November 3., Csütörtök

Bocsánat a késésért, de végre befejeztem. :) 

Már javában tart a szünet. Anyáék még vasárnap hajnalban elutaztak, kicsit sajnálom, hogy nem lehetnek itt a szülinapom, de délelőtt azért hívtak. Patrikkal egész jól kijövünk, még nem volt komolyabb vitánk. A kajával sincs gond, az ebédet úgy rendeljük, minden nap házhoz hozzák az aznapi menüt (hétvégén kell leadni mit kérünk).
Végül úgy alakult, hogy tarthatok bulit. Ma estére szerveztem, csak kilenc embert hívtam meg. (Vagyis tízet, de Eric sajnos nem tud itt lenni.) A legtöbbjükért majd jönnek a szüleik, de a két távolabb lakó itt fog aludni: Monó nálam, Áron pedig Márknál (rendes volt, hogy felajánlotta).
Egész nap készülődtem: választottam zenéket; kikészítettem az ételt/italt; elraktam minden törékeny dolgot; eldöntöttem mit veszek fel; sokadszorra elmondtam Patriknak, hogy maradjon fent, mi majd lent bulizunk. Lényegében a délután nagy részét végig idegeskedtem, de este hatra teljesen lenyugodtam. Egy világoszöld, pánt nélküli ruhában vártam a vendégeket.  
Legnagyobb meglepetésemre mind együtt érkeztek. Annak külön örültem, hogy Szabinának és Beninek is szóltak a tervükről. A házba belépve rögtön felköszöntöttek, majd átadták az ajándékokat. Lisette még tortát is sütött nekem! (Valami banánkrémes-csokis különlegességet.)
Patrik lejött, hogy fényképezze amint felvágom a tortát. Lett néhány egész érdekes fotó is, például amelyiken Rafi Palomát eteti, vagy ahogy Leon összekeni Márk arcát, meg persze készült egy csomó pózolós, és egy-két csoportkép is. 
Később a nappaliban táncoltunk, vagyis inkább ugráltunk, meg ökörködtünk a zenére. Erről képek helyett videók készültek, mert nem akartuk megfosztani az utókort a látványtól. A legjobb az volt, mikor Áron és Rafi "balettoztak" egy David Guetta-számra. Jól éreztük magunkat, hangoskodtunk, viccelődtünk. Kicsit talán túlzásba vittük, mert nyolc körül Patrik ismét lejött.
--Bírjátok még? Szét megy a fejem tőletek! --mondta fájdalmas arccal miközben a halántékát masszírozta. --Nem akartok szünetet tartani? --Vetettem rá, egy "Ugye csak viccelsz?"-pillantást. --Jó, értettem! És valami csendesebb dolgot nem csinálnátok?
--Mire gondolsz? --vontam fel a szemöldököm.
--Hát, mondjuk... öhm... bújócska?
Erre a kijelentésre Monó félrenyelte az üdítőjét, mi Szabinával meg röhögésben törtünk ki.  
--Patrik, ahhoz szerintem már Janka is öreg --válaszoltam, mikor láttam, hogy komolyan is gondolja, amit mondott.
--Várj! Én egy... khm... felnőttesebb változatra gondoltam.
--Felnőttesebb? Na persze --motyogtam az orrom alatt.
Patrik úgy csinált, mintha meg se hallotta volna a megjegyzésemet.
--Szóval, a lényeg az, hogy ebben a játékban minden teljes sötétségben történik.
--Sötétben? --nézett körbe Lis értetlenül.
--Igen --bólintott Patrik. --És egy hangot se adhattok ki közben. A két keresőnek ki kell... hm... tapintaniuk, hogy kit is találtak meg. Ha megvan, akkor kimondják az illető nevét, aki helyesel - vagy nem -, majd leül a lépcsőre.
 --És ez miért is jó? --tártam szét a karjaim. Nem fogtam fel, hogy mi a lényege.
--Majd meglátjátok! --kacsintott a bátyám. --Csak próbáljátok ki! Egy játék, utána tombolhattok tovább.
--Srácok? --fordultam körbe.
--Gyerünk! --egyezett bele Rafi.
A többiek is helyeslően bólogattak, úgyhogy visszafordultam Patrikhoz, aki még ellátott minket néhány tanáccsal. Szabinával mi lettünk a keresők. Odaállított minket az erkélyajtó függönyéhez, majd lekapcsolta a lámpákat. Mi elszámoltunk százig (közben hallottam egy csörömpölést, de legyőztem a késztetést, hogy megforduljak), majd elkiáltottuk magunkat, hogy "Start!". És kezdetét vette a játék. Szabina indult a nappali felé, én meg bementem a konyhába. Véletlenül belerúgtam az ebédlő egyik székébe, mire az asztal alatt valaki felszisszent. Lehajoltam, és megfogtam az illető kezét. Gondoltam, először a haját tapogatom meg, abból biztos rájövök kivel állok szemben - vagyis térdelek. És igazam lett: az afrofonásból rögtön tudtam, hogy Monót találtam meg.
--Megvagy Monó!
--Szép volt --mondta, majd kimászott az asztal alól. --Merre is van a lépcső?
Felnevettem, majd elirányítottam a megfelelő irányba. Ezután folytattam utamat, de hiába tapogatóztam, senki se volt a környékemen. Mindeközben a nappali felől hallottam Rafi, majd Paloma nevét, így kicsit könnyebb lett a dolgom. Már csak öt ember van hátra.
Hirtelen valaki megragadta a karom. A meglepetéstől egy pillanatra elakadt a lélegzetem. A sötétben nem láttam semmit, de az ismeretlen árny behúzott az egyik sarokba. A következő amit éreztem két kar volt, ami körém fonódott, majd ajkak érintették az ajkam. Minden erő kiszállt a lábamból, féltem hogy elesek, de a kezek erősen tartottak. A csók nem tartott tovább egy percnél, mire igazán élvezni kezdtem volna, az árny elengedett, és már ott sem volt. Egy darabig csak álltam. Könnyűnek hittem magam, mintha a felhők közt lettem volna. Még mindig éreztem a csók ízét, azoknak a puha ajkaknak a kellemes érintését.
A gondolataim akkor tisztultak ki, mikor meghallottam Szabina hangját, amint Márk nevét mondja. Valaki megcsókolt, de fogalmam sem volt hogyan jöjjek rá kicsoda. Úgy döntöttem ezen majd később elmélkedek. Kihúztam magam, és én is visszatértem a játékhoz. Lisette a bejárati ajtó mellett álló fogasnál rejtőzött el, Beni pedig végig ott állt a lépcső mellett. Azt hitte, ott nem fogjuk keresni, de tévedett: engem nem lehet (legalábbis nem könnyű) átverni. A kanapén fekvő Leonra Szabina talált rá. Viszont hiába kerestük, Áront mintha a föld nyelte volna el. Már épp feladtuk volna, mikor Szabina felsikított. Az őrült röhögésből arra a következtetésre jutottam, hogy Áron biztos hozzáért. Szegény lány nagyon megijedt!
Ezután mindent ott folytattunk, ahol abbahagytuk. Megint ugrándoztunk, nevettünk, próbáltunk valami táncot utánozni. Nagyon jól éreztük magunkat, de a mókának tizenegy körül szakadt vége, mikor jöttek a szülők. Ugyan Márk és Áron még maradtak, de még éjfél előtt elmentek ők is. Monóval végignéztünk a földszinten, de úgy döntöttünk, nem állunk neki takarítani. Meg amúgy is: majd én holnap megcsinálom egyedül. Ő mégiscsak egy vendég.
Az ágyban egy darabig még beszélgettünk, de Monó hamar kidőlt. Én csak feküdtem, és a plafont bámultam. Fáradt voltam, de ugyanakkor annyi minden kavargott a fejemben, hogy nem tudtam tőlük aludni. Hallottam, hogy lehúzzák a vécét. Rögtön felültem, gondoltam beszélek Patrikkal. Bekopogtam a szobájába, majd benyitottam. Még a gépe előtt ült. Úgy láttam filmet nézett.
--Szia! --szóltam halkan.
--Hát te? Még fent vagy? --nézett rám.
--Nem tudok aludni.
--És összességében hogy sikerült a buli? --érdeklődött.
--Remekül. Jól éreztem magam, és örültem a többieknek. Tudod, ők a barátaim. Nem is tudom, mi lenne velem nélkülük.
--Nincs is jobb, mint barátokkal ünnepelni --mosolyodott el. --És milyen volt a bújócska? Nem történt semmi rendkívüli?
--Vicces volt, de te mire gondolsz? --Felvontam a szemöldököm, és érdeklődve figyeltem.
--Hát, ilyenkor mindig vannak, akik szeretik megviccelni a keresőket --magyarázta Patrik. Úgy beszélt, mintha egyértelmű lenne, hogy a játék nem játék ilyen "viccek" nélkül.
--De, volt. Áron megfogta Szabina lábát. Talán hallottad is a sikítást --nevettem fel.
--Aha, és más nem volt? --Beszéd közben az arcomat fürkészte.
--Nem.
--Biztos?
Rögtön a csók jutott eszembe, de nem akartam megemlíteni. Aztán ránéztem, és rájöttem, hogy ő azt már rég tudja. Diadalittas mosollyal nyugtázta, hogy leesett, mire gondol.
--Te tudtál róla? --kérdeztem hitetlenül.
--Persze. Mit gondolsz, miért találtam ki ezt a játékot?
--Szóval azt is tudod ki volt az. --Ez nem kérdés volt, hanem tény.
--Tudom, ő kért meg rá, hogy segítsek. De! --emelte fel a hangját. --Nem árulom el.
Kicsit elszomorodtam, de megértettem, hogy nem lehet. Az ígéret szent, még jó, hogy nem árulja el ki volt. Ezentúl legalább biztos lehetek benne, hogy a bátyám teljesen megbízható ilyen téren.  
--Jó volt? --kérdezte kaján vigyorral. Én csak sóhajtottam egy nagyot, és bólintottam, mire odajött, és megölelt. --Boldog szülinapot hugi!