2012. augusztus 6., hétfő

Október 5., Szerda

Ez a rész több szempontból is közel áll a szívemhez...


Ma végre arra keltem fel, hogy nem esik az eső, sőt! Még a nap is sütött. Bár nem melegítette fel úgy igazán a levegőt, de azért jó volt látni, hogy még megvan. (Hetek óta bujkált a felhők mögött!)
Ilyen vidám gondolatokkal volt tele a fejem már reggel, öltözködés közben pedig táncra is perdültem a rádióból szóló Hooligans-számra. Egyébként az új kék, kötött pulcsimat vettem fel, amit tegnap kaptam.
Talán még nem említettem, de a héten eddig minden nap kék ruha volt rajtam. Ennek az oka, hogy vasárnap óriási győzelmet aratott a kedvenc focicsapatom. Úgy általában nem vagyok oda ezért a sportért, nem is szoktam meccset nézni, de ez a csapat a mindenem. Még abban az időben szerettem bele, mikor Londonban jártam suliba. Ott mindenki szurkolt egy londoni csapatnak, a rangadók idején mindenki piros (Arsenal) vagy kék (Chelsea) kiegészítőket viselt, amiért a tanárok se szóltak. Olyankor rá sem lehetett ismerni a lányokra, előtört belőlük az elkötelezett szurkoló. Az első ilyen alkalommal vették észre, hogy én még nem választottam magamnak csapatot. Mondanom se kell, rögtön mindenki lerohant, mindkét tábor meg akart hódítani. Megígértem nekik, hogy megnézem a meccset, és utána döntök. A Chelsea akkor vesztett, de nagyon tetszett a játékuk. Aztán hétfőn kék fülbevalót vettem fel, ebből mindenki rájött, melyiket is választottam. Szóval azóta Chelsea <3 
A konyhában minden a feje tetején állt. Anya és apa rohangáltak, és azt mondogatták, hogy "El fogunk késni, jajj!"
--Sziasztok! Minden rendben?
--Jajj, Mel! Késében vagyunk, el kéne vinned Jankát! --szólt oda anya.
--Anya...
--Ne most! Meg kell keresnünk a kulcsot meg a táskám!
--De anya...
--Mel! Mindenképp neked kell elvinned a suliba! --mondta most már apa is.
--De... --Én nem ezt akartam, de mindegy. Sőt, kifejezetten örülök, hogy Jankával együtt megyünk.
Inkább szó nélkül bementem a nappaliba: előszedtem anya táskáját a kanapé mögül, majd levettem a kocsikulcsot a könyvespolcról.
A konyhában anyuék még mindig körbe-körbe rohangáltak, de most már Janka is itt volt, reggelizett. Vidáman odaintett nekem, aminek kifejezetten örültem. Végre valaki foglalkozott velem.
--Hahó! --kiáltottam, mire anyuék megálltak és rám néztek. --Tessék! --tettem le a cuccokat az asztalra. Úgy néztek rám, mintha valami isten lennék. Megköszönték, majd két perccel később már ott se voltak. Szülők. 
Gyorsan felhívtam Márkot, hogy ma korábban megyek, mert még el kell mennem az ált. sulihoz is, erre mondta, hogy akkor ő is jön, hozza az ikreket. Ennek a hírnek Janka is örült, jóban van Bettivel és Petivel. Ha jobban belegondolok, ez érthető, mert Márk gyakran hozza magával őket, mikor átjön.
Épp a kabátomat vettem fel, mikor lejöttek a fiúk. Mindketten pizsamában voltak még, és álmos, értetlen tekintettel néztek rám. Inkább nem szóltam semmit, csak gyorsan kimentem. Nincs az isten amiért megvárnám, amíg beérnek a konyhába. Lassan már felnőttek, de éhen halnának, ha nem tennének eléjük kaját. A végén még engem találtak volna meg, ha észreveszik, hogy nincs elkészítve nekik semmi. És azt már nem!
Kint Janka már a Kovács ikrekkel játszott.
--Hogy van az, hogy mindegy milyen korán megyek, te mindig hamarabb itt vagy a ház előtt? --kérdeztem Márktól.
Erre nem válaszolt, csak sejtelmesen mosolygott. De most komolyan, ő mikor kel? Még sose kellett várnom rá.
Gyorsan elkísértük a kicsiket, és bármennyire is siettünk, épp hogy odaértünk becsengetésre. Alig szedtem elő a cuccomat, az ofő már ott is volt. Biztosított minket arról, hogy remekül haladnak a fogalmazásokkal, de valószínűleg csak keddre lesznek meg. Persze erre jó néhányan bekiabáltál, hogy "Miattunk nem kell sietni!", szóval csak a szokásos.
Szünetben volt időm, így jobban megnéztem magamnak Ericet, mert már órán is feltűnt, hogy valahogy más lett. És tényleg: szőke haját oldalra fésülte, csak egy-két elszabadult tincs súrolta a homlokát, feliratos póló helyett pedig világoskék inget viselt.
--Eric, hogy-hogy kiöltöztél? --kérdeztem rá, mert természetesen kíváncsi voltam. Lehet, hogy hamar fogok megöregedni, de nem baj, tudnom kellett.
--A második óra után megyek el. Fellépésem lesz.
--Fellépés? Azta, milyen? --Tisztára lelkes lettem. Egy fellépés? Az mennyire jó már.
--Egy óvodában fogok gitározni --felelte félénken.
--Hű, nem is tudtam, hogy gitározol. --Na ez most meglepett. Tényleg.
--Még odahaza tanultam --vonta meg a vállát. --A nagybátyám szeretné, ha nem hagynám abba a zenélést. Úgyhogy most mindenféle előadásokat szervez nekem. Elég idegesítő.
Válasz helyett csak bólintottam. Értettem, hogy miért csinálja ezt a férfi: szeretné elterelni Eric figyelmét a gyászról. Csak nem akarja, hogy úgy érezze, elvesztett mindent. A zene mindig ott lesz neki. (Legalábbis én így gondolkodnék a helyében.)
A nap többi része olyan volt, mint mindig. Kivéve, hogy spanyol előtt szükségem volt Lisette segítségére...
A terem felé tartottam, mikor megállított Beni. És... megkérdezte, hogy nincs-e kedvem ma elmenni valahova (!), mert tudja, hogy ma csak 5 órám van, meg nekik is elmarad a tesijük. Ú, hát én nagyon meglepődtem, komolyan alig jutottam szóhoz! Kedvelem Benit, meg minden, de úgy igazából még nem ismerem, és nem nagyon akartam vele lógni suli után. Nem is tudom mi jött rám, pedig ő is csak egy srác, de akkor is. Lázasan gondolkodtam, mit kéne mondani neki, mikor odalépett hozzám Lisette.
--Jajj, Mel! Akkor ma mikorra menjünk? --ragadta meg a karom. Direkt magyarul mondta, mert Beni nem beszél angolul.
Óvatosan ránéztem Benire, aki szomorúan elmosolyodott és megvonta a vállát.  
--Ha programod van, akkor majd legközelebb.
Miután elment, Lisette nyakába borultam.
--Ó, köszi-köszi-köszi!
Végül tényleg átjöttek délután a lányok (Paloma, Mono, Lisette), és "tanultunk". Ez a valóságban úgy nézett ki, hogy közösen megírtuk a házikat, majd a nappaliban filmeztünk. Meg természetesen el kellett mesélnem mindent Beniről, mert csak Lisette tudta mi a helyzet.

2012. augusztus 1., szerda

Október 4., Kedd

Hát, azt hiszem homlokon csókolt a múzsa, mert mostanában éjjel-nappal írok, és nem fogyok ki az ötletekből! :)


--Hű, Márk. Mi ez az új stílus? --kérdeztem, mikor kiléptem a kapun, mivel Márk fején egy szürke sapi volt, ami alól kilógott sötét, vasalt (!) haja.
--'reggelt. Hát, meguntam. A felzselézett haj amúgy se menő.
--Na persze. --Hitetlenkedő pillantást vetettem rá. --Elfogyott a zselé, mi?
Erre elvörösödött, és lesütötte a szemét. Tudtam én, hogy erről van szó. Fiúk.
--Ha az megnyugtat, szerintem ez sokkal jobban áll --mosolyogtam rá.
--Úgy gondolod? --csillant fel a szeme.
--Aha, csak kár, hogy órán nem ülhetsz sapkában.
--Á, nem gáz, majd kicsit összekócolom a hajam és máris normálisabban fog állni.
--Na, tudsz te, ha akarsz! --nevettem rá. Csak azt tudnám, honnan van hajvasalója?
Tegnap este sokat tanultam, mert mára szinte mindenből felelést vagy dogát ígértek. A matekot szerencsére megúsztam, a tanárnő Ivanát hívta ki a táblához. Miss Tökély természetesen mindent tudott, pár perc alatt megszerezte az ötöst. Utána még Aida felelt. Ő kicsit hosszabb ideig volt kint, de ötöst kapott.
Földrajzon Carl térképismeretből íratott dolgozatot, Ausztráli tájait és fontosabb városait kellett bejelölni egy vaktérképen. Úgy érzem jól sikerült. Az óra második felében a vizekről tanultunk, és azok szerepéről az élő szervezetekben. Azért annyira nem volt bonyolult, mint azt a címéből sejteni lehet.
Azután angolon témazárót írtunk. Elég nehéz volt, sok szót Márk súgott le, de még így sem lett túl jó. Remélem azért a négyest megkapom rá. Nem akarok ebből is rontani.
A nap legnehezebb része az irodalom volt. Az otthon elolvasott könyvből (Antigoné) kellett fogalmazást írnunk. Kivételesen ezt írhattuk magyarul, mert Kelemen elismerte, hogy angolul fogalmazni azért elég nehéz. Úgyhogy az osztály fele magyarul, a másik fele meg angolul írt. Lesz dolga az ofőnek, az biztos. Ha jól tudom, majd Almássy Réka tanárnővel fognak közösen javítani. Sok sikert hozzá.
Takács tanárnő dupla óráján viszonylag nyugisak voltunk, az átlagosnál kevesebbszer kellett ránk szólnia. Talán a legnagyobb gond rajzon volt, ahol arcképet kellett festenünk a padtársunkról, és Márk mindenképp azt akarta, hogy Ivana sapkában rajzolja le. Ezen nem a tanárnő, hanem Ivana akadt ki, felháborítónak tartotta a házirend megszegését. Nehezen sikerült lecsendesíteni. Nem értem azt a lányt. Miért kell mindenen kiakadnia? Hihetetlen.
A nap legnyugisabb része talán a spanyol volt. Mikor odaértem a teremhez, az ajtóban ott állt Beni. Amint észrevett, szélesen elmosolyodott és intett egyet. (Á, mondtam már, hogy kicsit olyan, mint Adam Hicks, a színész? Tegnap még nem volt olyan szembetűnő a hasonlóság, de ma már láttam. Hű.)
Kiderült, hogy rám várt.
--Szia Mel! Hogy vagy?
--Szia. Remekül. És te... itt...?
--Ó, csak gondoltam megkérdezem minden rendben van-e --felelte egyszerűen. --Tegnap kicsit lestrapáltnak tűntél.
 --Minden oké. --Hmm, csak érdekelte hogy vagyok? Azta. Még sose kerestek meg csak úgy, ok nélkül.
--Hát, akkor én megyek is, nehogy elkéssek --mondta zavartan.
Bent Szabina támadott le rögtön, hogy beszéltem-e Benivel, meg hogy egész nap rólam kérdezősködött. Mivel elég sok mondanivalója volt, így bocsánatot kértem Leontól, és átültem Szabina mellé órára. Egész spanyolon beszélgettünk, végül arra jutottunk, hogy talán, TALÁN bejövök Beninek. (Szabina szerint is hasonlít Adam Hicks-re!)
Suli után apa értem jött, és együtt elmentünk bevásárolni. Inkább nem részletezném. A végeredmény egy teli kocsi, de persze anya listájáról semmit se vettünk meg...
Otthon segítettem Jankának házit írni, majd Márk átjött és DVD-ztünk. Kipihentük a mai dogák  fáradalmait. Szerencsére holnapra nem kellett készülnünk. Végre lesz egy könnyű napunk.

Mert igenis létezik barátság fiú és lány között...

2012. július 31., kedd

Október 3., Hétfő

Meglepetés! Kivételesen már most hoztam az új részt! :)


Több, mint két hétig voltam szobafogságban a kémia miatt. Ez idő alatt nem mehettem sehová (sulin kívül persze). De azért nem voltam teljesen elszigetelve a külvilágtól sem: heti háromszor Matt átjött segíteni kémiából (mert kiderült, hogy eléggé ért hozzá). Közben az is kiderült, hogy Matt és Patrik ismerik egymást még abból az időből, mikor Angliában éltünk. (Matt is abba a fiúintézetbe járt.)
És persze Márk is minden nap itt volt. Anya nem örült neki, így előfordult, hogy apa titokban engedte be. Amúgy ő is sokat segített az angollal, mert néhány természettudományi kifejezést egyszerűen képtelen voltam megjegyezni.
Szóval sok-sok segítséggel, de sikerült néhány jobb jegyet szereznem. Így végre elhagyhatom a házat délután is. Szerencsére a szakkörök csak ebben a hónapban kezdődnek, így nem maradtam le a táncról sem. Sajnos az osztályból nem jön senki, de azért nem leszek egyedül: Szabina minden nap elmondta, hogy mennyire várja már, és örül, hogy én is megyek. Sőt, ha jól tudom Patrik barátnője is járni fog. Igen, a bátyám becsajozott. Az eddigiekkel ellentétben úgy néz ki, hogy Laurával komoly a dolog. Csak párszor találkoztam vele, de jófejnek tűnik, kedvesen viselkedett velem és Jankával is (ezt az elődeiről nem mondhatom el). A szüleink is támogatják a kapcsolatot, ami igazi ritkaság náluk.
Eközben a suli egyre nehezebb, néha ki se látok a tanulnivalóból. Most csak az lebeg a szemem előtt, hogy nemsokára őszi szünet. Nem lesz hosszú, de az nem érdekes. Szünet, pihenés, szünet, pihenés. Egyedül ez a fontos. Meg persze az, hogy akkor lesz a szülinapom. Nagyon várom, remélem rendezhetek bulit is. Mondjuk ez nem rajtam múlik. Már kérdeztem anyáékat, de annyit mondtak, "most a tanulásra koncentráljak, majd meglátjuk". Ez kb annyit jelent, hogy jó jegyek = buli. (Remélem.)
Egyébként most már teljesen beköszöntött az ősz. Az időjárás vagy esős, vagy szeles, de mindenképp hideg. Komolyan, egyik nap gondolkodtam rajta, hogy a téli cuccaimban megyek suliba! Persze tesin attól még kint vagyunk az udvaron. Szerintem ez a tanár valami katonai kiképzőtiszt volt. (Előző életében biztosan.)
Ma reggel csak azért nem fagytam halálra, mert totál izgatott voltam a tánc miatt. Szegény Márk, egész úton azt kellett hallgatnia. Sokáig tűrte, de láttam rajta, hogy örült, mikor megérkeztünk. Néha így felpörgök, és olyankor nehéz kibírni, de majd a táncra használom fel a felesleges energiámat.
Az első két óra hamar elrepült, de utána a két tesi... igazi kínszenvedés volt. A fiúk tanára hiányzott, úgyhogy össze voltunk vonva. Először - bemelegítésképp - 5 kört kellett futni a pályán. Nem sokon múlt, hogy a szél elfújjon bennünket. Ezt szerencsére túléltük, és után focizhattunk. A tanár kijelölt 4 csapatot, ami így pont jó volt, mert nem volt hiányzó és mindenki tesizett. Én Kellyvel, Áronnal, Mattel és Gabóval kerültem össze. Mindenki játszott mindenki ellen (egyszerre két meccs volt, félpályán), és mi nyertünk. (Még jó. Gabóval veszíteni?)
A második tesin végre bementünk a csarnokba. Ez nagyon jól jött, mert kb jégcsapok lógtak az orrunkról. Egy keveset gimnasztikáztunk, majd kidobósoztunk óra végéig, amit Márk és Paloma nyert (ők ketten maradtak a végére).
Hullafáradtan estünk be kémiára, ahol meg se szólaltunk. Mrs Duncan furán is nézett ránk, el sem tudta képzelni mi bajunk lehet. De azért biztos örült, hogy végre egyszer odafigyelünk.
Később, éneken már kicsit jobban voltunk, de nem eléggé. Szép Viktória, tekintettel az állapotunkra, most csak elméleti anyagot adott le, nem kellett énekelnünk.
Mikor kicsengettek, az ajtóban már ott várt Szabina.
--Szia! Gyere, nehogy elkéssünk! --Megragadta a kezem, és húzott maga után.
--Várj, nem bírom. --Értetlenül nézett rám, úgyhogy még hozzátettem: --Duplatesi.
--Ó, értem. Gyere, a büféből kapsz egy Snickers-et, az majd segít.
És tényleg segített. Mire átértünk a csarnokba, már tele voltam energiával. Azért éreztem, hogy majd leesnek a lábaim (holnapra garantált az izomláz), de nem törődtem vele. Tánc,tánc, tánc.
Viszonylag hamar ott voltunk, csak páran ültek a lelátón. Mi is felültünk, és vártuk a tanárt. Közben odajött hozzánk, egy fiú. A haja halvány vörös, enyhén szőkés, a szeme pedig világoszöld volt. És mindehhez még szeplők is társultak. Nem olyan sötétek, de azért láthatóak.
--Szia, biztos te vagy Mel --nézett rám mosolyogva. --Beni vagyok, Szabina osztálytársa.
Ő is leült mellénk, és épp azt magyarázta, hogy rajtunk kívül nem is lesz más kilencedikes, mikor belépett az oktató. Egy fiatal, huszonéves srác szőke, raszta hajjal (váll alá érő tincseit egy fekete pánttal fogta hátra).  Hű. Azta. Wow. Kb ez volt a tekintetünkben, mikor Szabinával egymásra vigyorogtunk.
--Heló srácok! --köszöntött minket. Milyen mély hangja volt! --Aki még nem ismerne, én Kocsis Ábel vagyok. Gyertek ide le! Hányan vagytok?
Mindannyian felsorakoztunk Ábel előtt, talán 25-30-an(!) voltunk. Ő végignézett a csoport, majd tekintete megállapodott hármónkon.
--Úgy látom idén csak három újoncunk van. Neveket kérek!
--Beni.
--Mel.
--Szabina.
--Jól van, majd idővel megismeritek a többieket is, most pedig kezdjük is a gyakorlást! Mint minden évben, idén is fellépünk a karácsonyi műsoron. Úgy gondoltam, idén valami hip hop-ot kéne előadni. Vélemények?
Mindenki helyeslően bólogatott, úgyhogy el is kezdtük. Először megmutatott néhány fontosabb lépést, majd mind együtt gyakoroltuk őket. Egy órán keresztül meg sem álltunk, a végére eléggé fáradtak voltunk. Szabinával szó szerint vonszoltuk egymást. De úgy érzem megérte. Ha minden jól megy, jövő héten már össze tudjuk állítani a koreográfiát.  
Otthon először anyáéknak számoltam be a táncról, majd felhívtam Lisette-et, akit persze csakis Ábel érdekelt. Órákig tudtunk volna beszélni, de apa rám szólt, hogy kezdjek el tanulni. Igaza volt, bármennyire is fáradt vagyok, holnap kemény napon lesz, muszáj készülnöm  rá. 

2012. július 27., péntek

Szeptember 16., Péntek

Máris itt a új, nagyon igyekeztem vele. :) Közben a Facebook-os oldalra tettem fel néhány részletet a történet későbbi szakaszából. Hát... lehet találgatni miről (kiről) szólnak. ;)
Tudom még messze van, de ha átléptük az 1000-et, kaptok meglepetést. *.* Már arra is készülök. :) 
Egyébként a 700-ért köszi! <3


Reggel még minden rendben volt...
Kivételesen apu vitt suliba, mert tegnap este óta esett. Az osztályban már voltak páran. Ivana és Aida valami "hű, de nagyon helyes" srácról beszéltek, akivel Aida a hétvégén találkozni fog. Közben Tomi, Louis és Matt meg valami filmről beszélgettek, amit most adnak a moziban, és meg kellene nézni. Én csendben leültem a helyemre, de szerencsére nem sokáig voltam egyedül. Jött Rafi kezében a büfében vásárolt szendviccsel és leült mellém.
--Szia Mel! Mizu?
--Szia --mosolyogtam rá kedvesen. --Hát, picit fáradt vagyok. Nehéz hét volt.
--Ja, ahhoz képest, hogy ez még csak a második hét... És ha azt is megnézzük, hogy eddig hány tanárt borítottunk ki...
Olyan komoly arcot vágott, hogy muszáj volt nevetnem. A végén már mindkettőnknek folytak a könnyei.
--Minden oké? --Szólt oda Áron, aki akkor érkezett meg Erickel.
Egy pillanatra megnyugodtunk, majd összenéztünk, és újra röhögni kezdtünk. Megszólalni se tudtunk, nemhogy abbahagyni a nevetést.
--Ezek mit szívtak? --Jött oda Gabó is.
Ahogy megérkeztek a többiek, mind megálltak mellettünk, és azt találgatták mi bajunk lehet. Közben szegény Eric meg tök tanácstalan volt, hogy most hova üljön le.
--Jó, fogalmam sincs mi bajotok, de ennyi elég volt! --Márk és Áron visszarángatták Rafit a helyére. Ettől megint lenyugodtam, de még mindig hallottam Rafit...
--Csináljatok már velük valamit, csengetnek! --Lisette kétségbe volt esve. --Ajj, na gyere! --Fogta a kezem, és kihúzott a mosdóba megmosni az arcom. A friss víz tényleg jót tett, már nem éreztem késztetést arra, hogy nevessek. (Persze azért nem mertem ránézni Rafira.) Bár azt sem tudom min nevettünk, nem is mondott semmi vicceset. Hmm, biztos a fáradság teszi.
Óra elején rögtön a verselemzésekkel kezdtük. Elég... khm... érdekes megoldások születtek. Mert senki nem találkozott a padtársával sulin kívül azért, hogy ezt megbeszéljék. Volt olyan pár, ahol mindketten megcsinálták, ráadásul teljesen mást írtak, de volt olyan is, ahol csak az egyikük írta meg, a másiknak meg fogalma se volt az egészről. Az osztályfőnök "nagyon örült" nekünk.
Később spanyolon Szabina mellett ültem, mert Leon hiányzott (brühü), neki meg úgy sincs padtársa. Szünetben is jól elvoltunk, meg órán is. Talán 10szer szólt ránk a tanár... Mindegy, kénytelenek voltunk óra után megbeszélni amit akartunk.
--Szóval jössz? --kérdezte Szabina. --Tök jó lesz! Én mindenképp ott leszek. Más sajnos nem jön az osztályomból. Ja, de. Egy srác, de nem tom a nevét.
--Két hete járunk suliba, és még nem tudod a nevét? --Ez azért vicces. --De szerintem én is megyek. Ha más nem, te legalább ott leszel.
--Juppí! --kiáltotta és a nyakamba ugrott. Ez aztán a lelkesedés.
Nos, így történt, hogy mostantól minden hétfőn megyek táncra. Azért még kiderítem, tőlünk jön-e valaki.
Kultúrán ma újra Magyarország volt a téma. Megnéztünk egy filmet a főbb nevezetességekről magyarul, a többiek kedvéért angol felirattal. Hihetetlen mennyi helyen nem jártam még! Könnyebb azt felsorolni, miket láttam eddig: Budapest, a Balaton, Pécs, Veszprém. Kb ennyit azok közül, amiket a filmben is említettek. Pedig nagyon szeretnék többet túrázni, utazni! Kiskoromban felfedező akartam lenni. Mindig néztem a tévében az erről szóló műsorokat. De már letettem róla: ma nem sok ismeretlen helyet találnék, ha belevetném magam a vadonba.
A többi órán nem történt semmi érdekes vagy rendkívüli. Haza kivételesen egyedül mentem, Márknak még dolga volt a belvárosban. Azt hiszem a biciklijéhez keresett valami alkatrészt.
Otthon aztán azt kívántam, bár vele mentem volna.
Anya és apa kivételesen már otthon voltak, a nappaliban vártak - rám. A kanapén  beszélgettek, mikor köszöntem rögtön mutatták, hogy üljek le velük szemben a fotelre. Az agyam persze kattogott, hogy mit csinálhattam. Csak egy dolog jutott eszembe, de úgy voltam vele, hogy arról nem tudhatnak.
--Mel, az osztályfőnököd telefonált --kezdte anya. --Tájékoztatott minket, hogy gondjaid vannak a kémiával.
--Kicsim, miért nem szóltál, hogy nem megy? --Mondta apa kedvesen. --Tudom, hogy ez még csak a második hét, de a tananyag attól még nehéz. Nyugodtan kérj segítséget.
--Ez a második hét, és neked máris egyesed van?! Ráadásul üresen adod be a dogád?! Hogy képzelted ezt?! Ezért szobafogságot fogsz kapni!
Nyeltem egy nagyot. Anya szavai nagyon kemények voltam, meg se próbáltam magyarázkodni, tudtam úgy se érdekelné. Ő csak az egyest látja. Fojtogatott a sírás.
--Drágám, legalább had magyarázza el, mi történt pontosan! --Apa megpróbálta lenyugtatni anyát, biztos látta a szememben gyülekező könnyeket. Anya csak bólintott.
--Az egyest felelésre kaptam. Tudtam az anyagot, de... túl sok volt az új szó... és angolul nem tudtam elmondani. Az üres doga... A tanárnő nehéz feladatokat adott, néhány típust nem is gyakoroltunk. A többiek... --Anya figyelmeztető pillantást vetett rám. Hát persze, őt csak én érdeklem. Azért is végig mondtam. --Szóval senki hozzá se tudott szólni a dogához.
Anyát persze nem sikerült meghatnom, még kiabált egy sort, majd felküldött a szobámba. Azt mondta addig nem mehetek sehova, amíg nem javítok. Azért apa a pártomat fogta. Este feljött, és elmesélte, hogy annak idején neki a matek nem ment. Ráadásul voltak nézeteltéréseik a tanárral is. Megnyugtatott, hogy ha valaki segít, biztos jobban megértem majd.
Szóval most fogságban vagyok. Pedig annyi mindent terveztem a hétvégére! Mindegy... C'est la vie. (Ezt ma tanította Lis. Annyit jelent, hogy 'ilyen az élet'.)     


2012. július 23., hétfő

Szeptember 15., Csütörtök

Igen, ma csütörtök van. És igen, ma az első óra osztályfőnöki volt. Elég kemény volt, de valahogy sikerült túlélni.
Szóval óra elején Kelemen beírt a naplóba, majd nagy sóhajtással becsukta. Ez kb annyit jelenthetett, hogy "Hol is kezdjem?".
--Nos Leon! Elmondanád nekem, miért is ilyen viharos a kapcsolatod Mrs Duncannel? Mást sem hallok tőle, csak rád panaszkodik!
--Tanár úr, az úgy volt... --kezdte Leon elgondolkozva --tudja pont egy hete, a tanárnő azt mondta rám, hogy én LEONARD vagyok, és olyan név, hogy Leon nem is létezik! --szinte már kiabált. --Az lett a baja, hogy én kiakadtam ezen! Pedig nekem ez a nevem! Senki ne mondja, hogy ilyen nincs!
--Leon, nyugodj meg! Biztosíthatlak, hogyha csak ennyi a gond, akkor beszélek a tanárnővel. Ugyancsak ide tartozik, valaki elmesélné nekem, mi is volt hétfőn kémián?
Mindenki lapított, azon gondolkoztunk, hogy is kéne az ügyet tálalni. Végül én kezdtem el beszélni.
--Feleltem órán. Öhm, volt egy kis gondom az... az angol szavakkal.
--Megpróbáltunk neki súgni --szólt közbe Emma. --De csak azt értük el, hogy a tanárnő Leont is kihívta.
--Én is próbáltam segíteni neki, de IVANA direkt úgy ült, hogy eltakarjon --mondta Márk felháborodva.
Itt egy kis hangzavar támadt, mert Ivana közbeszólt és Márkkal veszekedni kezdtek. Közben Emma a tanárnő viselkedéséről magyarázott, Aida pedig Ivanát vette védelmébe. Arról ne is beszéljünk, hogy Gabónak mindez gyors volt, így folyamatosan Áront kérdezgette, hogy miről van szó. 
--Csendet! --Szólt végül az ofő. --Ez így nem mehet tovább gyerekek! Tőletek zeng az iskola. Talán az lenne a legegyszerűbb, ha külön ültetnélek titeket --fordult Márkékhoz. -- Például előre jöhetne Csongor! Úgy hallottam nem szoktál túl sokat figyelni órákon.
--Nem! Tanár úr, én nem akarom, hogy az üljön mellettem! Ez nem ééééér! --sipákolt Ivana.
--Rendben! Akkor mindenki a helyén marad --döntött végül Kelemen. --De nem akarok több panaszt rátok!
Biztosítottuk róla, hogy ezentúl jók leszünk, és senki nem fog veszekedni a padtársával - órán. Hogy mi lesz szünetekben... az majd kiderül.
 --Akkor már csak egy dolog van hátra. A szakkörök. Tudom mit ígértem, és sajnálom, de elfoglalt voltam. Úgyhogy mindent ma kell megosztanom veletek. Tessék, ezeket osszátok ki!
Mindenki kapott egy-egy listát a szakkörök időpontjáról. Nekem nagyon megtetszett a tánc, de nem tudom jelentkezek-e.  Attól függ jön-e más is az osztályból. Ezen kívül láttam még különböző nyelvi órákat, énekkart, rajzot, még KRESZ-t is! Az ofő szerint ez utóbbin az autóvezetés alapjait tanulhatjuk meg (az elsősegélyt is). Persze voltak a listán sportok is, pl foci és kosárcsapat, de lehet úszásra járni, vagy futni. Szóval van választási lehetőségünk.
Angolon levelet kellett írnunk, tesin fociztunk, kémián meg doga volt. Mondanom se kell, megint kudarcba fulladt az óra.
Óra előtt mindenki a könyvet bújta, hátha sikerül megjegyeznie valamit. Én hátra fordultam Monóhoz és egymást kérdeztük ki. Vagyis ő megpróbált minél több szót beleverni a fejembe. Tudtam, hogy sok múlik ezen a dolgozaton: lehetetlen otthon kimagyarázni még egy rossz jegyet. A többiek is idegesnek tűntek, nem csodáltam.
Aztán megszólalt a csengő és eljött az igazság pillanata. Mrs Duncan kiosztotta a lapokat... És egy emberként kiáltottunk fel.  A feladatok nehezebbek voltak, mint amiket órán átvettünk, sőt! Volt benne néhány olyan képlet, amiket még sose láttunk. (Arról ne is beszéljünk, hogy néhányan a kérdést se értettük.) Páran megpróbáltak beszélni a tanárnővel, de meg se hallgatta őket. Nagyon kiakadtunk rá. A végén Márk szedte össze a lapokat és azt mondta, senki nem írt semmit a nevén kívül.
Nagyon kiakadtam, Lisette megpróbált felvidítani. Hogy elterelje a figyelmemet, a tegnapi napjáról mesélt.
--Suli után mentünk a Fő térhez, és a srácok, Leon meg Márk, képzeld bringáztak! Sőt, Áron is maradt, csak a későbbi vonattal ment haza! Tök jó volt, mert jött Emma és Kelly is.
--Biztos szuper volt. És volt lehetőséged beszélgetni Áronnal - kettesben?
--Igen --válaszolta csillogó szemekkel. --Mikor a csajok bementek az egyik boltba, Leon meg valami trükköt tanított Márknak. Mi meg dumáltunk mindenféléről...
És Lisette elmesélte az egész beszélgetés. Szóról-szóra. Épp elkezdtük volna elemezni, de becsengettek, és megint jött az a bácsi. Ma se tanultunk, csak valamilyen kísérleteket néztünk DVD-n. Mondjuk az elején még figyeltem, de a mágnesnél már leveleztem.
A földrajz helyett meg infó volt, így elmaradt az utolsó óránk. Hát persze, hogy örültünk neki.
Haza - természetesen - Márkkal mentem.
--Nem is tudtam, hogy Leon is BMX-es --mondtam, mire értetlenül meredt rám. --Lisette mesélte, hogy tegnap bringával voltatok.
--Ja, igen. Azt mondja inkább deszkázik, de az most használhatatlan.
--Használhatatlan? --vontam föl a szemöldököm.
--Hagyjuk --csak vigyorgott és megrázta a fejét.
Egész úton nevettünk, el se akartunk válni egymástól. A házunk előtt is beszélgettünk még egy órán keresztül. Sajnos esni kezdett az eső így bementem, Márk meg átrohant az úton - pont egy kocsi előtt. Szerencsére nem lett baja, csak a sofőr tenyerelt rá a dudára.
Ma se vallottam be a kémiát, pedig volt rá alkalmam. Több is. Pedig nemsokára muszáj lesz előállnom vele.
Vacsi után olvastam. Mindig is szerettem a könyveket, csak néha kevés időm van. Most szakítottam rá. Imádom, mikor a történet elkalauzol egy másik világba. Kikapcsolódásnak tökéletes. 

2012. július 14., szombat

Szeptember 14., Szerda

600 - köszönöm :)
A véleményeket is köszönöm <3


Ma nagy áldozatot hoztam, de megérte.
Úgy volt, hogy reggel halottam Áront és Leont beszélgetni, hogy kéne valamit szervezni délutánra. Nagyon izgatott lettem, mert szerettem volna Leonnal közös programot. Úgyhogy vártam, hátha meghívnak...
Időközben szólt Mono, hogy van egy kis gondja a magyarral, és ma úgyis rövid napunk van, nem tudnék-e segíteni neki. Egy pillanatig haboztam, hogy mit is mondjak. A fiúk... Végül beleegyeztem, mert mi okom lett volna rá, hogy elutasítsam? Úgy voltam vele, a fiúk biztos valami olyat szerveztek, amihez nem akarnak csajokat.
Az első órán, irodalmon párban kellett dolgoznunk, úgy elemeztünk egy-egy verset. Mi, Erickel a könyvben kerestünk támpontokat, mert fogalmunk sem volt az egészről. Végül kimásoltunk néhány fontosabb szót meg kifejezést, és inkább beszélgettünk. Eric mesélt Finnországról, hogy mennyire szeretett ott élni. Megtudtam, hogy a szülei nemrég haltak meg egy repülőgép-szerencsétlenségben, így ő most a nagybátyjával él, aki egy budapesti cégnél dolgozik.
--A nagyszüleim még mindig élnek, otthon Finnországban. Szerettem volna velük maradni, de a gyámügyesek azt mondták jobb lesz  nekem itt.
Sajnáltam Ericet. Nem mutatta, de biztos nagyon megviselte ez az egész. Gondolkodtam, mit mondhatnék neki, de nem volt rá lehetőségem. Újabb balhé.
Mikor Ivana feltette kezét, már sejtettem, hogy itt kő kövön nem marad.
--Tanár úr! --kezdte nyávogós hangon. --Kaphatnék új társat? Én ezzel nem tudok együtt dolgozni! Egy normális dolgot nem mondott eddig!
Márkot se kellett félteni.
--Már bocs, de attól, hogy nem egyezik a véleményünk még nem kéne így viselkedned! Épp az a feladat, hogy megosszuk egymással a gondolatainkat!
--Lehet, de te akkor is hülyeségeket beszélsz!
--Miért? Honnan tudod, hogy nem én mondtam jókat és te tévedsz?!
--Gyerekek, elég legyen! --kiáltotta el magát Kelemen. Tuti, hogy az egész iskola hallott minket.
Ivana sértődötten hátradobta hosszú fekete haját, majd a füzete felé fordult azzal a céllal, hogy egyedül végzi el a feladatot. Márkot nem érdekelte a dolog, ő előszedte a telóját és játszott. A tanár nem mert rájuk szólni, nehogy megint kiabáljanak.
Szünetben Lisette megkért, hogy menjek ki vele a mosdóba. Sejtettem, hogy miről lesz szó.
--Annyira rossz volt! --fakadt ki. --Egy szót sem szólt!
Csongor.
--És mit csináltál?
--Hát próbálkoztam egyedül, de nem ment. Végül Áron segített. --Lisette elpirult!
--Wow, komoly?
--Aha, és ú, de helyes volt!
Hát igen, Liz fülig szerelmes. (Vajon zavarná, hogy így hívom? Majd megkérdezem.)
Na ki felelt matekon? Hát persze, hogy Leon. Szegény elég sokáig állt a táblánál. Mrs Duncan a legnehezebb feladatokat diktálta neki. Akartam súgni neki, de fel sem fogtam, mi a kérdés. Ennyit a matektudásomról. 
Spanyolon dogát írtunk a lefordítandó szöveg szavaiból. Az osztályunkból egyedül én tudtam. Paloma még este figyelmeztetett, hogy mindenképp tanuljam meg őket... Óra után a nyakába ugrottam, és megköszöntem a tippet. Most milyen jó nekem: a tanár zseninek tart. Pedig... Na mindegy. Leonnak segítettem, de nem mindet. Nem akartam, hogy lebukjunk. Így is kapott egy négyes alát. Ő örült neki, én meg jobban éreztem magam az után, hogy matekon nem tudtam segíteni neki. Ó, még mindig gyorsabban ver a szívem, mikor leül mellém. Ugyanaz, mint mikor megláttam. De mi ez? Meglátni és megszeretni, vagy csak puszta rajongás?
Carl ma hiányzott, így helyettesítés volt. Valami idős bácsi jött be, Eric szerint némettanár. Őt nem tanítja, de már náluk is helyettesített. Sokoldalú, az biztos. Igazán nem csináltunk semmit, csak ismételtünk.
Mielőtt a töri elkezdődött volna, az ofő figyelmeztetett minket arra, hogy a verselemzéseket fejezzük be otthon, majd pénteken megbeszéljük. És eztán bele is vágtunk az ősemberek kulturális és vallási dolgaiba. Igazán unalmas volt.
Óra után Márk jött oda hozzám, és megkérdezte, hogy nem megyek-e velük. A fiúkkal meg néhány csajjal. (El sem hittem, hogy Lisette is megy! És nem is mondta!) Szomorúan megvontam a vállam, és közöltem, hogy már elígérkeztem Monónak. Márk még szomorúbbnak tűnt, mint én, de csak annyit mondott, hogy 'majd legközelebb'.
--Figyelj --szólt rám Mono az ajtó előtt --, mehetünk a koleszba, a szobatársam úgyis haza ment, mert beteg.
Az igazat megvallva az épület nem is annyira kolesz, mint inkább diákszálló. Mert a város összes iskolájából ott szállásolják el a tanulókat, akiknek erre szükségük van. Az osztályunkból mindenki Magyarországon él, csak néhányan kicsit messzebb. De Monóval ellentétben például Eric meg Áron minden reggel vonattal jön suliba. Valaki bírja a korán kelést, valaki nem.
Mikor odaértünk, meglepődtem milyen hangulatos Monóék szobája. Az ajtóval szemközti falon egy ablak, bal oldalon két íróasztal mellettük egy könyvespolc (az már luxus), jobbra pedig két ágy. A szekrényeket az ajtó mögé helyezték el, a fürdő meg ugye közös. Mondjuk a hűtőt hiányoltam, de Mono megnyugtatott, hogy 'rajta vannak az ügyön'.  Összefoglalva nem túl nagy, de remekül kihasználtak minden helyet, és elég hangulatos szoba. A sárgás színektől olyan meleg, nyári érzés fogott el. 
A tanulással hamar megvoltunk, elég volt az alapokat elmagyaráznom. Utána természetesen még maradtam beszélgetni. Szándékomban állt kideríteni, hogy Leon és Mono tényleg ismerték-e egymást már Amerikában.
--Tetszik valaki az osztályunkból? --kérdeztem Monót. Valahol el kellett kezdeni.
--Nem tudom, igazából Áron helyes meg kedves, de láttam Lisette hogy néz rá, nem akarok kavarni --válaszolta mosolyogva. --Rafi és Paloma megint olyan jóba vannak, meg illenek is egymáshoz. Márknak meg ott vagy te. --Na itt majdnem leestem a székről. --A többieket még nem néztem így.
Egy pillanatig mérlegelnem kellett. Itt volt a tökéletes pillanat, hogy rákérdezzek Leonra, de közben furdalt a kíváncsiság, hogy mire célzott Márkkal és velem kapcsolatban.
--Hogy ott vagyok neki én? --Nincs mese, Leonnak várnia kellett. --Ezt..., ezt meg hogy érted?
--Ugyan, a vak is látja hogy néz rád az a gyerek!
--Hogy?
--Úristen! --Kapta a szája elé a kezét Mono. --Te tényleg nem vetted észre!
--De mit? --Kezdtem egyre jobban összezavarodni.
--Tetszel neki Mel! Nézd csak meg, többet van veled, mint bármelyik haverjával, reggel együtt jöttök suliba, délután együtt mentek haza! Biztos hétvégén is szoktatok találkozni, nincs igazam?
Meg se tudtam szólalni. Ez tényleg igaz? Végig ott volt az orrom előtt, én meg nem vettem észre? Nem, az lehetetlen. Márk csak a barátom, az egyik legjobb. Ugyan olyan, mint Lisette, csak fiúban.
Időre volt szükségem, ezért elköszöntem, és hazamentem. Egész este a szobámban gondolkodtam, de nem jutottam semmire. Én tényleg nem látom azt, amiről Mono beszél. Márk a haverom, kész. Efelől kétségem sincs.
Ez is egy mozgalmas nap volt. <sóhaj> Kár, hogy végül nem kérdeztem rá Leonra.