December 15., Csütörtök

Nincs ahhoz fogható érzés, mikor reggel mosolyogva ébredsz, és ez a vidámság meghatározza az egész napodat, bármi is történjen közben. Velem pont ez volt a helyzet ma.

Első csengetésre kinyomtam az ébresztőmet, majd a sötétség ellenére szó szerint felpattantam. A földön szétszórt cuccaimban (párnák, cipők, tankönyvek) bukdácsolva mentem ki a fürdőbe, ahol aztán hosszú percekig tollászkodhattam a tükör előtt - mostanában csak nekem van erőm korán kelni, így nincs aki sürgessen. A konyhába leérve még mindig nem találkoztam senkivel, így kénytelen voltam egyedül felkutatni a kenyérpirítót. Jó nagy zajjal járt, mit ne mondjak.

Már a táskámat is lehoztam az emeletről, mikor a szüleim reggeliztek. Gyorsan üdvözöltem őket, összekócoltam Janka amúgy is kócos haját, majd elindultam a suliba. Ma kénytelen voltam gyalog menni, mivel Patriknak nem volt első órája. Máskor talán irigykedtem volna, de ma még örültem is annak, hogy sétálhatok. Nyirkos idő volt köddel, az orromig se láttam, így nagyon kellett figyelnem hova lépek. Épp ezért lepődtem meg, mikor valaki megbökte a hátam. Gondolhattam volna, hogy Márk az (csak ő lakik ismerős a környéken), mégis akkorát ugrottam, hogy a barátom percekig röhögött rajtam.

--Bocsi, de ez haláli volt --támaszkodott a vállamra nevetve.

--Örülök, hogy ilyen jól szórakozol azon, hogy majdnem szívinfarktust kaptam! --mondtam sértődöttséget tettetve.

--Jó, tényleg bocsi. De ugye nem haragszol? Hmm? Hmm? Hmm? --kérdezgetett folyamatosan, mivel nem válaszoltam. Még a fejemet is elfordítottam, de esélyem se volt ellene, mert beállt elém. --Szóval?

--Jajj, dehogy haragszom! --mosolyogtam rá. --Csak vicces volt nézni, ahogy azon görcsölsz, hogy most megutáltalak-e.

--Ezt nem hiszem el --lökött arrébb vállal, amolyan baráti stílusban.

Miközben ezen nevettünk, eszembe se jutott a tegnapi nap. Azt hittem Gabó szavai rányomják a bélyegüket az egész hetemre, de még az se rontotta el a kedvem, mikor megláttam őt is a suli felé közeledni. Nem éreztem az ég világon semmit. Ha nincs Márk, talán a szavai jobban fájtak volna, de így csak felületi sebeket ejtettek rajtam, amik pár óra múlva már el is tűntek az emlékükkel együtt. Mintha semmi se történt volna. És talán ez így is van rendjén. Az életben nagyon sok olyan dolgot fognak még nekem mondani, amik - ha igazak, ha nem - fájni fognak. Nem szabad mindenen kiborulnom, mert akkor sírással tölteném az időmet. És én nem akarom elvesztegetni az életemet. Élvezni akarom a fiatalságomat, ameddig csak lehet.

Nem tudom mennyire illik ehhez a gondolkodáshoz, de egyszerűen levegőnek néztem Gabót. Ő se próbált meg beszélgetést kezdeményezni (hogy esetleg bocsánatot kérjen), de ezt nem is csodálom: Márk elővette a gyilkos pillantását, amit Benivel szemben is rendszeresen alkalmaz.

A suli folyosóján aztán számomra meglepő dolog történt: az egyik pillanatban Márk arrébb lépett, majd az őt köszöntő Zsani megcsókolta! Gyorsan elfordítottam a fejem, mert nem akartam bámulni, de azért szíven ütött a dolog. Sejtettem én, hogy járnak, de azért titkon (még magamnak se mertem bevallani) reméltem, hogy nincs köztük semmi. Nem értem, miért érzek így. Hisz Márk is csak a barátom, pont úgy, mint Paloma, és annak örülök, hogy ő együtt van Rafival, szóval ugyanúgy örülnöm kéne most is... De nem. Valamiért megint csak azt a furcsa szorítást tapasztaltam a mellkasomban, amit pár nappal ezelőtt is, csak most sokkal erősebben. Nem, már nem igazodok ki saját magamon se.

