November 21., Hétfő

--Minden rendben? Egész hétvégén nem is hívtál --támadott le Beni reggel a suli ajtajában. Kijelentése elég igazságtalan volt, mivel ő is felhívhatott volna, de nem akartam veszekedéssel kezdeni a hetet, úgyhogy ezt nem mondtam ki hangosan.

--Bocsi, csak nálam aludt Lilla, az egyik régi barátnőm... --Ez igaz, bár szombat este haza is ment. De arról Beninek nem kell tudnia, hogy én vasárnap nem csináltam semmit.

Nem beszélgettünk sokáig, mivel siettem a terembe. Új helyet akartam keresni, hogy ne kelljen Márk mellett ülnöm. A tervem majdnem sikerült. De csak majdnem: mindenki a szokásos társa mellé ült, csak mi maradtunk egyedül, és így a feladatoknál egy párt kellett alkotnunk. Kínos csendben telt el ez a negyvenöt perc. Szinte egymásra nézni se mertünk. Még nem mondtam neki, de Márk biztosan sejti, hogy már olvastam a levelét. Gyorsan ki kéne találnom valamit, mert ez a helyzet hosszú távon nem lesz jó.

Törin aztán Eric hiányzása miatt Lisette ült mellettem. Majdnem egész órán leveleztünk.

Mi van veled mostanában? Olyan furán viselkedsz. L

Semmi, tényleg...

Tudom, hogy el akarod mondani! Na, gyerünk! :D

Tudod, meséltem mi volt Márkkal, mikor átjött.

Igen? Mit csinált már megint? Látom, hogy kerülitek egymást.

És hát a levele... Elolvastam.

Ó. Te. Jó. Ég! Az volt amire gondolok, ugye?

Aha. Egész eddig arról próbáltalak meggyőzni titeket, hogy mi csak barátok vagyunk, és most kiderült, hogy végig nektek volt igazatok.

És mi lesz most?

Nem tudom, teljesen összezavarodtam. :( Szerinted el kéne mondanom Beninek?

Hát... Így se túl jó a viszonyuk.

Én mindig úgy éreztem, hogy ez ilyen egyoldalú dolog. Szóval Márk próbál belekötni Benibe, de ő nem veszi fel, vagy ilyesmi. Te nem így láttad?

Végülis te ismered őket. Na mindegy. Szerintem mondd el neki! Ő a barátod, és ez egy elég fontos információ. Kivéve ha... TE mit érzel Márk iránt?

Vártam, hogy mikor kérdezel rá. :) Hát... sokat gondolkodtam hétvégén, és szerintem... ő csak egy barát a szememben!

Akkor ezzel minden el van intézve, kész.

Ó, Lis, bárcsak ennyire egyszerű lenne minden. De sajnos nem az. Már kétszer beszéltem végig ezt a dolgot (meg ezerszer gondolkoztam rajta), de nem érzem úgy, hogy megtaláltam a megoldást.
Eszembe jutott, hogy talán egy srác véleményét kéne kikérnem, de az egyetlen megfelelőnek tűnő személy ma nem volt (Eric). És a többieknek nem akarom mondani, mert jóban vannak Márkkal, és az úgy fura lenne. Nem akarom, hogy kellemetlen helyzetbe kerüljenek.
Végül elfogadtam, hogy valószínűleg Lisnek van igaza: Beni előtt nem szabad titkolnom a dolgot. Úgy ítéltem meg, hogy a legalkalmasabb időpont a vallomásra az énekóra előtti szünet.
Németh duplaóráján keményen dolgoztam, hogy legalább egy kis időre elterelődjenek a gondolataim. Futottam, ugráltam, és még a tanár úr is megdícsért, hogy mennyire aktív voltam. :)
Aztán visszatértem a jelenbe: kémia előtt elpróbáltam Lisette-el mit fogok mondani Beninek. Na jó, az egészet elröhögtük, de azért megpróbáltam. Órán írtunk egy elég nehéz dolgozatot, de szerintem sikerült jól megcsinálni: csapatmunka volt...
És csengetéskor már kint is volt a teremből. Megkerestem Benit, és... mindent elfelejtettem.
--Szia! Mizujs? --mosolygott rám a barátom, mikor észrevett.
--Én... öhm... szóval... szeretnék neked mondani valamit. --Zavaromban a hajamat piszkáltam.
--Miért vágsz ilyen komoly képet? Miről van szó? --nézett rám meglepetten.

--Én... kaptam egy levelet. --Vajon ez a jó kezdet? Rögtön vágjak bele a közepébe? --Márk... Ő bevallotta benne, hogy szeret --böktem ki gyorsan.
Beni nem szólt semmit, csak bámult rám azokkal a gyönyörű világoszöld szemeivel. Mintha megállt volna az idő, a szívem sem dobbant amíg a reakciójára vártam. És vártam, és vártam, és vártam... Egyre jobban eluralkodott rajtam a pánik, el képzelni se tudtam mi lesz most. De Beni megkönyörült rajtam, és végre megszólalt.
--Á, én ezt már rég tudtam --legyintett, majd magához húzott és megcsókolt.

Megkönnyebbülten mentem énekórára, ahol óriási meglepetés fogadott. Pár perccel a becsengetés előtt az ofő ott állt a táblánál, és a helyem felé mutogatott. Belépve már azt is láttam, hogy Csongor összeszedi a holmiját, majd előresétál a padomhoz.
--Mi folyik itt? --kérdeztem Árontól, aki éppen az ajtó melletti kukába dobta ki a szemetét.
--Kelement idegesíti, hogy Csongornak olyan passzív a viselkedése, azért előrébb ülteti.
--Pont mellém?!
--Igen, mert Eric az egyetlen, viszonylag elöl ülő srác, aki jól viselkedik az órákon. Vele nem lesz gond hátul se --magyarázta halkan.
Rögtön lázas gondolkozásba kezdtem, hogy milyen érvekkel álljak elő: ha Eric nem is maradhat mellettem, legalább én had üljek el máshová. Eközben az ofő észrevett, és elkezdte magyarázni ezt az új helyzetet, de hiába próbálkoztam, engem nem hagyott szóhoz jutni. Vetettem egy fájdalmas pillantást Lisette-re, majd leültem. Csongor mellé. (Még leírni is rossz!)
Egész órán úgy ültem, mint aki karót nyelt, eszembe jutott minden, amit Lis Csongorról mesélt. Félelmetes. Magában beszél. Nem szól másokhoz.
Úgy tíz perccel kicsengetés előtt fekete vasalt haján keresztül rám nézett, én meg majdnem leestem a székről annyira megijedtem! Jó tudom, csak egy osztálytárs, de akkor is fura! Nagyon. Reakciómat látva hűvösen elmosolyodott, aztán visszafordult a füzetéhez, amibe valamit rajzolt. Ú, hogy fogom én kibírni mellette?     

--Á, én ezt már rég tudtam --legyintett, majd magához húzott és megcsókolt.