Szeptember 07., Szerda

Mától nyári szünet, holnap sweet 16 <3 Jókedv: 100% :)

Nagyon meglepődtem, mert reggel a konyhában összefutottam Patrikkal. Eddig mindig olyan korán mentek, hogy nem is találkoztunk. Annak még jobban örültem, hogy felajánlotta, mehetek velük. Micsoda megtiszteltetés. :)

Hamar elkészültem, és az ajtóban várakoztam, nehogy ott hagyjanak (kinézem a bátyámból). Elsőként Jeremy jött le a lépcsőről. Mivel rég láttam, szinte el is felejtettem, milyen jól néz ki. Gyorsan végignéztem a ruhámon (egy világoskék, fodros, térdig érő nyári ruhát vettem fel), majd megállapítottam, hogy oké vagyok így. :)

--Jó reggelt Mel! --köszönt Jeremy. --Jó lett a hajad.

Zavartam motyogtam valami kösz félét kifelé menet, majd az ajtóban megtorpantam. A kapuban ugyanis ott állt Márk. Hű, engem várt, mikor nem is beszéltük meg. A nap második meglepetése.

--Márk! Szia! --kiáltottam fel. Ő csak mosolyogva intett. --Ő itt Patrik, a bátyám. Meg Jeremy Londonból. --Mutattam be őket, majd a 'nagyfiúkhoz' fordultam. --Ő Márk az osztálytársam.

A fiúk kezet fogtak, ahogy ilyenkor szokás, aztán már indultunk is. Egész úton mosolyogva hallgattam őket, csak néha kapcsolódtam be a beszélgetésbe. A suli előtt odaálltunk bátyám osztálytársaihoz, így becsengetésig a tizenegyedikesekkel (!) bandáztunk. :)

Az első óránk irodalom volt az ofővel, de inkább volt ofői óra, mint irodalom.

--Gyerekek! Azt hittem megegyeztünk a gólyatábor után lenyugszotok, nem lesz veletek semmi gond. Erre Takács tanárnő várt tegnap az irodában, hogy közölje, nem tudott titeket fegyelmezni! --Az ofő ezt az apróságot is egy közelgő apokalipszis előjelének vélte. Vajon jól sejti? :)

Az óra után mind egy emberként sóhajtottunk fel - nem ez lesz az utolsó ilyen óránk. :)    

Épp a matek cuccomat pakoltam elő, mikor Eric odafordult, és megdicsérte a hajam és a ruhám. Olyan aranyos volt, még el is pirult! :) Szerettem volna vele beszélgetni, de Lisette odajött, hogy menjünk el a büfébe, így csak mondtam egy 'köszi'-t.

--Képzeld, órán beszélgettem Áronnal! --újságolta boldogan Lisette.

--Na, az jó! És? Miről?

--Hát, megkértem, hogy segítsen a francia házimban, mert nem igazán értem.

--És belement?

--Aha, tök rendes volt! --Hm, úgy néz Lisette-et tényleg nagyon érdekli Áron. Vajon ez kölcsönös? :)

--Eric megdicsérte a hajam és a ruhám. --mondtam sorbanállás közben. --Közben meg elpirult.

--Nem lehet, hogy tetszel neki?

--Lisette! --szóltam rá kicsit hangosabban a kelleténél, mert mindenki felénk fordult. Suttogva folytattam. --Muszáj ezt itt megbeszélnünk?

--Nem, de akkor mikor?

--Suli után ráérsz? --kérdeztem. --Elmehetnénk fagyizni, tudok egy jó helyet.

--Oké, ma úgyis csak öt óránk van --egyezett bele.

A nap hátralévő részében nem sok dolog történt, talán még annyit kell kiemelnem, hogy spanyolon folytattuk a bemutatkozást, de most egymás között. (Vettünk hozzá még egy-két dolgot.) Mindenkinek keresnie kellett valakit, aki nem az osztálytársa. Így ismertem meg Szabinát, aki B-s. Sokat nevettünk egymás szerencsétlenkedésén, nem vagyunk valami profik. :)

Órák után még meg kellett keresnem a bátyámat, hogy szóljak neki, menjen el Jankáért. Kiderítettem, hogy a könyvtárban vannak, ahová Lisette-et is átrángattam magammal. Többek között azért, hogy végre lássa Jeremyt. :) A hatás persze nem maradt el. Szó szerint tátva maradt a szája, mikor meglátta. Hiába böktem oldalba, nem mozdult. Olyannyira feltűnően bámulta, hogy Patrik megkérdezte: "Mi van a barátnőddel?" Nos, erre nem tudtam mit mondani. :)

Már a fagyizónál jártunk, mire Lisette magához tért.

--Ő volt Jeremy? Wow.

Nem is kellett többet mondania, én ebből is értettem. Az első napon én is el voltam ájulva tőle. Ma már meg tudom állni, hogy ne úgy vigyorogjak a közelében, mint valami idióta. :)

Fejenként 2-2 gombóc fagyival sétáltunk a Balaton-parton (még jó, hogy ilyen közel van), kerestünk egy napos padot. Élvezzük ki a napsütést, amíg van. :) Lisette természetesen rögtön a közepébe vágott.

--Mi van veled és a fiúkkal?

--Mire gondolsz? --kérdeztem értetlenül.

--Hát, olyan jóban vagy mindenkivel. És. Most van is valami? Mert nem igazán tudom kivel hogy állsz. Szóval... érted?

--Persze, felfogtam. De ők csak barátok --mosolyogtam. --Kivéve Jeremyt. Ő egy ilyen plátói szerelem. Egy múló szeszély.

--És Márk?

--Márk? Hogy jön ő ide? --Nagyokat pislogtam. Mire gondol?! --Barát, az egyik legjobb haverom.

Ezután már csak Lisette-től beszéltünk, és Áronról, hogy talán lehetne valami... Talán! Ha több lenne köztük a kapcsolat. :) 

Szeptember 06., Kedd

300 *.* Köszönöm! :)

Azt elfelejtettem, hogy a tegnapi napról is most írtam, mert késő délutántól reggelig aludtam. Ebből logikusan következik, hogy házit se írtam, meg nem is tanultam. Mindent órák előtt kellett. Bár a többiek nem nagyon hagyták.

A mai nap szerencsére nyugisan telt.

Angolon a tanárnő végzett egy kis felmérést, ki hogy áll a nyelvvizsgával. Aidának, Áginak és Áronnal felsőfokú van, nekünk többieknek meg középfokú. Vagyis... Csongorról nem tudjuk, nem akarta megmondani. Fura az a srác...

Lisette-tel pont ezt beszéltük reggel.

--Milyen a padtársad? Jól kijössz vele? --kérdezte.

--Eric? Szuper. Ha közös óránk van, mindig nagyon kedves. És hihetetlenül türelmes. Pedig nem könnyű engem kibírni --nevettem.

--De jó neked! Irigyellek --sóhajtott fel Lisette.

--Csongor? --Válasz helyett csak bólintott egyet. --Olyan rossz?

--Viccelsz? Egész órán bámul maga elé és magában beszél.

Szegény Lisette! Nem lennék a helyében.

Rajzra Takács tanárnő jött be, ezen mi nagyon meglepődtünk. Mindenfelől olyan suttogásokat halottam, hogy  "Mi van elnézte az órát?", "Nincs rajztanár?", "Ez valami vicc?".

--Jó napot. Üljetek le! Nos, ha nem tudtátok volna, én vagyok a rajztanár is.

Remek. Egymás után két óra Takács Ilonával?! Ha túléljük... (Mert elég szigorúnak tűnt a csütörtöki informatikán, pedig akkor csak bemutatkozás volt.)

Persze túléltük, de ezt csak a fiúknak köszönhetjük, akiknek többször is sikerült átverniük a tanárnőt (jó, ez így rosszul hangzik, de most mit mondjak?). Néhány vicces rajz látott napvilágot, infón meg furcsa mód nem nagyon működtek a gépek... 

A nap fénypontja a spanyolóra volt, ahol mindenki felolvasta a háziját. Hát... a tanár szerint jól sikerült a bemutatkozásom, azt persze nem tudja, hogy óra előtt Rafi segített. Be is másolom!

Me llamo Szabó Melitta, soy de Siófok, Hungría. Estudio en el Instituto Thomas Edison. Tengo catorce años.*

Jó, tudom, hogy rövid, de egyelőre csak annyit tanultunk. Nem bonyolíthattuk túl, mert az feltűnő lett volna!