Mint minden csütörtökön, ma is osztályfőnöki órával kezdtünk, és Kelemennek szokás szerint rengeteg mondanivalója volt, az is legfőképp a tegnapi napról. Először leszidta Gabót és Tomit, amiért másokat piszkálnak, majd bocsánatot kellett kérniük mindenkitől, akit valaha megbántottak (Gabónak tőlem is, de nem tűnt túl őszintének). Ezzel kapcsolatban kábé húsz percet beszélt arról, hogy nem vagyunk egyformák, de ez nem azt jelenti, hogy bántani kell másokat ezért, mert nem olyanok, mint például a filmek által mutatott szépségideál. (Ezen, és még pár másik mondaton sokáig kellett gondolkoznom, hogy felfogjam mit jelentenek, mert az ofő imádja a többszörösen összetett mondatokat, és azért ezekhez elég korán volt.) Volt még szó az erőszakos viselkedésről is (ez célzás volt Márknak), a félévi jegyekről, hogy még javítsunk szünet előtt, illetve a bálról, hogy az osztályunkból fellép-e valaki. Nagyon meglepődtem, mikor Ági feltette a kezét! Kiderült, hogy ő zongorázni fog. Eddig nem is tudtam, hogy játszik valamilyen hangszeren. Kíváncsi leszek rá. :)

Az első szünetben felvittem a cuccom az angolteremhez, majd Lisette-el kimentünk a folyosóra beszélgetni. Elmondtam neki, hogy láttam Márkot Zsanival... Kicsit felháborodott azon, hogy pont egy ilyen lányt talált magának. Egyetértettem vele, és arra a következtetésre jutottam, hogy biztos ezért az a furcsa érzés, ha rágondolok. (Szóval örülnék neki, ha találna valaki hozzá illőt, és boldog lenne vele, de pont Zsani... Nem, azt nem.)

--Képzeld, hívott este Monó --mesélte Lis. --Azt tanácsolta, hogy a bálra vegyük meg a ruhát, mert nála töltjük a szilvesztert...

--Ezt kijelentette, vagy kérdezte? --szakítottam félbe.

--Kijelentette --mosolyodott el. --Na, de azért, mert az apjának lesz valamilyen fogadása, és muszáj rendesen felöltözni. Semmi farmer, vagy esetleg szoknya: csakis ruha. Igazából kérte, hogy menjünk, mert neki mindenképp ott kell lennie, és nem akar unatkozni.

--Értem. Hát majd megkérdezem otthon, de szerintem biztos elengednek.

--Oké. Amúgy arra gondoltam, hogy suli után bemehetnénk a városközpontba nézelődni egy kicsit --vetette fel az ötletet. --Tudod, ruhák, meg karácsonyi ajándékok, szóval ilyesmi.

--Majd írok anyának következő szünetben --mondtam, aztán visszamentem a terembe, mert megszólalt a csengő.  

Valamiért ma egy elég vidám angolunk volt, énekeltünk, és lefordítottuk a zenék szövegét. Volt karácsonyi szám (Jingle Bells természetesen...), Green Day a fiúk kedvéért, Beatles (biztos a tanárnő szereti), néhány szerelmes Taylor Swift-dal a lányoknak, meg valami ismeretlen borzalom. És rájöttünk arra, hogy Miss Bone-nak tök jó hangja van! Ő kezdte az éneklést, meg segített eltalálni a dallamot, így vettük észre. Meg az is kiderült, hogy bár általában szigorú, és sokat követel, de igazából aranyos és kedves, főleg a laza, játékos órákon (gondolom ilyen lehet sulin kívül is). 

A nap további része is gyorsan telt, a legtöbb szünetet az udvaron töltöttük, mert kicsit túl sok volt az energiám, így kellett egy kis séta. A többiek próbálták ezt tolerálni, de persze egy idő után elegük lett belőlem, így föci előtt már egyedül mentem ki. Szerencsém volt, Beni épp tesiről jött, de mikor meglátott, rögtön mellé lépett. Egy csókkal köszöntött, és még utána is percekig álltunk egymás karjaiban. A vállába fúrtam a fejem, és beszívtam az illatát: tesi után megfürödhetett, mert üdítő, citrusos illatot árasztott. Annyira jó érzés volt átölelni!

