora délután volt, így anyéáknak se volt ellenvetésük (természetesen felhívtam őket).
--Hűű, itt aztán meleg van --vette le a kabátját Beni.
--Igen --válaszoltam, miközben épp a sálamtól próbáltam megszabadulni. --Most merre?
--Nem tudom. Kaja? Vagy lenne kedved mozizni?
--Az az igazság, hogy nem sok pénz van nálam --szomorodtam el a gondolatra, hogy a maradék zsebpénzem szinte semmire se elég.
--Nem gond, meghívlak.
--Á, nem kell, tényleg --bizonygattam.
--De én szeretném --mosolyodott el, majd adott egy puszit.
--Hát, akkor köszi.
Először felmentünk megnézni, hogy érdemes-e beülni valamire. Láttunk pár jó filmet, de korhatárosak voltak, és nem engedtek volna be minket, így nehéz döntés előtt álltunk. Nézhettünk volna rajzfilmet (sosem lehetsz elég idős hozzájuk), meg aztán volt egy romantikus történet, vagy egyszerűen csak kajálunk. Az utóbbi kettő volt a reális lehetőség, de nem akartam beleszólni, így elmentem mosdóba, Benire hagyva a választást.
--Na? Mi lesz? --kérdeztem mikor visszatértem. Amúgy arra jöttem rá, hogy mosdóba nem jó ötlet egyedül menni, mert a plázacicáktól nem férek oda a kézmosóhoz, ezért jól jön egy enyhén erőszakos barátnő (Monó simán arrébb taszigálta volna őket).
--Bocs, de ha mindenáron meg akarod nézni a Szilveszter éjjelt, akkor azt a lányokkal kell tenned. Ezt még a kedvedért se vállalom be --mondta, mire elnevettem magam. --Inkább együnk!
Beültünk a mekibe, és elég sokáig beszélgettünk. Nem is emlékszem mikor töltöttünk ennyi időt együtt utoljára. Jól éreztem magam, összességében ez egy csodálatos nap volt.
Apa hat körül jött értem, és bár remek a kapcsolatunk, azért nem akartam a randimról mesélni neki. Égtem a vágytól, hogy világgá kürtöljem mennyire szuper napom volt, így otthon leültem a konyhában, ahol anya és Janka sütöttek. Gondoltam megpróbálok újra normális kapcsolatot kialakítani anyával.
--Hihetetlen volt ez a nap --kezdtem, de csak akkor folytattam, mikor a hallgatóságom mosolyogva bólintott. --Korizás közben halálra fagytunk, de nagyon sokat nevettem Beni bénázásán, és hát utána teát ittunk meg kürtős kalácsot ettünk. Hangulatos volt. Aztán a plázában filmet akartunk nézni, de nem találtunk olyat, ami mindkettőnknek megfelelt volna, így csak beültünk a mekibe és dumáltunk.
--És ebbe mi volt a jó? --kérdezte Janka. --A korizáson kívül semmi érdekeset nem csináltatok!
--Tudod, nem az a lényeg, hogy mit csináltunk, hanem az, hogy együtt voltunk --magyaráztam. --Majd egyszer te is megérted.
--Szóval jól megvagytok Benivel? --kérdezte anya, mire csak bólintottam. --Semmi nézeteltérés? --faggatott tovább. Első gondolatom az volt, hogy tud a hétfőről, de mivel ezt nem tartottam valószínűnek, így maradt az a lehetőség, hogy pusztán kíváncsi. Amit nem bántam, mert az utóbbi időben úgyis mindig csak veszekedtünk, és jól esik, hogy végre normális hangon beszélt velem.
--Hát, azok mindig vannak, de megoldottuk.
--Ennek örülök. Kedvelem Benjámint --mondta anya, és még hozzá akart tenni valamit, de meglátta Cirmost a pulton. --Ó, ne. Sicc, sicc! Menj le! Sicc!
Anya kergette a macskát, a húgom megállás nélkül nevetett, én meg úgy döntöttem, hogy felmegyek a szobámba. Megfürödtem, majd egy jó könyv társaságában befeküdtem az ágyba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése