Stella versenyének napja.
Nagy nehezen sikerült rávennem anyát, hogy elengedjen, így délelőtt tízkor Márkkal a suli előtt vártuk a többieket. Elég sokan ígérték, hogy jönnek, ezért találtuk ki, hogy akkor mind menjünk együtt. (Meg azért is, mert egyedül sose találnék oda.)
Az idő egyébként ma egész jó volt, a szél napok óta először nem fújt, és végre megint kisütött a nap. Túlzás lenne azt állítani, hogy meleg volt, de a bőrdzsekimet pont erre az időre találták ki. Mindez teljesen olyan érzést keltett bennem, hogy inkább vagyunk közelebb a nyárhoz, mint a télhez. De, mindegy.
Lassan megérkeztek a többiek is, elsőként Rafi és Paloma kézen fogva. Igen, a randijuk remekül sikerült, és azóta dúl a love. A suliban próbálják visszafogni magukat a tanárok miatt, de most semmi akadálya nem volt, hogy kimutassák az érzelmeiket. Minket nem zavar. Olyan aranyosak!
Kicsit később futott be Ági és Kelly, majd Leon. Az utóbbit nagyon vártuk, mert ő tudta hova is kell menni pontosan. Mind átsétáltunk a buszmegállóba, és vártunk.
--Érdekes verseny lesz, az már biztos --mondta Leon. Mind kérdőn néztünk rá, úgyhogy elmagyarázta, mire is gondol. --Stella olyan... --a kezével maga mellett mutogatott, utalva arra, hogy Stella egy kicsit túlsúlyos. --Szóval értitek, na! Kíváncsi vagyok, hogy fog lovagolni.
Elsőre szúrósan néztem rá, de aztán a többiek nevetését hallva én is elmosolyodtam. Végül is igaza van, ezen már én is elgondolkodtam.
A pálya a város szélén áll (ugye a Balatonnal ellentétes oldalon), szerencsére épp előtte van egy buszmegálló, oda érkeztünk meg 11 óra körül.
--Na, mikor is kezdődik? --nézett körbe Rafi.
--Hát, asszem majd most... --vontam meg a vállam. Én sem tudtam pontos időpontot.
--Akkor menjünk be! --szólt Márk, és elindult a kapu felé.
Még meg se láttuk a lovakat, az illatuk máris bekúszott az orrunkba. Paloma halkan fújolt, Kelly pedig az arca előtt legyezett a kezével. Aztán hirtelen Ági felkiáltott:
--Nézzétek! Ott van Stella! --mutatott a gyakorlópálya felé.
Mind arra néztünk, és tényleg: ott állt egy gyönyörű szürke ló kantárát fogva, és egy középkorú kopasz férfivel beszélgetett. Aztán egyszer csak odapillantott felénk, mi pedig két kezünkkel integetve indultunk el felé. Arcán látszott, hogy meglepődött, ennek ellenére mosolyogva intett vissza. Közelebb érve láttam, hogy eléggé meghatódott azon mennyien eljöttünk drukkolni neki.
A verseny egyébként elég unalmas volt, a fiúk végig poénkodtak. A mellettünk álló (mert itt nem volt ülőhely!) emberek mind ránk szóltak egyszer-kétszer. Végül Stella egész jó eredményt ért el, ha jól emlékszem negyedik lett a csoportjában.
Utána mind elmentünk a mekibe egy késői ebédre. Érdekes egy csapatot alkottunk, de ott is jól éreztük magunkat. Sajnos én nem maradhattam sokáig, mert anyáék holnap reggel indulnak. Most a plázánál felvettek, és együtt vittük el Jankát a nagyiékhoz.
Nyáron jártunk utoljára a faluban, úgyhogy a anya szülei nagyon örültek nekünk. Megmutatták az új állataikat (kacsák minden mennyiségben), kaptunk sütit (kakaós kalács), és válaszolgattunk a szokásos kérdésekre ("Igen, jól vagyunk.", "A suli jól megy.", "Sok barátom van." és az elmaradhatatlan "Fiú? Dehogy! Nincs.").