--Mitől van ilyen jó kedved? --kérdezte arra utalva, hogy ugrándozva mentem mellette, miközben kéz a kézben sétáltunk a suli felé.
--Nem tudom, csak úgy --feleltem vigyorogva.
--Az jó --mosolygott rám, gondolom nem volt teljesen biztos benne, hogy a barátnője normális.
Már léptünk volna be az ajtón, mikor valaki Beni nevét kiáltotta. Megfordultam, és egy számomra ismeretlen fiút láttam felénk közeledni, akiről kiderült, hogy Beni osztálytársa és egyben legjobb barátja: Tibi. Miután bemutatkozott, együtt mentünk a B-sek terméhez, közben pedig jól megnéztem magamnak ezt a Tibort. Viszonylag alacsony srác, párcentis hajjal és sötétbarna szemekkel, és imád viccelődni. Az alatt a pár perc alatt, amit a folyosón sétálva töltöttünk, legalább húsz poént sütött el. Egyszer összenéztünk Benivel, és kábé az volt a tekintetében: Tudom, hogy egy kicsit zakkant, de azért én kedvelem.
A termük előtt szerettem volna elköszönni Benitől, de Tibi nem akarta abbahagyni a dumálást. Már köhögtem, a pillantásommal próbáltam jelezni, hogy hagyjon minket kettesben, de nem vette az adást.
--Tibi! Nem kell neked házit írnod? --kérdezte tőle Beni.
--Nem volt --legyintett --, tudod, dogát írtunk.  
--És nincs valami dolgot még óra előtt? --célozgatott tovább Beni.
--Nem, nincs.
--Ajj, a fenébe, Tibi! Kettesbe maradhatnék végre a barátnőmmel?
--Ó, hát miért nem ezt mondod? --röhögte el magát Tibi, majd végre bement.
--Bocs --nézett rám Beni. --Amúgy jófej, meg minden.
Erre nem reagáltam semmit, csak adtam egy puszit a szájára, és megfordultam. Ahogy sejtettem, Beni megragadta a karom, magához húzott, és megcsókolt. Azután már tényleg rohannom kellet, hogy még Carl előtt beérjek órára. 

Három körül léptünk ki Lisette-el és Palomával a suli kapuján, de már sötét volt az égen lévő felhők miatt. Még nem esett a hó, de az idő elég hűvös volt hozzá. Anya szó nélkül elengedett központba a csajokkal, aminek nagyon örültem. Jó volt sétálgatni, és bámulni a kirakatokat, közben meg beszélgetni. Szóba került mindenféle: Márk és Zsani, a téli bál, a szilveszter Monónál, illetve lehetséges pasikat kerestünk Lisnek. :)
Először egy aprócska ajándékboltba mentünk be, ahol a rokonainknak kerestünk valamit (bármit!) karácsonyra. Végül, csak egy hógömböt vettem Jankának, de Palomának és Lisnek sikerült mindent elintézniük már most. Vajon én mit adok anyáéknak és Patriknak? Ötletem sincs.
--Hűűű, ide menjünk be! --kiáltott fel Lis, mikor elmentünk egy viszonylag olcsó ruhabolt előtt, aminek a kirakatában báli ruhák voltak. Mi még fel se eszméltünk, mikor már be is lépett az ajtón, úgy kellett utánarohannunk.
--Azta --ámultam el, mikor megláttam az üzlet díszítését. Már teljes volt a karácsonyi hangulat: a magnóból Last Christmas szólt éppen, a fogasok felett mindenhol színes girlandok voltak, a pénztár fölé pedig piros gömbök (karácsonyfadíszek) voltak felaggatva.
Az eladó megkérdezte, hogy miben segíthet, mi pedig röviden felvázoltuk neki az eseményt, amire ruhát keresünk. Perceken belül egy tucatnyi gönccel a kezeinkben vonultunk a próbafülkékbe, majd egymás között cserélgetve próbáltuk megtalálni a tökéletest. Talán fél órát töltöttünk bent, de Paloma nem talált megfelelőt, én meg nem tudtam dönteni egy kék és egy zöld ruha között. Lis volt az egyetlen, aki már most megvette, jobban mondta félrerakatta, az ő ruciját: egy rózsaszín-fekete csíkos, térdig érő ruhát, ami szerintem teljesen hétköznapi, bármikor felvenném suliba is, de ha Lisette-nek ez tetszik, én nem szólok bele.
Ezután még sétáltunk egy kicsit a főtéren, mert annyira gyönyörű ott minden! Középen egy hatalmas, feldíszített karácsonyfa állt, körben, a padok melletti kis fákon pedig világító égősorok voltak. Mindez sötétben valóban hangulatos volt, ha nem lett volt olyan hideg le is ültünk volna, de így csak mentünk egy kört, és vettünk sült gesztenyét egy árustól.
Hatalmas öleléssel búcsúztunk el egymástól a lányokkal, kábé ugyanakkor jöttek mindhármunkért. És bár holnapra elég sok házit kaptunk, de nem bántam meg, hogy eljöttünk csavarogni egy kicsit.