Egyébként említettem már, hogy a sulit Thomas Edisonról nevezték el? Anyáék szerint azért, mert a kéttannyelvű oktatáson van a hangsúly, de szerintem nem. Hiszen van művészetis osztály, és az is ugyanolyan fontos. Mindegy, jelenleg ez még rejtély, csak sikerül majd kiderítenem!

Júj, és suli után anyával fodrásznál voltunk, úgyhogy a hajam mostantól ilyen vörösesbarna. El sem hiszem, hogy megengedte a festést! Biztos jó napja volt.

*Szabó Melittának hívnak, Siófokról (M.o.) származom. A Thomas Edison Gimnáziumban tanulok. 14 éves vagyok.

Szeptember 05., Hétfő

Nem sokon múlott, hogy reggel elkéssek. Talán kicsit sokáig beszélgettünk Lisette-tel este... Szerencsére apa ma később ment, így el tudott vinni a suliba. Mondanom sem kell, épp csöngetéskor estem be a terembe.

--Már azt hittem nem is jössz --mondta Eric mosolyogva. Megint azon gondolkodtam, hogy milyen klassz, hogy ő finn. Még sose láttam senkit akinek ennyire kék szeme és szőke haja lenne. Na, ezt jól megfogalmaztam. 

--Én is azt hittem, hogy késni fogok. --És akkor leesett. Én éppen ANGOLUL beszélgetek Erickel, akinek ANGOL nyelvtanórája van. --Úristen! Eric, hol vannak a magyarosok?

--Tessék? --nézett rám értetlenül. 

--Leon! Hol van a többieknek órája? Márk hova ment?

--Fogalmam sincs --válaszolt Leon halál nyugodtan.

--Tejóég, tejóég, tejóég... --Az agyam villámsebesen pörgött, hogy ki tudna eligazítani. Láttam Lisette-et hátul, de szerintem aludt. Biztos a tegnap este miatt.

--Könyvtár --lépett oda Rafi.

--Mi?! Az hol van? --kérdeztem türelmetlenül.

--A tornateremmel szemközti épület.

--Kösz, örök hála! --mondtam, és már rohantam is kifelé, majdnem feldöntve egy idősödő tanárurat.

Tudni kell, hogy a suli három épületből áll. Van maga az iskola, a főépület, az mögött pedig a sportpálya. Annak az egyik oldalán áll a csarnok (tök jók a lelátók), a másikon - mint kiderült - a könyvtár.

Már ment az óra mire beértem, de nem kellett sokat magyarázkodnom. Almássy tanárnő biztosított, hogy megérti, még nehéz kiigazodni az új helyen. Asszem kedvelni fogom.

A könyvtár közepén elhelyezett két asztal körül ültek a többiek, gyorsan leültem hát az utolsó szabad helyre,  Gabó és Áron közé. Az óra hamar eltelt, a könyvtárakról beszélgettünk. Törin elkezdtük venni az őskort, de mivel nem nagyon tudtuk követni az angol kifejezéseket, az ofő magyarul írt a táblára. 

A duplatesi maga volt a rémálom! 5 (!) bemelegítő kör után coopert futottunk, a második órán meg a sprintelést gyakoroltuk. Még a legedzettebbek is szinte beájultak az öltözőbe. A fiúknak sokkal jobb volt. Ők átmentek a közeli uszodába, és a vízilabdázás alapjait kezdték el tanulni. Ez nem ér!

A nap további részére egyáltalán nem emlékszem, élőhalottként mászkáltam.

Otthon ledobtam a táskámat, ledőltem az ágyamra, és két perc múlva már aludtam is. Azt hiszem, fáradt voltam...

Szeptember 03-04., Hétvége

Aztaaa, egy hónapon belül ugrottunk 100-ról 200-ra!!! *-* Ennél már csak annak örülnék jobban, hogyha hagynátok nekem kommenteket is. Nagyon érdekelne a véleményetek! (:

Szombaton a lányokkal közös programot szerveztünk a plázába. Emma, Kelly, Mono, Lisette, és Paloma jöttek el, a többiek sajnos nem értek rá. De így is jól éreztük magunkat: megnéztük a Rossz tanár-t*, utána ettünk a mekiben, nézelődtünk... Csajos délután volt. 

Jó volt megismerni Monót és Palomát. Mindketten nagyon aranyosak. Á, ez így hülyén hangzik. Aranyos? A kiskutya aranyos, de egy emberre  nem valami jó jelző... Kedves? Jófej? Vicces? Nem tudom eldönteni mi a legjobb szó rájuk. Mindegy.  Jól elvagyunk együtt, ez a lényeg. 

Este, kb olyan 6kor átjött  Márk. Nagyon meglepődtem mikor anya feljött a szobámba, és közölte, hogy egy fiú van itt. Azonnal lerohantam, nehogy apa vagy bárki  más (Patrik) találkozzon vele. Még elkezdtek volna szebbnél-szebb elméleteket gyártani.

--Szia! Hát te?

--Heló! Gondoltam le mehetnénk sétálni a  partra. Kerestelek korábban is, de egy angol srác azt mondta, hogy moziba mentél.

Ezernyi gondolat volt a fejemben. Márk találkozott Jeremyvel?  És el akar hívni sétálni?

--Egy perc, megkérdem anyáékat! --mondtam, és már rohantam is ki a hátsó udvarba, ahol a szüleim kertészkedtek, Janka pedig hintázott. --Anyuuuuu...

--Ki ez a fiú? És hova akartok menni? --kérdezte. Tuti gondolatolvasó.

--Milyen fiú? --kérdezte apa.

--Márk, osztálytárs. Csak lemennénk sétálni a partra! Különben is, itt lakik az utca  túloldalán!

--Rendben, sétáljatok csak, de lehetőleg sötétedés előtt érjetek haza! És vigyél telefont! --Egyezett bele anya.

--Egy fiúval? --akadt fenn apa ezen a részleten.

--Igen, de megyek, mert nem akarom sokáig várakoztatni!

--Itt van? --még épp hallottam apa hangját, mikor beléptem a házba. Ajjaj. Sejtettem, hogy ez mit jelent...

Szóltam Márknak, hogy mehetünk, csak előbb még felrohanok a cuccomért. Ilyenkor, mikor sietek, nem örülök, hogy a padlástérben van a szobám. Sok a lépcső.

Gyanúm természetesen beigazolódott, mire visszaértem, apa már ott volt, és Márkot vallatta (séta közben elmesélte, hát nem irigylem).

Vagy 2 órán át sétálgattunk a parton, megvártuk a naplementét. Gyönyörű volt! Utána persze rohantunk, hogy még sötétedés előtt haza érjek.

Otthon természetesen el kellet pontosan mesélnem, hogy ki ez a Márk, meg mit akar, de annyira nem volt vészes. Talán azért, mert Patrik nem volt otthon.  Jeremyvel mentek valahova.

A vasárnap nyugisan telt, anyu Jankával vásárolni ment, én meg apunak segítettem pakolni a garázsban. Élmény volt. Persze Patrik megint elment itthonról... Komolyan, mintha haza se jött volna Londonból. Apán is láttam, hogy nem tetszik neki ez az egész, de még bírja. Kitudja meddig...

Este msn-eztem Lisette-tel, elmeséltem neki a tegnapi sétát. Nem tudom, szerintem sokkot kapott.

Lisette üzenete: Mi?! Van köztetek valami? És máris lemondtál Jeremyről???????????

Nem sikerült neki elmagyaráznom, hogy Márkkal haverok vagyunk, és még mindig Jeremy az álmom. Vagyis... helyes, meg minden, de nem is ismerem. Oké, ha összejönnénk (esetleg), ő akkor is fél év múlva megy vissza Londonba. Ez így nem hiszem, hogy menne.

Hát, végül is, álmodozni lehet, vagy nem? 

*A történet 2011-ben játszódik.

Szeptember 02., Péntek

Hű, ez a nap!

A suliban ma már kicsit jobban kiigazodtunk, de ezért még nem az igazi. Például Lisette-tel nem találtuk meg a mosdót. Szerencsére egy végzős csaj segített.

A legelső óránk irodalom volt az ofővel, a második pedig matek a mi kedves kémiatanárnőnkkel. Mit ne mondjak, szerintem kicsit sok lesz az az idő, amit majd vele töltünk... A legjobb a harmadik óra volt: nyelv. Sokat gondolkodtam azon, hogy mit kéne tanulnom, végül a spanyol mellett döntöttem. Azon viszont meglepődtem, hogy Áron bevállalta a németet. Ez így már 4. nyelve a magyaron kívül! 

Német: Áron, Stella, Ági, Tomi, Eric

Francia: Lisette, Ivana, Aida, Csongi, Márk, Kelly

Spanyol: Mel, Mono, Emma, Matt, Gabó, Leon

Csak hárman nem vállaltak még plusz nyelvet: Paloma, Rafi és Louis. Nekik a könyvtárban kell tanulniuk. Az ofő valami olyat mondott, hogy a könyvtárosnő majd segít nekik felzárkózni magyarból. Azért nem irigylem őket.

Elköszöntem Lisette-től, és átmentem... volna a 8as terembe. Mivel a termünk a sarokban van, mellettünk csak a 6os  terem van. Idegesen nézelődtem, hogy merre kéne mennem. Egyre jobban kiürült a folyosó, én meg egyre jobban kétségbe estem. Az járt a fejemben, mi lesz ha becsöngetnek?

Végül Leon sietett a megmentésemre. Csak úgy ott termett a semmiből és a nyakamba ugrott.

--Hé, elesünk! --mondtam nevetve.

--Dehogy --vigyorgott. --Mit keresel? Máris csöngetnek.

--Hát... Az van, hogy nem találom a spanyoltermet...

--A 8ast, mi? Na gyere, én már megtaláltam.

--Te is spanyolos vagy?

--Aha.

Végigmentünk a folyosón, és az épület másik sarkában elénk tárult az a bizonyos 8as.  Sose gondoltam volna, hogy lehet ennyire hülyén számozni a termeket.

Pont csöngetéskor léptünk be. Rögtön kiszúrtam az osztálytársaimat a terem bal oldalán, de meglepődve láttam, hogy nem csak mi vagyunk itt. Felismertem néhány lányt az A-sok közül, meg egy művészetis fiút. A többiket még sose láttam.

Követtem Leont, és leültem mellé az utolsó (3.) padba. Közvetlenül előttünk Gabó és Matt, előttük pedig Mono és Emma ült. Már épp meg kérdezni akartam valamit, mikor bejött a tanár: kb az ofővel egyidős, szőke hajú férfi. 

 --Buenos días! Me llamo Szende Gábor. Yo soy vuestro profesor de español.*

Nos, kábé úgy néztünk rá, mintha egy másik bolygóról jött volna. Egyedül a nevét értettem meg, és ebből gondolom, hogy bemutatkozott. Biztos látta rajtunk, hogy még ennyit se tudunk, úgyhogy magyarra váltott. Az óra azzal telt, hogy leírtunk néhány alap dolgot, és következő órára egy rövid bemutatkozást kell készítenünk. (!) Hát... nem vagyok biztos benne, hogy sikerül.

--Nyugi, majd Rafi segít! --súgta oda Leon.

Külön érdekesség, hogy magyarul tanulunk, ami kicsit problémás, főleg, hogy pl Matt így alig ért valamit. De nem olyan nagy gond, megegyeztünk, hogy segítjük egymást. Mert ilyen egy jó közösség.

Ezután megint érdekes óránk volt: kultúra Almássy Réka tanárnővel. Fiatal és nagyon aranyos, tavaly végzett az egyetemen. Most még csak annyi volt, hogy bemutatkoztunk. Meg elmondta, hogy ezen az órán különböző országokkal és a kultúrájukkal ismerkedünk meg. Konkrétan Magyaro., Anglia, USA, Spanyolo.,Mexikó, Szlovákia, Franciao., Finno.. Ahonnan az osztályunk tagjai származnak. Ezt is magyarul tanuljuk, de a tanárnő tud angolul, megígérte, hogy segít annak, aki igényi. Ja, és ő fogja tartani a nyelvtanóránkat (a magyar anyanyelvűeknek).

A nap tesivel, és angollal fejeződött be. Inkább nem részletezném.

Otthon állt a bál mire hazaértem. A szüleim a konyhában veszekedtek  a bátyámmal, aki nem sokkal előttem ért haza. Londonban volt a sulival. Nem tudtam mi a gond, de jobbnak láttam elkerülni őket. Inkább kimentem az udvarra, ahol a  húgom játszott. Kicsit meglepődtem, mert a hintaágyban egy fiú ült. De még milyen! Barna hajába legszívesebben beletúrtam volna. És annyira helyes!!!

Először adtam egy puszit Jankának, utána odamentem a titokzatos fiúhoz.

--Szia!

--Szia! Jeremy vagyok! Te meg biztos Patrik másik húga... Mel, ugye? --mondta angolul (!).

--Igen. És te? Patrik magával hozott Londonból? --Folyamatosan mosolyogtam.

--Valahogy úgy.

Halottam, hogy nyílik az erkélyajtó. Odanéztem, és láttam, hogy apa és Patrik jönnek. Rögtön a bátyámhoz léptem és megöleltem. Elvégre nem láttam már több mint egy hónapja! Komolyabban nem volt lehetőségünk üdvözölni egymást, mert apa közbevágott.

--Rendben. Jeremy, sajnáljuk a kavarodást. Természetesen szívesen látunk. Üdv itt!

Akkor még nem értettem mit akar ez jelenteni, de este, vacsora közben kiderült: anyáék aláírtak valami papírt még tavaly, hogy befogadunk egy cserediákot. És most hazajött Patrik ezzel a diákkal, csakhogy a szüleim még arra sem emlékeznek, hogy látták az erről szóló papírt. Ez volt a vita oka, de sikerült megbeszélni a dolgot. És szerencsére Jeremy maradhat.

Lefekvés előtt még felhívtam Lisette-et, hogy elmeséljem a dolgot. Kábé egy órán keresztül azt tárgyaltuk, hogy lehetne-e esélyem Jeremynél... 

*Jó reggelt! Szende Gábor vagyok, a spanyoltanárotok. 

Szeptember 01., Csütörtök

Az első tanítási nap. Hát, elég fura volt...

Reggel megnéztem az órarendemet hogy tudjam, mi vár rám, de nem lettem okosabb:

1. ofői

2. nyelvóra - a/m (?)

3. tesi - m

4. kémia - a

5. fizika - a

6. föci - a

7. infó - m

Ebből tényleg nem értettem semmit, de mindegy.

Gyalog mentem suliba, mert csak két utcával van arrébb. Az épület előtt nem sokan ácsorogtak, talán egy-két végzős. Így hát rögtön bementem a termünkbe, a földszint 7-esbe. Nagyon meglepődtem, mert nem volt bent senki. Korán érkeztem? Egy kicsit.

Miután lepakoltam a helyemre, nézelődtem. Nem sok látnivaló volt a teremben, így untam magam.

Az első ember aki megérkezett egy szőke hajú és kék szemű fiú volt. Rám mosolygott és köszönt, mire én elvörösödtem és csak egy sziát tudtam kinyögni.

--Eric vagyok, Finnországból származom. Remélem jó helyen járok. Ez a 9C terme?

--Igen --mondtam vidáman. --Te vagy Eric? Akkor mellettem fogsz ülni!

Kicsit furán vigyorogtam, szegény biztos hülyének nézett.

Sorra jöttek a többiek is, de én Lisette-et vártam nagyon. Muszáj volt vele beszélnem.

--Lisette! --Már az ajtóban elkaptam, és szóról-szóra elmeséltem neki a (rövid) beszélgetésemet Erickel.

--Wow! --Kész. Ennyit tudott rá mondani.

Csengetésig a fiúkkal beszélgettünk. Az ofő pontban nyolckor csukta be az ajtót. Egy emós fiú is volt vele, mint kiderült ő Csongor. Hurrá. Láttam, hogy Lisette kicsit lesápadt, nem csodálom.

--Nos, gyerekek --kezdte az ofő. --Nyilván furcsának találtátok az órarendet, ezért megpróbálom elmondani a fontosabb dolgokat ezzel kapcsolatban. A főbb tantárgyakat angolul tanuljátok, mint például a matekot, a kémiát, a törit. A készségtantárgyak, az ének például, magyarul lesznek. És a legfontosabb, a nyelvek. Mindenkinek lesz nyelvtanórája, ami itt az anyanyelvet jelenti, vagyis angolt vagy magyart. Spanyol és francia nyelvtan csak szakköri kereteken belül van.  Lesz nyelvóra 1, ami angol vagy magyar, és nyelvóra 2, ami német, spanyol vagy francia. A nyelv 2 csak azoknak kötelező, akik egy nyelvet beszélnek az anyanyelvükön kívül, így például Áronnak lesz lyukasórája, hacsak nem akar megtanulni még németül is. Ezenkívül szeretném még ajánlani a délutáni szakköröket, nagyon jók.

Az ofő hosszú magyarázatával el is ment az óra, sőt, még a szünet egy része is. Mire feleszméltünk. már készülődhettünk a következő órára, ami angol volt nekem, és magyar Lisette-nek.  De legalább velem volt Emma és Márk, ami azért megnyugtató, valljuk be.

A nap egész lassan telt, már most érzem, hogy utálni fogom a csütörtököt. Ennyi természettudományt egy napra! Hihetetlen.

A tanáraink egyébként rendesek - még.

-Angolon Miss Bone tanít minket, aki Londonban született, de itt nőtt fel, Budapesten.

-A tesitanár Németh Attila elég szigorúnak tűnik, de a fiúk tanára szerintem még durvább. Mikor először láttam, megijedtem tőle.

-A kémiatanár - aki egyébként matekot is tanít - Mrs Duncan. Hát... nem éppen fiatal.

-A fizika és a földrajztanár Carl. Csak így. Semmi Mr, semmi. Ez azért fura. Fiatal meg minden, de hogy szólítsuk Carlnak?!

-Az infót pedig Takács tanárnő oktatja. És magyarul.

Suli után még el kellett mennem Jankáért az ált suliba. Ő is most elsős. Részben miatta költöztünk ide. Én be tudtam volna járni busszal, a bátyám is megoldotta, de Janka még kicsi. És ez az ált suli sokkal jobb, mint amibe én jártam a faluban (legalábbis ezt hallottuk).

Pont csengetésre értem oda, Janka már jött is ki az ajtón.

--Szia Mel! --Integetett már messziről.

--Szia picúr! Milyen volt az első nap? --Kérdeztem miközben hazafelé sétáltunk. --Sok barátod van?

Mivel nem válaszolt, ránéztem. Szája lefelé görbült, és olyan szomorú arcot vágott, hogy majd' megszakadt a szívem!

--Mi a baj? --Guggoltam le hozzá.

--A többiek már mind ismerik egymást, velem meg senki se akart játszani!

--Ó, ne aggódj! Pár nap és minden jó lesz, meglátod. Még nem ismernek, de csak idő kérdése mikor fedezik fel, hogy te ilyen aranyos vagy. --Magamhoz öleltem az én szőke tündéremet. Olyan rossz volt látni, hogy ennyire bánatos!

Ahogy ott álltunk ölelkezve, Janka válla felett láttam, hogy az iskola ajtaján Márk lép ki két gyerekkel. Annyira meglepődtem, hogy észre se vettem, erre tartanak. Csak akkor ocsúdtam föl, mikor meglengette a kezét az arcom előtt.

--Hali! Minden oké? --Kérdezte kedvesen.

--Szia! --Elengedtem Jankát és felegyenesedtem. --Persze. Hát te? Hogy-hogy itt?

--Jöttem a tesóimért --biccentett a két kisgyerek felé, akik - ha jól láttam - ikrek. --Ők Betti és Peti. Köszönni srácok.

Ötösben indultunk el hazafelé. Janka az ikrekkel elöl ment, mi pedig mögöttük. Rájöttem, hogy Márk remek társaság - bár ezt eddig is sejtettem. Elmesélte, hogy nyáron költöztek le Pestről az apja munkája miatt. Megtudtam azt is, hogy a szülei elváltak, és ők hárman az apjukkal élnek, de egy házvezetőnő (!) felügyel rájuk. Az azért durva.

Én is elmeséltem, hogy újak vagyunk itt, plusz megosztottan vele a húgom gondjait. Olyan hamar eltelt az idő, hogy észre se vettem, máris a házunk előtt voltunk.

--Hát, mi itt lakunk.

--Ez csak vicc, ugye? --Nézett rám Márk, de komoly arckifejezésem láttán folytatta. --Csak azért, mert mi meg ott lakunk --mutatott a majdnem szemben lévő nagy házra.

Hihetetlen, hogy ilyen közel lakik és még csak nem is tudtam róla! Még vagy 10 percig álltunk ott és beszélgettünk, de aztán mennie kellett. Ez azért jó kis befejezése volt ennek a hihetetlen napnak!

Ülésrend :)