Nagy nehezen sikerült rávennem anyát, hogy elengedjen, így délelőtt tízkor Márkkal a suli előtt vártuk a többieket. Elég sokan ígérték, hogy jönnek, ezért találtuk ki, hogy akkor mind menjünk együtt. (Meg azért is, mert egyedül sose találnék oda.)
Az idő egyébként ma egész jó volt, a szél napok óta először nem fújt, és végre megint kisütött a nap. Túlzás lenne azt állítani, hogy meleg volt, de a bőrdzsekimet pont erre az időre találták ki. Mindez teljesen olyan érzést keltett bennem, hogy inkább vagyunk közelebb a nyárhoz, mint a télhez. De, mindegy.
Lassan megérkeztek a többiek is, elsőként Rafi és Paloma kézen fogva. Igen, a randijuk remekül sikerült, és azóta dúl a love. A suliban próbálják visszafogni magukat a tanárok miatt, de most semmi akadálya nem volt, hogy kimutassák az érzelmeiket. Minket nem zavar. Olyan aranyosak!
Kicsit később futott be Ági és Kelly, majd Leon. Az utóbbit nagyon vártuk, mert ő tudta hova is kell menni pontosan. Mind átsétáltunk a buszmegállóba, és vártunk.
--Érdekes verseny lesz, az már biztos --mondta Leon. Mind kérdőn néztünk rá, úgyhogy elmagyarázta, mire is gondol. --Stella olyan... --a kezével maga mellett mutogatott, utalva arra, hogy Stella egy kicsit túlsúlyos. --Szóval értitek, na! Kíváncsi vagyok, hogy fog lovagolni.
Elsőre szúrósan néztem rá, de aztán a többiek nevetését hallva én is elmosolyodtam. Végül is igaza van, ezen már én is elgondolkodtam.
A pálya a város szélén áll (ugye a Balatonnal ellentétes oldalon), szerencsére épp előtte van egy buszmegálló, oda érkeztünk meg 11 óra körül.
--Na, mikor is kezdődik? --nézett körbe Rafi.
--Hát, asszem majd most... --vontam meg a vállam. Én sem tudtam pontos időpontot.
--Akkor menjünk be! --szólt Márk, és elindult a kapu felé.
Még meg se láttuk a lovakat, az illatuk máris bekúszott az orrunkba. Paloma halkan fújolt, Kelly pedig az arca előtt legyezett a kezével. Aztán hirtelen Ági felkiáltott:
--Nézzétek! Ott van Stella! --mutatott a gyakorlópálya felé.
Mind arra néztünk, és tényleg: ott állt egy gyönyörű szürke ló kantárát fogva, és egy középkorú kopasz férfivel beszélgetett. Aztán egyszer csak odapillantott felénk, mi pedig két kezünkkel integetve indultunk el felé. Arcán látszott, hogy meglepődött, ennek ellenére mosolyogva intett vissza. Közelebb érve láttam, hogy eléggé meghatódott azon mennyien eljöttünk drukkolni neki.
A verseny egyébként elég unalmas volt, a fiúk végig poénkodtak. A mellettünk álló (mert itt nem volt ülőhely!) emberek mind ránk szóltak egyszer-kétszer. Végül Stella egész jó eredményt ért el, ha jól emlékszem negyedik lett a csoportjában.
Utána mind elmentünk a mekibe egy késői ebédre. Érdekes egy csapatot alkottunk, de ott is jól éreztük magunkat. Sajnos én nem maradhattam sokáig, mert anyáék holnap reggel indulnak. Most a plázánál felvettek, és együtt vittük el Jankát a nagyiékhoz.
Nyáron jártunk utoljára a faluban, úgyhogy a anya szülei nagyon örültek nekünk. Megmutatták az új állataikat (kacsák minden mennyiségben), kaptunk sütit (kakaós kalács), és válaszolgattunk a szokásos kérdésekre ("Igen, jól vagyunk.", "A suli jól megy.", "Sok barátom van." és az elmaradhatatlan "Fiú? Dehogy! Nincs.").
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése